Tábori kórházat állítottak fel Budapesten

Egy nap alatt állítottak fel tábori kórházat, sátorrendszert a katonák a budapesti Szent László Kórház udvarán – írta a honvedelem.hu.

Korom Ferenc, a Magyar Honvédség parancsnoka az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában beszélt arról, hogy a katonák a kórház udvarán segítettek egy egészségügyi létesítményt felépíteni.

A honvedelem.hu cikkében azt írták: a járványügyi veszélyhelyzetre való tekintettel hétfőn és kedden a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ szakállománya debreceni, hódmezővásárhelyi és szolnoki katonákkal kiegészülve – a kórház megsegítése céljából – telepítette a Role-1 típusú tábori sátorrendszert.

A cikk szerint Kopcsó István, a Magyar Honvédség egészségügyi főnöke hangsúlyozta, hogy olyan modern sátorrendszert állítottak fel, amely rugalmasan alakítható a feladatellátáshoz szabva. Kiemelte, hogy a járvány jelenlegi fázisában a sátor nagyon jól használható betegek előosztályozására. Lehetővé teszi, hogy a betegek a lehető legrövidebb időn belül kerüljenek az ellátásuk szempontjából legoptimálisabbnak számító helyre.

A telepített sátorrendszer ellenáll akár óránkénti száz kilométeres erősségű szélnek is, hűtő-fűtő rendszere pedig az üzembe helyezése után tíz perccel már biztosítja a megfelelő munkafeltételeket.

“A Magyar Honvédség egészségügyi állománya a Honvédkórház, valamint az alakulatoknál szolgálatot teljesítő szakemberek munkájával jelentős szerepet vállal a járványügyi feladatrendszerből” – fogalmaztak a honvedelem.hu cikkében.

Korom Ferenc, Magyar Honvédség parancsnoka az M1 esti műsorában arról is beszámolt, hogy a katonai rendészek múlt hét óta 15 olyan településen teljesítenek szolgálatot, ahol helyőrség van. Az ő feladatuk elsősorban a nyugalom fenntartása, a lakosság bizalmának erősítése.

A katonák továbbra is segítik a határok védelmét: 300-zal növelték a déli határon szolgálatot teljesítő katonák létszámát – közölte a vezérezredes.

Újabb 15 milliárd forintot biztosít a kormány a  járvány elleni védekezéshez

A koronavírus-elleni védekezéshez, a szükséges beszerzések és intézkedések biztosítására a kormány kész minden támogatást megadni.

A kormány most újabb több mint 15 milliárd forintot meghaladó forrást biztosít az Állami Egészségügyi Ellátó Központ számára egészségügyi eszközök vásárlására –  az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben olvasható.

A pénz felhasználása, a beszerzések és a beszerzett eszközökkel való készletgazdálkodás  az Operatív Törzs utasítása alapján történik.

Pénzügyminisztérium: újabb könnyítések a hiteleseknek

Újabb rendelet jelent meg a Magyar Közlönyben, amely további könnyítést hoz a hiteleseknek. A szabályozás elsődleges célja az, hogy a kormány a hitelmoratóriummal élő ügyfeleket ne csak idén, hanem jövőre is, amikor újraindul a fizetési kötelezettség, akkor is segítse.

Világszerte az egyik legerősebb és legkedvezőbb intézkedést hozta meg a kormány előző héten, amikor a magánszemélyek és vállalkozások március 18-ig megkötött hiteleinek tőke- és kamatfizetési kötelezettségét az év végéig felfüggesztette. A most megjelenő rendelet a részlet és technikai szabályok mellett azt is biztosítja, hogy a moratóriummal élő ügyfelek részére ne váljék elviselhetetlen teherré a későbbi, újrainduló fizetés.

Így egyebek között nem számítható fel kamatos kamat a moratórium idején, amely jelentősen könnyíti az adósok terheit. További segítség az is, hogy 2021. január 1-jétől a korábban felvett hitel eredeti törlesztőrészletének nagysága nem növekedhet. A futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy a törlesztőrészlet nagysága a futamidő időtartama alatt változatlan.

A kormány tovább bővíti a kedvezményes hitelek körét a munkáltatói kölcsönökkel, illetve azt a Nemzeti Eszközkezelő Programra is kiterjeszti.  A munkáltatói kölcsönökre is érvényes a fizetési haladék, vagyis 2020. december 31-ig a munkavállalóknak se a kölcsön összegét, sem annak kamatát nem kell visszafizetniük a munkáltatójuknak.

A Nemzeti Eszközkezelő Programban résztvevőknek amellett, hogy a vételár részletfizetésére és a bérleti díjfizetési kötelezettségre fizetési halasztást kapnak, a lakhatásuk is biztosított, ugyanis a cég – a nem fizetés miatt – nem mondhatja fel a bérleti szerződést.

Elhalasztja áramszünettel járó munkái többségét az E.ON és az Elmű

Elhalasztja áramszünettel járó munkái többségét az E.ON, és az Elmű Hálózati Kft., hogy csak a feltétlenül szükséges esetekben kelljen a rendkívüli helyzetben hálózati beavatkozást végezni – közölték a cégek.

Minden esetben egyedileg vizsgálják meg, hogy az ellátás biztonsága szempontjából jelent-e kockázatot a halasztás, a tervezett üzemszünet kiket érintene – hatással lenne-e, például,  gyógyszertár vagy élelmiszerbolt működésére – és a nem halasztható esetekben mennyi az ellátás nélkül elfogadható időtartam – közölték.

Az elmúlt másfél hétben felülvizsgálták azokat a korábban tervezett hálózati beavatkozásokat, amelyek az ügyfelek számára áramszünettel járnának. A munkálatokat még az új koronavírus-járványt megelőzően hirdették meg, a kialakult helyzetre való tekintettel az ügyfelek kényelme érdekében azonban átszervezik ezeket.

Emellett további intézkedésig elhalasztottak minden gyengeáramú rendszerfejlesztéshez szükséges beavatkozást és nagy számú rekonstrukciót. Az ilyen jellegű munkálatokat csak azokban az esetekben végzik el a szakemberek, amikor a tervezett karbantartás rövid távon nagyobb kiterjedésű üzemzavart előz meg. A meghirdetett munkálatok halasztása kapcsán előfordulhat, hogy postán kézbesített lemondó értesítést nem kapnak az ügyfelek – olvasható a cégek tájékoztatóiban.

Azt írták, mindent elkövetnek annak érdekében, hogy hozzájáruljanak a koronavírus terjedésének megelőzésére tett országos lépésekhez és felkészüljenek a járványhelyzet kezelésére. A társaságok célja, hogy ügyfelei, munkatársai, partnerei és hozzátartozóik egészségét megóvja, ugyanakkor szolgáltatásainak biztonságát garantálja a kihirdetett veszélyhelyzet idején is. (MTI)

Kapcsolódó: Megszületett a megállapodás az amerikai gazdasági csomagtervről

Meghalt egy brit beteg Magyarországon, tízre nőtt az elhunytak száma

Spanyolországban több mint ötszázan haltak meg egy nap alatt

Romániában egész nap kijárási tilalom lesz

Meghalt a kilencedik beteg a járvány miatt Magyarországon

Szinte teljes kijárási tilalom lép életbe Izraelben

86 lélegeztetőgépet is hozott Kínából egy repülőgép

Magyarországon 187-re nőtt a fertőzöttek száma

Trump: hamarosan megkezdődik a vírusellenes szer klinikai tesztelése

(Kiemelt kép: a tábori kórház készítése – honvedelem.hu)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!