Gaál Péter: A háborúról

Nem, nem Clausewitz, hanem az Origo. Másképp az egyik kormánylap, ami szokás szerint belekontárkodik olyan dolgokba, melyekről lövése sincs. Átvesz egy hasraütésszerűen vagy kevésbé hasraütésszerűen kiválasztott forrásból, jó esetben meg is írja, melyikből – katonaügyben ez most a Global Firepower, ami “alapos listát készített” -, persze csak olyasmit vesz át, ami megfelel a kormány által sugalltaknak.





Jelen esetben ez a hadseregek összesítéséből látszik, semmi meglepetés, a GFP szerint első az Egyesült Államoké, második Oroszországé, a harmadik Kínáé. A drága Donald Trump, Vlagyimir Putyin, Hszi Csin-ping, mindegyiket szeretjük, és ők is szeretik egymást, szeretni is fogják, mert egyikük se hajlandó olyasféle absztrakciókban gondolkodni, mint “nép”, “ország”, esetleg “haza”. Ez nem az USA, Oroszország és Kína története, hanem az övék, személy szerint, a többi csak ürügy. És véletlenül a mi szeretett miniszterelnökünk is tökéletesen illik hozzájuk. Ő még nem örökös elnök, egyáltalán nem is elnök, csak a közszolgák elöl ülnöke, ahol a közszolgák annyira közszolgák, amennyire ő államférfi. Legfeljebb férfi, mármint úgy, hogy… az igazi férfi vaddisznó-sörte hajú, ez majdnem rendben van, iszik, ez teljesen, dohányzik, ezt nem tudom, talán nem, de elnézhető, veri a nőket, erről semmit nem merek írni, volt börtönben, még nem, de ami késik, talán nem múlik, és volt katona.

Régen volt, hogy is volt.

Kár, hogy az Origo szerkesztői nem olvasták Clausewitzet, vagy ha olvasták, mára elfelejtették, mit olvastak. Akkor nem vennének át olyasmiket, hogy aszongya, Észak-Koreának van a legerősebb haditengerészete, a második Kínáé, az Egyesült Államok csak e kettő után kullog, a kétségkívül összezsugorodott Royal Navy-val Nagy-Britannia pedig talán a palettán sincs. Mit is vett alapul a GFP? Mindenekelőtt a tárgyi eszközök mennyiségét, például a hajóegységek számát. Észak-Koreának sok a tengeralattjárója, írja az Origo. Kínának kicsit kevesebb, őket követi az USA.

Ó, te tinó, aki ezt kitaláltad, mondaná a Tüskevár és Téli berek István bácsija.

A számok, a számok, a számok. Hogy melyik ország mennyivel rendelkezik ebből, abból és amabból. Amikor már a timokrácia bevezetője, az athéni Szolón arkhón is sokkal bölcsebb volt a Krisztus előtti 7.-6. században. Több, mint két és fél évezreddel ezelőtt, jól olvasták. A timokrácia ugyanis nem a vagyon uralma volt, ahogy ma tartják, hanem az – akkor gabonában és borban mért – jövedelemszerző képességé. Nem a felhalmozott javaké, hanem azé, amiből a javak származnak. (Ezért rossz a differenciálatlan ingatlanadó, hogy csak egyetlen modern példát mondjak.)



Különböző “tényezők”, első helyen az ún. emberi erőforrás. Hogy hányan vannak, közülük mennyi a munkaképes, katonaképes, kiképzett, aktív, és úgy összesen. Önök szerint a második világháborús Kínában, amit vereség vereség után ért, és végül viribus unitis sikerült csak a szövetségesek hathatós segítségével (Mao kommunistáira körülbelül ugyanannyira lehetett számítani, mint a varsói felkelőknek Konsztantyin Konsztantyinovics Rokosszovszkij marsall Első Belorusz Frontjára, ugyanolyan megfontolásokból) felszabadítani, kevesen éltek? Ne találgassanak: durván félmilliárdan. A három tengelyhatalom (Németország, Olaszország és Japán) egyesült összlakossága nem érte el a félét, ezek közül Japáné, amivel egyedüliként dolga akadt, az egyhatodát. És akkor Japán vonatkozásában nem számítom se az Egyesült Államokat, se Nagy-Britanniát, se a Szovjetuniót, amelyek csak később kapcsolódtak be a küzdelembe, a Szovjetunió például az első atombomba ledobása után két, és a második ledobása előtt egy nappal.

Ha már felmerültek a számok, javasolnék az efféle találgatások (még annak is rosszak) szerzőinek egy kifejezést: elégséges. És még egy – sokkal fontosabb – másik kifejezést: ipari kapacitás. Nem csak mennyiségi, hanem minőségi ipari kapacitás. Ez sem elégséges persze, – erről mindjárt – de van azért egy olyan minimum, ami a siker – reális – esélyéhez elengedhetetlen. (Arról most nem beszélünk, mit értünk sikernek. Nem a győzelmet, ahogy a kedves engem ismerő és gondolkodó Olvasók kitalálhatják. A győzelem önmagában akár vereség is lehet, ha már az ókorhoz nyúltunk, figyelmükbe ajánlom I. Pürrhosz épeiroszi király történetét a rómaiakkal – innét származik a “pirruszi győzelem” -, és – úgyszintén a rómaiak ellen – Hannibál Barkasz pun hadvezér itáliai hadjáratát, a híres – és megsemmisítő római vereséggel végződő – cannaei csatával – az ún. “cannaei félholdat” azóta is oktatják a katonai akadémiákon, a németek ezzel nyerték meg például a kijevi ütközetet 1941-ben. Mondok egy még cifrábbat: a katonai győzelem önmagában mindig vereség. Semmi másra nem jó, csak a források apasztására.)

Németország hadiipari termelése nem 1939-41-ben volt a csúcson, pedig ’41-ben már az egész nyugat- és közép-európai kontinens ipari kapacitása is Hitler rendelkezésére állt, hanem – föld alá telepített gyárakkal – 1944-ben. Innét nem volt tovább, de azért ez is elegendőnek bizonyult a következő nyárig való kitartáshoz. És az emberveszteségek? Nem az emberveszteség a lényeg. nem a számok, hanem a minőség. Mit gondolnak, a második magyar hadsereg, a mellette elhelyezett olasz és román hadseregek puszta létszáma változtatott egy jottányit is az erőviszonyokon? “Nem volt megfelelő felszerelésük.” Ez se tökéletesen igaz, de valóban, nem volt, megfelelő mélységi tagoltságuk sem volt, sok minden nem volt, de mi van, ha lett volna? Semmi, drága Olvasó. ugyanaz. Még amikor összehasonlíthatatlanul jobb helyzetben voltak, mint 1943 januárjában, a három doni szovjet hídfőből (korotojaki, scsucsjei, urivi) akkor is csak egyet (a korotojakit) tudtak felszámolni.

A “legerősebb hadseregek listáján” Magyarország jelenleg az 55. helyet foglalja el. Az előkelő 55. helyet, huszonnégy hellyel Szerbia előtt. Mit gondolnak, mi történne, ha ezen felbátorodva volnánk annyira eszetlenek, és meg akarnánk ismételni a délvidéki bevonulást? Mit gondolnak, az első  világháború előtt – ha lett volna ilyen – hány hellyel előzte volna meg a monarchia hadserege a szerbet? Mit gondolnak, mennyi idő kellett a szerbeknek az első osztrák-magyar betörés teljes visszaveréséhez? Ne találgassanak: tíz nap. És a másodikhoz? Ahhoz már nyolc nap is elég volt. No de a harmadik, amiben elfoglaltuk Belgrádot? Hát az kevesebb, mint másfél hónapig tartott. Végül Ludwig Friedrich August von Mackensen német tábornagyra és a bolgárokra volt szükség a győzelemhez, de ehhez nekünk már kevés közünk volt.



Nos, ugyanez volna a helyzet ezzel az egész listával és a hasonlókkal, ha valaki az életben akarná ellenőrizni őket. Az agg Ferenc József is hasonló listákat nézegethetett, miközben meggondolta és megfontolta. Hiszen naponta találkozhatott pompás, parádés ulánusaival a bécsi Duna-parton. Lyndon Baines Johnson amerikai elnök fejében is ilyen listák foroghattak. Mit gondolnak, ma hányadik Vietnam abban a GFP összehasonlításban, amit az Origo szajkóz, és amiben az Egyesült Államok az első? A huszonharmadik. Hogy 1963-ban hányadik lett volna, el se merem képzelni. Azt se, hogy az afgánok hányadikok voltak 1979-ben a Szovjetunió után, azt se, hogy a zsidó Hagana és Irgun hányadik volt a második világháborúban győztes Nagy-Britannia után – helyesebb lenne úgy felvetni, hogy egyáltalán bármely listakészítő a legcsekélyebb figyelemre méltatta volna-e őket -, vagy maga a megalakult Izrael Állam a szovjetek támogatta arab szövetséggel szemben.

Calusewitz. Az elfeledett Clausewitz. Aki már a halála után egy évvel, 1832-ben kiadott művében (Vom Kriege, A háborúról) leírja, hogy a hadászat legfőbb céljai egyike az ellenfél harci moráljának a megtörése. Más szóval: A motiváció. Ezt ismerte fel Douglas MacArthur tábornok az amerikaik számára katasztrofálisan kezdődő koreai háború első szakaszában. Megfelelő motiváció nélkül nincs győzelem. Azokkal a kábítószertől félhülye, zavaros fejű besorozottakkal, akiket William Childs Westmoreland tábornok kapott Vietnamban, nincs győzelem. Ami a magyar hadsereg rákfenéje volt a Donnál, az volt korábban a cári orosz hadsereg rákfenéje Tannenbergtől a bolsevik hatalomátvételig, a – közhiedelemmel ellentétben igen jelentős erőt képviselő – angol-amerikai-japán intervenciós csapatokkal kiegészült Kolcsak-hadsereg rákfenéje, a szovjet hadsereg rákfenéje Finnországban és Afganisztánban, előtte a bolsevikok rákfenéje Józef Klemens Piłsudski lengyel tábornagy ellenében, és ezek csak találomra kiválasztott esetek.

Édes, hiszékeny Olvasó. Amikor efféle helykitöltő, egyben nagyon is céltudatos baromságokat olvas, mint az Origo “elemzése”, tegye fel magának a kérdést: két szalmaszálat egymásra helyezne-e hosszú távon és rendszeresen csak úgy? S ha nem, akkor…

hagyja a csudába az egészet.

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!