Trump elhalasztotta a tömeges kitoloncolást

Demokrata párti képviselők kérésére halasztja a razziákat, de azt is írta: ha nincs megállapodás, “kezdődik a deportálás”.

Az amerikai elnök bejelentette, hogy két héttel elhalasztja az illegális bevándorlók tömeges kitoloncolását.

A helyi sajtó szerint a bevándorlási hivatal arra készült, hogy ma megkezdje a razziákat az Egyesült Államok tíz városában, és kézre kerítse azokat az engedély nélkül az országban tartózkodó személyeket, akik már megkapták a kiutasítási határozatot.

Donald Trump egy Twitter-üzenetben közölte, hogy a demokrata párti képviselők kérésére ad halasztást, hogy ez alatt a két hét alatt megegyezzenek a republikánusokkal a probléma valamilyen megoldásáról. Ha nincs megállapodás, “megkezdődik a deportálás” – írta.

A sajtójelentések szerint az első lépcsőben mintegy kétezer családot érint az intézkedés New York, Miami, Houston, Los Angeles, San Francisco, Chicago, Atlanta, New Orleans, Baltimore, és Denver városban.

Trump hétfőn közölte, hogy a több millió illegális bevándorlót “olyan gyorsan teszik ki majd, amilyen gyorsan bejöttek”. Azt nem közölte, hogy hová küldik őket.

Az Egyesült Államokban a becslések szerint jelenleg mintegy 12 millió illegális bevándorló tartózkodik. (MTI)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!