Spanyolországban több mint ötszázan haltak meg egy nap alatt

Spanyolországban több mint ötszázan veszítették életüket az elmúlt egy nap során koronavírus-fertőzés következtében – tájékoztatott Fernando Simón, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója mai madridi sajtótájékoztatóján.

Az első megbetegedést még január végén jelentették a dél-európai országból, ahol az elmúlt néhány hétben jelentősen felgyorsult a betegség terjedése.

A hivatalos adatok szerint az eddig regisztrált fertőzöttek száma egy nap alatt 6500-zal emelkedett, és már meghaladta a 39 ezret. Közülük 22 ezer ember került kórházba, több mint 2600 beteget intenzív osztályon ápolnak. A halálos áldozatok száma 2686, míg a gyógyult pácienseké 3794.

A fertőzöttek között 5400 egészségügyi dolgozó van. Fernando Simón elismerte, hogy helyenként a védőfelszerelések utánpótlásának hiánya is hozzájárulhatott a szakszemélyzet megbetegedéséhez.

A rendőrség és a csendőrség tájékoztatása szerint a járvány miatt elrendelt korlátozások megszegéséért az elmúlt 24 órában 80 embert vettek őrizetbe az országban. Több esetben kórházból szöktek meg páciensek.

Miguel Ángel Villarroya, a hadsereg vezérkari főnöke a sajtótájékoztatón beszámolt arról, hogy a katonaság a repülőterek, vasútállomások fertőtlenítésén kívül az idősotthonok fertőtlenítését is végzi.

Megerősítette, hogy munkájuk során tegnap több otthonban is elhunyt embereket találtak, ezekről értesítették az illetékes hatóságokat, amelyek megkezdték a halálesetek felderítését.

A spanyol közszolgálati televízió (TVE) információi szerint az egyik ilyen intézmény a spanyol fővárosban található, amelynek dolgozói arról számoltak be, hogy a feltételezhetően koronavírus-fertőzésben elhunyt áldozat elszállítására vártak, és az előírások szerint ilyenkor nem nyúlhatnak a holttesthez.

A madridi temetkezési vállalatok azonban túlterheltek, és mivel ezen a területen is hiány van a fertőzésvédelmi felszerelésekből, a város polgármestere a dolgozók érdekében átmenetileg megtiltotta, hogy a fővárosi fenntartású intézmények szállítsák, tárolják és temessék el a koronavírus-fertőzés halálos áldozatait.

“A drámai helyzetek nehéz döntéseket követelnek” – mondta José Luis Martínez-Almeida madridi polgármester, aki egyúttal azt is bejelentette, hogy a Jégpalota elnevezésű, fedett madridi műjégpályán ideiglenes halottasházat rendeznek be a fertőzött holttestek tárolására.

A spanyol légikikötők üzemeltetéséért felelős Aena vállalat közleményben tudatta, hogy a repülőterek működését a csökkent forgalomhoz igazítja, mivel a járvány miatt elrendelt országos szükségállapottal a kormány korlátozta a légi közlekedést is.

A madridi Barajas repülőtér négy terminálja közül hármat fokozatosan bezárnak, és minden tevékenységet a legkorszerűbb, 4-es terminálra irányítanak át. A barcelonai El Prat repülőtéren szintén csak egy terminál, az 1-es működik majd, azon belül is csak bizonyos kijelölt zónák.

A spanyol közlekedési tárca adatai szerint tegnap a spanyol légi forgalom 89 százalékkal volt kevesebb, mint egy évvel ezelőtt ugyanezen a napon.
A spanyol kormány mai ülésén várhatóan elfogadja az iskolabezárásokat és lakhelyelhagyási korlátozásokat jelentő szükségállapot meghosszabbítását április 11-ig. Javaslatát benyújtja a parlamentnek, amely szerdai rendkívüli ülésén el is fogadhatja a rendelkezést, mivel a parlamenti pártok többsége már jelezte, hogy támogatja.

Svájcban már kilencezer igazolt fertőzött van

Svájcban ma átlépte a kilencezret az igazolt fertőzések száma. A Johns Hopkins Egyetem statisztikája szerint dél körül 9117 fertőzöttet tartottak számon. A Covid-19 betegségben 122 ember halt meg.

A Neue Zürcher Zeitung című lap kiemelte, hogy százezer főre 103 nyilvántartott fertőzött jut az országban. Ennél magasabb értéket csak Olaszországban regisztráltak.

Azonban az adatok értékeléséhez figyelembe kell venni, hogy Svájcban igen széles körben végeznek koronavírus-teszteket. A törvényhozás a vírus terjedésének lassítása érdekében március 16-án rendkívüli állapotot vezetett be. A járványvédelmi törvény alapján hozott rendelkezések révén a közösségi élet csaknem teljes mértékben leállt, így bezárt a legtöbb üzlet, vendéglő és szórakozóhely. A szabályozás egyelőre április 19-ig érvényes.

Csehországban is van újabb áldozata a járványnak

Csehországban egy 45 éves rákbeteg férfi a járvány második áldozata – közölte Adam Vojtech egészségügyi miniszter kedden Prágában.

Ebben az országban az első fertőzést március elsején mutatták ki. Ma reggelre a fertőzések száma 1289-re emelkedett, közülük ketten meghaltak, nyolcan pedig meggyógyultak. A laboratóriumokban 19 624 embert vizsgáltak meg.

Prágában ma délelőtt összeült a cseh parlament alsóháza (képviselőház), hogy megvitassa a kormány által elfogadott, koronavírussal kapcsolatos rendkívüli szociális és gazdasági intézkedéseket. A hatályos szabályok szerint szükségállapot idején a parlament csak a kormány előterjesztéseiről tárgyalhat.

Andrej Babis miniszterelnök beszédében hangsúlyozta, hogy kormánya tevékenységének jelenleg három fő célja van: megvédeni az emberek egészségét, segíteni az embereknek, a vállalkozóknak és a gazdaságnak megbirkózni a problémákkal, valamint mindent megtenni annak érdekében, hogy az élet a lehetőségek szerint minél hamarabb visszatérjen a természetes medrébe.

“A kormány a válsághelyzetet és a törvényalkotási szükséghelyzetet semmilyen körülmények közepette nem kívánja hatalmának megerősítésére kihasználni” – szögezte le a kormányfő.

Ugyanakkor felajánlotta az ellenzéki pártoknak, hogy küldjenek képviselőket az országos válságstábba, mert közös erővel könnyebben úrrá lehet lenni a helyzeten. Babis délután találkozik az ellenzéki pártok vezetőivel.

Az ellenzéki pártok elnökei és frakcióvezetői az ülés megnyitása előtti sajtótájékoztatókon, valamint a parlamentben egybehangzóan támogatásukról biztosították a kormány intézkedéscsomagját, de jelezték, hogy fenntartják maguknak a jogot a módosító indítványok benyújtására.

A kormány egyebek között javasolja a parlamentnek, hogy az idei évre tervezett 40 milliárd koronás költségvetési hiányt emeljék fel 200 milliárd koronára, illetve hogy a járvány sújtotta vállalatok alkalmazottai fizetésének egy részét az állam vállalja magára. (MTI)

Kapcsolódó: Romániában egész nap kijárási tilalom lesz

Meghalt a kilencedik beteg a járvány miatt Magyarországon

Szinte teljes kijárási tilalom lép életbe Izraelben

86 lélegeztetőgépet is hozott Kínából egy repülőgép

Magyarországon 187-re nőtt a fertőzöttek száma

Trump: hamarosan megkezdődik a vírusellenes szer klinikai tesztelése

Második nap csökkent a halottak és az új betegek száma Olaszországban

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!