Romániában tüntettek az erdőirtások ellen

A törvénytelen erdőirtások és erdészek elleni erőszakos bűncselekmények miatt tüntettek Romániában. A demonstráción több ezren vettek részt Bukarest központjában és más nagyvárosokban.





A bukaresti tüntetést környezetvédő szervezetek, a Greenpeace Románia, a DeClic és az Agent Green hirdették meg. Az erdőirtások ellen tiltakozók állatok maszkjait magukra öltve – többek közt –„Elég a famaffiából” és „Ez a mi erdőnk, nem a ti árutok” feliratú táblákkal vonultak az utcákra.

– Romániában a hatóságok 30 éve nem tesznek semmit azért, hogy megállítsák az illegális erdőirtást. Sőt! Néhányan, akik megpróbálták védeni az erdőt, az életükkel fizettek ezért. A hatóságok cinkosai a bűncselekményeknek – mondta egy Greenpeace aktivista arra utalva, hogy a fatolvajok által elkövetett erőszakos cselekményeknek az utóbbi években már hat erdész esett áldozatul.

A környezetvédők szerint a román kormány annak ellenére nem tesz semmit, hogy 2015 óta megalakult az erdőőrség, beüzemelték az erdőradart, így meglenne a törvényi háttér az illegálisan kitermelt fa fuvarozóinak büntetésére.




– A Bukarest körüli erdő mostanra eltűnt, ahelyett, hogy a várost zöldövezet venné körül úgy, ahogy más európai fővárosokat – panaszolta egy férfi.

A Greenpeace romániai ügyvezető igazgatóját, Valentin Salageanut idézve a Mediafax hírügynökség azt tette közzé, hogy a román erdőkből évente 20 millió köbméter fa tűnik el, ami meghaladja a törvényesen kitermelt 18 millió köbméteres mennyiséget. (Euronews)

Kapcsolódó: Az életedbe kerülhet, ha tiltakozol az erdőirtás ellen – mondják brazil jogvédők

A brazil kormányt hiába figyelmeztették a Tűz napja nevű gyújtogatási akcióra

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!