Washington légicsapásokat hajtott végre Bagdadban – kezdődhet a háború?

Washington légicsapásokat hajtott végre az iraki fővárosban, Bagdadban Iránhoz köthető célpontok ellen – jelentette helyi idő szerint tegnap este az amerikai média meg nem nevezett amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva.

A Fox televízió – utalva az iraki állami televízió jelentésére – közölte: a légicsapásokban, amelyek egyike a bagdadi nemzetközi repülőteret célozta meg, életét vesztette Kászim Szulejmáni iráni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Mozgósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyőszervezet vezetője. Ennek az ernyőszerzetnek a tagja az a Katáib Hezbollah milícia, amely a múlt pénteken rakétatámadást intézett az iraki Kirkuk melletti katonai támaszpont ellen, s amely támadásra hivatkozva Washington vasárnap légicsapásokat mért Iránhoz köthető iraki és szíriai célpontokra.

Irán felháborodott

A Fox televízió információi szerint azonban Ahmed al-Aszádi, a Népi Mozgósítási Erők egyik szóvivője Bagdadban újságíróknak azt mondta: “az amerikai és az izraeli ellenség a felelős Abu Mahdi al-Muhandisz és Kászim Szulejmáni mudzsahedek meggyilkolásáért”.

Az Iránban népszerű tábornok megölését Mohammed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter terroristaműveletnek és a helyzet bolond eszkalációjának nevezte.

A légicsapásokat Trump rendelte el.

Éjjel az NBC televízió késői híradója arról számolt be, hogy a légicsapásokat Donald Trump amerikai elnök rendelte el. Ezt a Pentagon (az amerikai védelmi minisztérium) is megerősítette. A tárca tájékoztatása szerint Trump arra adott utasítást, hogy az Egyesült Államok hadereje “határozott lépést tegyen a külföldön élő amerikaiak biztonságának védelmében”.

A Pentagon közleményben szögezte le, hogy a továbbiakban is “minden szükséges lépést” megtesz az amerikai emberek és érdekek védelmében “bárhol legyenek is a világban”. A minisztérium hangsúlyozta azt is, hogy “e csapásmérés célja az volt, hogy elrettentse Iránt a támadásoktól”. A Pentagon információi szerint ugyanis Kászim Szulejmáni aktívan dolgozott azon, hogy újabb támadásokat intézzenek amerikai diplomaták és katonák ellen a térségben.

Az elemzők emlékeztetnek arra, hogy Mark Esper amerikai védelmi miniszter a Fox televíziónak adott tegnapi interjújában megelőző csapásméréseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha az irániak támogatását élvező milíciák újabb támadásokat terveznének amerikai érdekek és személyek ellen Irakban.

A republikánusok Trumpot dicsérik

A csapásmérést az amerikai politikusok párthovatartozásuk szerint értékelték. A republikánus politikusok kivétel nélkül dicsérték az amerikai elnök döntését, míg néhány demokrata párti politikus megkérdőjelezte a csapásmérés “hasznosságát”, mondván, hogy szükségtelenül elmérgesíti a helyzetet a térségben és az amerikai-iráni viszonyt.

Donald Trump első reakciójában ezúttal csupán egy amerikai zászlót rakott ki a Twitterre.

Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor – aki Donald Trump feltétlen hívének és szoros szövetségesének számít – a Twitteren Trump “bátor cselekedetét” dicsérte, majd Iránnak is üzent. “Az iráni kormánynak: ha még több ilyet akartok, akkor kaphattok még” – írta.

Marco Rubio floridai republikánus szenátor szintén Iránnak küldött üzenetként értelmezte a történteket. Twitter-bejegyzésében Rubio úgy vélte, hogy az irániak figyelmen kívül hagyták Donald Trump korábbi figyelmeztetéseit, mert azt hihették, hogy a belpolitikai viták miatt az amerikai elnök cselekvésképtelen. “Rendkívül alábecsülték (Trumpot)” – írta a floridai szenátor, hozzátéve, hogy Kászim Szulejmáni “csak azt kapta, amit megérdemelt”.

Kezdődhet a háború? 

Chris Murphy connecticuti demokrata párti szenátor ugyancsak a Twitteren reagált. Azt írta: Szulejmáni az Egyesült Államok ellensége volt. “Ez nem is kérdéses. A kérdés az hogy vajon Amerika, mindenfajta kongresszusi felhatalmazás nélkül, éppen meggyilkolta Irán második legnagyobb hatalmú emberét, tudván tudva, hogy ezzel akár nagy erejű regionális háború is kezdődhet?” – fogalmazott.

A demokraták elnökjelöltségére pályázó Joe Biden volt alelnök közleményt tett közzé. Ebben leszögezte ugyan, hogy “nincs amerikai, aki gyászolná Kászem Szulejmánit”, de ő is felvetette a Fehér Ház felelősségét. “Trump elnök éppen dinamitot helyezett el egy gyúlékony dobozban, és most magyarázattal tartozik az amerikai népnek azt illetően, hogy milyen stratégiával és tervekkel akarja megőrizni az amerikai katonák és követségi munkatársak biztonságát, népünket és érdekeinket itthon és külföldön egyaránt”- fogalmazott Biden.

Máris drágul az olaj

Az amerikai hadsereg akciójának hírére megugrott a nyersolaj árfolyama, órák alatt több mint négy százalékos volt a drágulás. (MTI, Euronews)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!