Washington új szankciókkal fenyegeti Iránt

Új szankciókat helyezett kilátásba Irán ellen Mike Pompeo amerikai külügyminiszter. 

Az amerikai diplomácia vezetője azt követően tette közzé álláspontját Twitter mikroblogján, hogy Teherán tegnap bejelentette, megkezdi a megengedettnél magasabb fokú urándúsítást.

“Az iráni atomprogram legutóbbi fejleményei újabb szankciókhoz és további elszigetelődéshez vezetnek majd. Az egyes országoknak vissza kellene térniük régi politikájukhoz, amely megtiltotta az urándúsítást az iráni atomprogram számára” – fogalmazott Pompeo a mikroblog-bejegyzésben.

Az amerikai külügyminisztérium tegnap jelezte, hogy Pompeo ma reggel sajtótájékoztatót tart.

Tegnap délután a New Jerseyben tartózkodó Donald Trump amerikai elnököt is Iránról faggatták az újságírók.

Az elnök óvatosságra intette Iránt. Mint fogalmazott: Teherán “jobban teszi, ha elővigyázatos”. Részletekbe azonban nem bocsátkozott.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes tegnap jelentette be, hogy Teherán – korábbi ígéretéhez híven – megkezdi a 3,67 százalékosnál magasabb szinten dúsított urán előállítását. Indoklásában azt hangoztatta, hogy országa azért indítja meg a dúsítást, mert a 2015-ben aláírt atomalkuban résztvevő európai partnerek nem tettek eleget vállalt kötelezettségeiknek.

A politikus ismételten leszögezte, hogy Irán változatlanul támogatja a többhatalmi megállapodás érvényben tartását, és a kötelezettségvállalásai csökkentésére május óta tett intézkedései is visszafordíthatók. Egyben hangsúlyozta: erre csakis akkor kerülhet sor, ha eleget tesznek Irán igényeinek, elsősorban biztosítják azt, hogy továbbra is exportálhasson olajat.

London, Párizs és Berlin már Mike Pompeo Twitter-bejegyzése előtt reagált az iráni bejelentésre. Mindhárom ország azt hangsúlyozta, hogy bejelentésével Teherán megsértette a 2015-ös többhatalmi atomegyezményt.

Az Európai Unió felszólította Teheránt az urándúsítás fokozásának leállítására

Ismételten felszólította Iránt az Európai Unió, hogy tartsa magát az atomprogramja korlátozásáról 2015-ben kötött nemzetközi megállapodáshoz, és ne állítson elő a megengedettnél magasabb fokon dúsított uránt.

“Határozottan felszólítjuk Iránt minden olyan tevékenység leállítására, amely sérti a nukleáris egyezményben vállaltakat” – mondta Maja Kocijancic, az EU külügyi szolgálatának szóvivője.

Hozzátette, az Európai Uniót “rendkívüli aggodalommal” tölti el az előző napi teheráni bejelentés az urán dúsítási szintjének növeléséről.

Irán, valamint az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt tagja (Egyesült Államok, Franciaország, Kína, Nagy-Britannia, Oroszország) és Németország alkotta hatok csoportja 2015-ben jutott megállapodásra, amelynek értelmében az atomprogram korlátozása fejében fokozatosan feloldják a Teherán elleni szankciókat. A feszültségek 2018 tavaszán újultak ki, amikor Donald Trump amerikai elnök egyoldalúan felmondta az atomalkut, és újból büntetőintézkedéseket rendelt el, amelyek hatását ígéreteikkel ellentétben a többi aláírónak eddig nem igazán sikerült csillapítania. (MTI)