Spanyolországban bezzeg olyan az “országos tisztifőorvos”, hogy ikonná vált

Valóságos sztár lett Spanyolországban az egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója. Fernando Simón zaragozai epidemológus a járvány elleni küzdelem arcává vált.

Népszerűségét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy képmása már pólókon és táskákon is feltűnt. Az emberek megszerették azt a természetes, empatikus, a politikától távol álló stílust, amellyel a koronavírus-fertőzés fejleményeit magyarázta az utóbbi hónapokban.

Amikor sikeréről kérdezték, kissé zavartan válaszolt, és kért is egy rá jellemző dolgot.




“Tudom, hogy szerepelek pólókon és strandtáskákon. Örülök, hogy emberek, akiknek szükségük van üzletük föllendítésére, a képemet használják. Amit még jobban szeretnék, az az, hogy az ebből származó nyereségüknek egy kis százalékát civil szervezeteknek adományozzák. Ha ez megfelelne nekik” – mondta Fernando Simón.

A közösségi médiát is elárasztották Spanyolországban a vele kapcsolatos mémek, illetve azok a vicces pillanatok, amelyek a nevéhez fűződnek. Az egyik ilyen az volt, amikor köhögési rohamot kapott egy sajtótájékoztatón, majd elmesélte, hogy ezt az okozta, hogy pár perccel korábban mandulát evett.

Az is emlékezetes, hogy meglepetést mutatott, amikor a javuló spanyol statisztikákról kérdezték.

A Trónok harca szereplőjeként is megidézték a Twitteren.

Kellemetlen pillanat volt ugyanakkor Fernando Simón számára, amikor márciusban konzervatív politikusok és újságírók azzal vádolták, hogy visszatartott információkat a járványról annak érdekében, hogy meg lehessen tartani a feministák demonstrációját Madridban, a nemzetközi nőnapon.

Néhány héttel később maga is átesett a koronavírus-fertőzésen. Amikor a sajtótájékoztatón élőben kapcsolták, sokan megkönnyebbülten hallották tőle, hogy már jól érzi magát.

Miután 3 hónapon át a spanyol háztartások mindennapos szereplője volt, a nemzetközi sajtó is felfigyelt rá. A New York Times is dicsérte munkáját, „megnyerő tudományos hősként” titulálva Simónt. (Euronews)

Kapcsolódó: Spanyolországban 96, külföldről érkezett fertőzöttet azonosítottak egy hónap alatt

Spanyolországban kilenc tartományában nem regisztráltak új halálesetet

Olaszországban és Spanyolországban is csökkent a járvány áldozatainak a napi száma

Spanyolországban lassul a járvány terjedése, újabb enyhítések léptek életbe

Másfél hónapja először kétszáz alatt a napi halálesetek száma Spanyolországban

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!