Trump ellenszolgáltatást kért az Ukrajnának adandó katonai segélyért

Donald Trump amerikai elnök ellenszolgáltatást kért az Ukrajnának adandó katonai segélyért – állította William B. Taylor, az Egyesült Államok ukrajnai nagykövetségének attaséja a képviselőházi bizottsági meghallgatásán.

Amerikai lapinformációk szerint a meghallgatáson részt vevő demokrata párti törvényhozók úgy tartják, Taylor meghallgatása volt eddig a leginkább terhelő Trumpra nézve.

A zárt ajtók mögötti meghallgatáson – amelyet az elnök alkotmányos felmentési eljárását (impeachment) megelőző vizsgálatokat folytató három képviselőházi bizottság tartott – a diplomata arról beszélt, hogy “közvetlen összefüggés” volt az Ukrajnának nyújtandó amerikai katonai segély visszatartása és a Joe Biden korábbi alelnök és jelenlegi elnökjelölt-aspiráns fiával kapcsolatos korrupciós nyomozás között.

Taylor szerint Trump nem csupán visszatartotta a katonai segélyt, hanem elhárította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadását a Fehér Házban mindaddig, amíg Kijev nem indította meg a nyomozást a Burisma ukrán gázcég körüli korrupció ügyében. A Burisma az az ukrán vállalat, amelynek igazgatótanácsában busás javadalmazásért helyet kapott Hunter Biden, Joe Biden fia is akkor, amikor apja az Egyesült Államok alelnöke volt.

A meghallgatásról kiszivárogtatott hírek szerint – amelyeket több amerikai médium is közölt – Taylor “rendkívül részletesen” számolt be a történtekről. Debbie Wasserman Schultz floridai demokrata párti képviselő – aki a meghallgatást tartó egyik bizottság tagja – azt mondta a The New York Times című lapnak, hogy a diplomata részben a pontos feljegyzéseire támaszkodott, és idézte saját, korábban nyilvánosságra került diplomáciai emlékeztetőjét is, amelyben leírta: “őrültség katonai segély visszatartása egy politikai kampány megsegítése érdekében”.

A The New York Timest tájékoztató Wasserman Schultz szerint a diplomata “nagyon pontosan emlékezett konkrét dolgokra”, így beszámolt a különböző találkozókon és telefonbeszélgetésekben elhangzottakról is.

A lap idézte Ted Lieu kaliforniai demokrata párti törvényhozót, aki azt hangoztatta, hogy Taylor beszámolója “hihetetlenül kártékony volt az Egyesült Államok elnöke számára”.

A diplomata a többi között azt mondta: nem igaz, amit Donald Trump és republikánus szövetségesei állítanak, hogy az amerikai katonai segélyért cserébe nem kértek ellenszolgáltatást Kijevtől. Taylor állítása szerint Trump világosan értésére adta Zelenszkijnek, hogy addig nem lehet szó a meghívásáról a Fehér Házba, amíg nyilvánosan be nem jelenti, hogy országa megkezdi a Burisma körüli korrupciós ügyek kivizsgálását. A diplomata elmondta azt is, hogy Trump e kéréséről Gordon Sondland, az Egyesült Államoknak az Európai Unióhoz delegált nagykövete beszélt neki telefonon. De emellett, Taylor szerint, eljárt az ügyben Trump kampányának egyik adományozója is, akit azonban a diplomata nem nevezett meg.

A State Department (külügyminisztérium) előzetesen kifogást emelt Taylor meghallgatása ellen, ám a három képviselőházi bizottság kedd reggel büntetés terhe melletti idézést küldött a diplomatának, aki ezt követően jelent meg a képviselőházban.

Trump szerint az ellene folyó vizsgálat valójában lincselés

Lincseléshez hasonlította az ellene folyó vizsgálatot Donald Trump amerikai elnök egyik Twitter-bejegyzésében.

Az államfő szerint a republikánusoknak emlékezniük kell rá, hogy ha egy napon demokrata párti elnök kerül a Fehér Házba és a republikánusok lesznek akár kicsiny többségben is a képviselőházban, akkor “megfelelő eljárás, korrektség vagy bármiféle jogi alap nélkül” felmenthetik az elnököt.

“Minden republikánusnak emlékeznie kell rá, hogy aminek most tanúi vagyunk, az lincselés. De győzni fogunk” – írta a mikroblogban Donald Trump.

A képviselőház hetekkel ezelőtt kezdte meg az elnök elleni alkotmányos vádeljáráshoz (impeachment) szükséges előzetes vizsgálatokat Donald Trump és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök júliusi telefonbeszélgetése miatt.

Az államfő mostani bejegyzése nagy figyelmet keltett az amerikai sajtóban és a politikusok körében egyaránt, elsősorban azért, mert a “lincselés” kifejezést használta. A szófordulatot ugyanis az amerikai történelemben többnyire akkor használták, amikor fehér bőrű csőcselék fekete amerikaiakat gyilkolt meg. A 19. és a 20. században az amerikai Délen több ezernyi afroamerikait lincseltek meg veréssel vagy akasztással.

Trump korábban rendszerint a “boszorkányüldözés” kifejezéssel élt. Mostani bejegyzése elsősorban az afroamerikai törvényhozók körében keltett megütközést. A 79 éves Jim Clyburn dél-karolinai demokrata párti képviselő a CNN hírtelevíziónak úgy fogalmazott: “én déli vagyok, és ismerem e szó történetét, ezért azt is tudom, hogy nagyon, nagyon óvatosan kell bánni a használatával”.

Bobby Rush, Illinois demokrata párti képviselője – szintén afroamerikai politikus – a Twitteren fejezte ki megdöbbenését.

“Mi az ördög van magával? Tudja, hogy hány, hozzám hasonló embert lincseltek meg a magához hasonló emberek?” – fogalmazott Trumphoz intézett üzenetében a politikus. Egyúttal Twitter-bejegyzése törlésére szólította fel az elnököt.

Karen Bass kaliforniai demokrata párti képviselő azt nehezményezte, hogy az elnök egy alkotmányos eljárást emberek szisztematikus megkínzásához hasonlított.

Karen Baynes-Dunning, az alabamai Déli Szegénységi Jogi Központ nevű szervezet vezetője közleményben ítélte el Trump megfogalmazását. Úgy vélte, hogy az elnök “teljes mértékben tiszteletlenséget mutat fekete emberek ezreinek meglincselése, meggyilkolása iránt.

Több demokrata párti elnökjelölt-aspiráns – köztük Joe Biden, Elizabeth Warren, Pete Buttigieg, Kamala Harris – szintén közleményben ítélte el Trump Twitter-bejegyzését.

A republikánus politikusok közül csak Adam Kinzinger Illinois-i képviselő emelte fel szavát, míg Lindsey Graham dél-karolinai republikánus szenátor kifejezetten megvédte Trumpot. Újságíróknak nyilatkozva Graham “nagyon is pontosnak” nevezte az elnök megfogalmazását.

“Lincselésről van szó, minden értelemben, és ez nagyon nem amerikai dolog” – mondta. Hozzátette, hogy a “lincselés” kifejezésnek nincs rasszista tartalma, már csak azért sem, mert nem csupán afroamerikaiak váltak lincselés áldozataivá.

Az Egyesült Államok törvényhozása egyébként csak egy éve, tavaly decemberben fogadta el azt a törvényt, amelynek értelmében a lincselés szövetségi bűncselekmény. 1918 óta több mint 200 lincselés elleni törvényjavaslatot terjesztettek a szövetségi kongresszus elé, de mindegyiket leszavazták. (MTI)

Kapcsolódó: Újabb kiszivárogtató bukkant fel Trump Ukrajna körüli botrányában

A képviselőház bekéri Trumptól a Zelenszkijjel folytatott beszélgetés dokumentumait

Trump puccsnak minősítette az alkotmányos vádemelési eljárást

Az amerikai képviselőház három bizottsága beidézte Trump ügyvédjét 

A demokrata törvényhozók felgyorsítanák Donald Trump felmentését

(Kiemelt kép: William B. Taylor)