Ukrajna a nyugati országoknál előbb tudta, hogy lelőtték a repülőt

Ukrajna előbb tudta, hogy rakéta találta el a MAU ukrán légitársaság Teheránnál lezuhant gépét, mint ahogy az erről szóló információt nyugati országok közzétették – jelentette ki Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára a BBC Ukrajina internetes kiadványnak adott nyilatkozatában.

“Még azelőtt, hogy Irán megváltoztatta álláspontját, mi ismertük ezt az információt. Mi már akkor tudtuk, amikor más országbeli partnereink elkezdték nyilvánosságra hozni” – mondta a tisztségviselő.

Elmondta, hogy az Iránban dolgozó ukrán szakértők megérkezésüktől kezdve folyamatosan küldték az információkat Kijevnek. “Rövid idő alatt az összes információt összerakva, rájöttünk, hogy mi történt” – mondta. Szavai szerint az ukrán szakértők bizonyítékot találtak arra vonatkozóan, hogy rakéta találta el a gépet.

Ugyanakkor – mint Danyilov magyarázta – nem hozhattak mindent azonnal nyilvánosságra, nehogy Irán kiutasítsa a területéről az ukrán szakértőket.

“Úgy vélem, Irán megértette, hogy nincs értelme tovább tagadni, és különben is, az (a bizonyíték) már az ukrán félnél volt” – mondta.

Megjegyezte még, hogy “nagy valószínűséggel” Kijevben meg tudják nevezni a rakéta típusát, valamint azt is tudják, hogy mikor és kitől vásárolta azt az iráni vezetés.

Az ukrán elnöki hivatal csak ma tette közzé azokat a fotókat a gép roncsdarabjairól, amelyek Kijev szerint egyértelműen bizonyítják, hogy rakétatalálat érte a gépet. Danyilov kifejtette: a fotókon látható, hogy az egyik – nyilvánvalóan az első becsapódó – rakéta a pilótafülkét találta el. A korábbi hírekben közzétett videofelvételeken az látható, hogy két légvédelmi rakéta találja el az utasszállító gépet.

“Ezt már bizonyított ténynek tekintjük, és ezért volt az, hogy megszakadt a pilótáink által folytatott beszélgetés (a földi irányítással). Ők (a pilóták), sajnos, közvetlenül az első becsapódás után meghaltak” – fejtette ki a védelmi tanács vezetője.

Közben az ukrán főügyészi hivatal átminősítette a katasztrófa ügyben indított eljárást több ember sérelmére elkövetett szándékos emberölésre és repülőgép megsemmisítésére.

Ukrán légi társaság: nem kételkedtünk a személyzet vétlenségében

A MAU ukrán légitársaság nem kételkedett abban, hogy az Iránban lezuhant járatuknak a személyzete, sem gépük műszaki állapota nem lehetett felelős a tragédiáért – közölte Jevhenyij Dihne, a vállalat elnöke a Facebookon.

“Egy másodpercig nem kételkedtünk abban, hogy legénységünk és repülőgépünk nem okozhatta ezt a hátborzongató, szörnyű repülőgép-katasztrófát. Köszönet mindenkinek, aki gondolkodott és elemzett, és osztotta ezt (a véleményt) velünk. Ez nagyon fontos számunkra. Ők voltak a legjobb fiaink és lányaink. A legjobbak” – írta Dihne bejegyzésében.

A MAU – teljes nevén Ukrajna Nemzetközi Légitársasága – ezt annak nyomán tette közzé, hogy Irán ma beismerte: légvédelme tévedésből lelőtte az ukrán utasszállító gépet szerdán Teheránnál. A tragédiában 167 utas és a gép 9 fős ukrán személyzete vesztette életét. Még két utas volt ukrán állampolgárságú, a többiek további hat ország állampolgárai: irániak, kanadaiak, svédek, afgánok, németek és britek.

Később a MAU elnöke Ihor Szosznovszkij repülési műveleti alelnökkel közösen Kijevben tartott sajtótájékoztatóján leszögezte: a gép nem tért el az útvonalától. Korábban az iráni állami hadsereg közleményében azt állította, hogy az ukrán utasszállító a Forradalmi Gárda elitalakulat egyik “kényes katonai központja” felé fordult, emiatt ellenséges gépnek nézték.

Elmondták, hogy a gép megkapta a diszpécserektől a felszállási engedélyt, minden rendben zajlott. A diszpécser megadta a pilótának az útirányt, a kapitány megerősítette a végrehajtást, ezt követően megszakadt a gép és az irányítók között a kapcsolat. Dihne hangsúlyozta,hogy a gép pilótája szigorúan követte a diszpécser utasításait. Szosznovszkij a Flightradar24 repülőgép radar által rögzített képeit bemutatva demonstrálta, hogy a gép egyenesen haladt.

A járat késéssel történt felszállását Dihne azzal magyarázta, hogy túl sok volt a poggyász, ki kellett belőle rakodniuk.

Ivan Bakanov, az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) főnöke mai reagálásában kijelentette: az iráni beismerés alátámasztotta az SZBU-nak azt az alapfeltevését, hogy minden bizonnyal emberi hiba okozta a gép tragédiáját.

“Az emberi tényezőt tekintettük a katasztrófa alapvető okának, konkrétan a légvédelmi rakétarendszer kézi és nem automatikus üzemmódban történő működtetését, miként erről korában már több szakértő is beszélt. Tegnap, az SZBU különleges munkacsoportjának ülésén a szükséges adatok birtokában két változat mellett állapodtunk meg: az egyik a repülőgép ütközése rakétával, a másik pedig egy lehetséges terrortámadás. Ma az iráni oldal megerősítette az első verziót” – fejtette ki Bakanov.

Közben Olekszij Honcsaruk, Ukrajna miniszterelnöke a Facebookon közölte: az Iránban tartózkodó ukrán szakértők folytatják a munkájukat, tovább kutatnak a gép becsapódásának helyszínén tárgyi bizonyítékok után az eset részletes kivizsgálásának elvégzése, a teljes igazság feltárása érdekében.

Az ukrán belügyminisztérium sajtószolgálata pedig azt közölte, hogy összegyűjtötték és elküldték Teheránba az ukrán áldozatok hozzátartozóinak DNS-mintáit. “Az elektronikus DNS-formulát ma reggel elküldtük a teheráni tragédia helyszínén dolgozó szakértőinknek. Jelenleg várjuk, hogy az iráni fél azonosítsa, majd Kijevbe szállítsa a holttesteket” – tájékoztatott a tárca.

Az IRIB iráni állami műsorszolgáltató jelentése szerint ma telefonon ismét tárgyalt a légi katasztrófáról Volodimir Zelenszkij ukrán és Haszan Róháni iráni elnök. Részleteket a beszélgetés alatt elhangzottakról sem Kijev, sem Teherán nem közölt.

Zelenszkij megígérte, hogy mihamarabb hazaszállítják az ukrán áldozatok holttesteit

Volodimir Zelenszkij, Ukrajna elnöke  esti videoüzetében ígéretet tett arra, hogy gondoskodik az iráni légi katasztrófa ukrán áldozatai holttestének mielőbbi hazaszállításáról, és fogadkozott, hogy a tragédia felelősei nem kerülik el a büntetésüket.

A hivatalos internetes honlapokon és több ukrán televízió által is közvetített beszédében az államfő részletesen beszámolt arról, mit tett ő maga és a kormányzat a szerda reggel bekövetkezett katasztrófa pillanatától mostanáig.

“Országunk legjobb, széles körű szakértelemmel rendelkező szakértőit küldtük Teheránba” – emelte ki. Elmondta, hogy ez a szakértői csapat – amely 45 főből áll – tovább folytatja a munkáját Iránban.

Kitért arra, hogy üzenetének felvétele előtt telefonon beszélt Haszan Róháni iráni elnökkel. Az ukrán elnöki hivatal által kiadott közlemény szerint a beszélgetést az iráni fél kezdeményezte.

Zelenszkij szavai szerint az iráni elnök bocsánatot kért az ukrán néptől, és kifejezte részvétét az áldozatok hozzátartozóinak. A beszélgetés során megállapodtak: Róháni elrendeli, hogy az ukrán szakértőkkel együttműködve a lehető leggyorsabban azonosítsák a holtakat, és készítsék elő őket az Ukrajnába szállításra.

“Megállapodtunk abban is, hogy közös munkát kezdünk a repülőgép két feketedobozának kielemzésében. Megállapodtunk a teljes jogi és technikai együttműködésben, beleértve a kártérítés kérdéseit is” – mondta az elnök.

Kitért továbbá arra, hogy az ukrán kormány úgyszintén pénzügyi támogatást nyújt az áldozatok hozzátartozóinak, valamint megad minden segítséget ahhoz, hogy megkapják a kártérítést a légitársaságtól, a biztosítóktól, valamint Irántól.

Zelenszkij ismételten felszólította a nemzetközi közösséget, hogy “legyen egységes és kitartó a katasztrófa összes körülményének teljes és végleges kivizsgálásáig”.

“Visszahozom az összes elhunytat a hozzátartozóiknak és barátaiknak. Méltóképpen búcsút veszünk tőlük. Minden bűnös meg lesz büntetve” – szögezte le Zelenszkij.

Az Ukrajna elnöki hivatala által kiadott közlemény szerint az iráni elnök a Zelenszkijjel folytatott telefonbeszélgetés során teljes mértékben elismerte, hogy a tragédia országa katonáinak hibájából következett be. Ígéretet tett ukrán hivatali partnerének, hogy mindenkit felelősségre vonnak, akinek köze volt az utasszállító lelövéséhez, és az ukrán szakértői csoport minden szükséges támogatást megkap további munkájához jogi és technikai téren egyaránt. (MTI)

Kapcsolódó: Az iráni hadsereg elismerte, ők lőtték le az ukrán repülőgépet

Ukrajna végre hozzáfér a repülő feketedobozaihoz

Hivatalos: iráni rakéta találta el az ukrán gépet

 Amerikai tisztségviselők szerint Irán lelőtte az ukrán gépet

Már a levegőben kigyulladt az ukrán repülőgép