Több száz falusi postát zárhatnak be az önkormányzati választások után

Az önkormányzati választások után mintegy 300 falusi postát zárhatnak be országszerte – értesült a Napi.hu szakszervezeti forrásokból. A Békés megyei Kisdombegyházán a dolgozókkal már közölték, hogy október 17-én nyit ki utoljára a helyi posta, 18-án pedig már pakolnak.  Az indoklás az, hogy kihasználatlanok a kapacitások, ezért racionalizálni kell.

A KSH adatai szerint 2018 végén 2437 volt a postai szolgáltatóhelyek száma, alvállalkozók további 245 hivatalt üzemeltettek, míg mobilpostai szolgáltatással 1136 település rendelkezett.

Több száz kisposta bezárása természetesen a dolgozókat is érintené. Egyrészt szintet lépett a munkaerőhiány a Magyar Postánál: például Rajkán már nem viszik ki a leveleket, ezért az emberek maguk mennek el a küldeményekért a helyi postahivatalba. Hatalmas létszámhiánnyal küzd az állami cég: legalább 300 embert azonnal fel tudna venni kézbesítő, postai ügyintéző vagy gépkocsivezető pozícióba Szerencstől Szombathelyig, de Budapesten is rengeteg a betöltetlen állás.

Vagyis munka lenne az állami társaságnál, csak nem a falusi kispostákon. Ezzel párhuzamosan pedig folyamatosan rúgják ki az embereket a cégtől: tavasszal csoportos létszámleépítést hajtottak végre, mintegy 300 fővel csökkentették az irányítási-adminisztratív területen az állomány létszámát.

A Napi.hu megjegyzi, hogy világszerte csökken a hagyományos postai szolgáltatások iránt az igény. A nemzetközi trend az, hogy a postahivatalok a hagyományos levélforgalom háttérbe szorulásával a pénzügyi szolgáltatások felé mozdulnak el, Magyarországon is volt erre törekvés, a posta értékpapírokkal kezdett kereskedni, de ez a Posta által kezelt, 226 milliárdos vagyon idén ősszel egy magánbankhoz kerül, a kormányközeli Vida József Magyar Takarékszövetkezeti Bankjához.

Nem csak a veszteséges kispostáktól, hanem az ingatlanvagyonától is megszabadulna az állami vállalat. A debreceni és a balatonalmádi üdülőjén kívül az összes többi üdülőjét eladná szerte az országban.

(Kiemelt kép: sok ilyen falusi postát bezárnak – MTI /Nagy Zoltán))