Tovább nőtt a koronavírus áldozatainak a száma, már Németországban van a vírus

Kínában újabb 25 beteg vesztette életét tegnap estig koronavírus okozta tüdőgyulladás miatt, így a járvány halottainak a hivatalos száma egy nap alatt 81-ről 106-ra emelkedett. A fertőzést már Németországban is kimutatták.

A biztosan a koronavírustól megfertőződött, tüdőgyulladásos betegek száma 4515-re nőtt a vasárnap esti 2835-ről. Közülük 976-nak válságos az állapota, egy nappal korábban 461 ennyire súlyos esetet jegyeztek fel – közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság. A fertőzésgyanúsak száma csaknem hétezerre emelkedett hatezerről – ami lassuló növekedés.

A járvány gócpontjában, a 11 millió lakosú Vuhanban naponta már több mint 15 ezren kerülnek kórházba magas lázzal, ami ötszöröse az ilyenkor szokásosnak. A városban 62 kórháznak van lázklinikája. A város párttitkára hétfőn este a sajtónak azt mondta, hogy zsúfoltság alakult ki a kórházi felvételeknél, de a helyzet javul.

Németországban is van már koronavírus által okozott megbetegedés

A bajor egészségügyi minisztérium éjjeli közlése szerint a beteg férfi Münchentől 30 kilométerre délnyugatra lakik. Állapota stabil.

Nem Kínában, hanem helyben, Bajorország tartományban okozhatta a megbetegedést a koronavírus a Kínából kiindult járvány első megerősített németországi eseténél – jelentették német hírportálok a tartományi hatóságok közlése alapján.

A 33 éves német férfi megbetegedése lehet az első olyan eset, amikor a vírus Kínán kívül terjed emberről emberre.

Eddig rendre olyan embereknél mutatták ki a fertőzést, akik Kínában tartózkodnak vagy a közelmúltban jártak az ázsiai országban.

A bajorországi beteg stabil állapotban van, láztalan. Egy autóipari beszállító cég, a Magyarországon is tevékenykedő Webasto munkatársa. Egy kínai kolleganője fertőzhette meg, aki részt vett egy továbbképzésen a vállalat központjában, a München melletti Stockdorfban január 19-től 22-ig.

A sanghaji nő szervezetében hazatérése után, január 26-án mutatták ki a vírust. Németországi útja előtt nem sokkal meglátogatta szüleit a járvány gócpontja, Vuhan térségében. A továbbképzés idején tünetmentes volt.

A bajor hatóságok most igyekeznek feltárni, hogy kivel volt kapcsolatban a kínai nő és a megfertőzött bajor férfi, akit elkülönítve ápolnak egy müncheni klinikán. Legkevesebb negyven embert vizsgálnak meg. Fertőzésgyanús esetet egyelőre nem találtak.

Időközben kiderült, hogy Kanadában már ketten fertőződtek meg bizonyítottan a kórokozótól. Eddig csak egy férfit támadott meg a vírus, aki Vuhanból tért vissza, tegnap azonban bebizonyosodott, hogy a feleségét megfertőzte. Közös háztartásukban más nem lakik.

Az Egyesült Államok kormányzata ugyancsak hétfőn már egész Kínára szólóan eltanácsolta állampolgárait az utazástól. Addig csak Vuhant és környékét ajánlotta elkerülni. Az Egyesült Államokban öt bizonyított koronavírusos megbetegedést jelentettek eddig.

Ugyancsak néhány esetről számolt be Dél-Korea, Tajvan, Nepál, Vietnam, Szaúd-Arábia, Szingapúr, Franciaország és Ausztrália.

Hongkong szerint sokkal több a beteg

Drákói intézkedésekkel kell korlátozniuk a kormányoknak a lakosság mozgását, ha meg akarják akadályozni a tüdőgyulladást okozó új koronavírus terjedését – közölték hongkongi kutatók, akik matematikai modellek alapján úgy becsülik, hogy a még lappangó megbetegedések száma Kínában már meghaladhatja a 40 ezret.

A Hongkongi Egyetem tudósai figyelmeztettek a vírus terjedésének gyorsulására. Szerintük fel kell készülnünk arra, hogy ez a különös járvány világjárvány lesz. A fertőzések száma hatnaponta megduplázódhat, várhatóan áprilisban és májusban éri el a csúcspontot azokon a területeken, ahol a járvány már megjelent.

Még legalább egy év, mire elkészül a vakcina a betegség kezelésére. A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacon indult tavaly decemberben. (MTI, hvg.hu)

Kapcsolódó: Kínában már legalább 80 áldozata van a koronavírusnak

Egyre gyorsabban terjed az új koronavírus Kínában

Lassan, de terjed a koronavírus, magyar beteg még nincs

A koronavírus már Franciaországban is megjelent

Egyre több kínai város van zárlat alatt

(Kiemelt kép: a Kínai Tudományos Akadémia elérhetővé tette a Vuhan városából elszabadult koronavírus első, hivatalos fotóit)