Frissítve!!! Romániában egész nap kijárási tilalom lesz

Romániában holnaptól a nappali órákra is kiterjesztik a koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási tilalmat – jelentette be Klaus Iohannis államfő. Romániában tegnap este életbe lépett a részleges éjszakai kijárási tilalom. Este jószerével csak rendőröket lehetett látni a nagyvárosok utcáin.

Ezentúl Romániában csak azok hagyhatják el lakásukat, akiknek feltétlenül munkába, gyógyszertárba vagy élelmiszerboltba kell menni. Erről a munkáltató által kibocsátott igazolást vagy saját felelősségre kiállított nyilatkozatot kell felmutatni a lakás elhagyására magyarázatot kérő rendfenntartóknak.

Ezentúl a katonaság is besegít a rendőröknek és csendőröknek a rendfenntartásban – tette hozzá az államfő.

A legveszélyeztetettebb, 65 év feletti korosztály számára teljes kijárási tilalmat rendelnek el Romániában.

A vasárnap este kihirdetett előző katonai rendelet még arról szólt, hogy este 22 órától hajnali 6 óráig csak különösen indokolt esetekben szabad kimenni a lakásból, és akit az utcán megállítanak, fel kell mutatnia a munkáltató által kibocsátott igazolást, mely a munkahely és a lakhely közötti útvonalra érvényes, vagy a saját felelősségre kiállított nyilatkozatot, amely magyarázatot ad a lakás elhagyására.

Máramaros megye prefektusa bejelentette, hogy a megye területén nappal is érvényesítik a részleges kijárási tilalomra vonatkozó előírásokat. Ezt azzal indokolta, hogy rendkívül nagy számban érkeztek haza a megyébe vendégmunkások, akik Európa fertőzött övezeteiben dolgoztak, és különben nem tudják betartatni a házi elkülönítés szabályait.

Az országban ma reggelre nyolcra emelkedett a koronavírus halálos áldozatainak száma. Az utolsó (hétfőn délben) közzétett hivatalos adatok szerint az országban 576 személyt találtak fertőzöttnek, akik közül 73-at már gyógyultnak is nyilvánítottak. 5066 személyt tartanak intézményes karanténban, 72 247-en pedig házi elkülönítésben várják a vírus lappangási idejének a leteltét.

A román hatóságok tegnap kénytelenek voltak elrendelni a Suceava megyei kórház bezárását, ahol 52 orvos és asszisztens fertőződött meg az új koronavírussal. Az intézményt a kétnaposra tervezett átfogó fertőtlenítés után nyitják meg újra, más megyékből odavezényelt személyzettel.

Horvátországban, Szlovéniában nőtt a fertőzések száma

Horvátországban és Szlovéniában is nőtt a fertőzöttek száma, de egyelőre nem léptetnek életbe új szigorításokat a kormányok.

A szlovén kormány csaknem 3 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomag elindítását tervezi a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására. Janez Jansa kormányfő ma ismerteti a részleteket. A végleges törvénycsomagot pénteken fogadja el a kormány, majd továbbküldi a parlamentnek jóváhagyásra.

Szlovéniában egy nap alatt 28-cal, 442-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma, és eddig hárman haltak meg a járvány következtében. Mindhárman az idősebb korosztályba tartoztak, és más, krónikus betegségekben is szenvedtek.

A ljubljanai Kralji Ulice nevű, hajléktalanokat segítő szervezet arra kérte az illetékeseket, hogy ne feledkezzenek meg az utcán élőkről. A koronavírus-járvány miatt a hajléktalanok nem mernek a menedékhelyeken tartózkodni, mert azok túlzsúfoltak, és nem felelnek meg a fertőzés megelőzése céljából javasolt minimális higiéniai előírásoknak sem. Az egyesület szerint a rosszabbodó időjárási viszonyok miatt ezeknek az embereknek az utcán csak romlik az állapotuk, és ezért halálos lehet számukra, ha elkapják a vírust.

Horvátországban vasárnaptól betiltották a tömegközlekedést, és bezártak a piacok. Hétfőtől senki nem hagyhatja el lakhelyét, valamint az engedélyezett üzletek is rövidebb ideig tartanak nyitva. A szabályok betartását a hatóságok szigorúan ellenőrzik.

Az országban hétfő délután 16 órától kedd reggel kilenc óráig 46-tal, 361-re nőtt a fertőzöttek száma.

Németország más országokból is vesz át betegeket

Németországban továbbra is emelkedik az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma, de a vírus okozta betegség (Covid-19) súlyos eseteinek kezelésére szolgáló kórházi kapacitást egyelőre nem feszítette túl a járvány, így Szászország tartomány a római vezetés felkérésére igyekszik közreműködni az olasz ellátórendszer terheinek csökkentésében. A kezelésre átvett olaszországi betegek ma hajnalban érkeztek meg.

Michael Kretschmer tartományi miniszterelnök előző napi nyilatkozatában kiemelte, hogy nemcsak az olasz kormány kérésének tesznek eleget, hanem értékes tapasztalatokat szereznek a Covid-19 betegség kezelésében.

A napokban a járványban ugyancsak erősen sújtott Franciaországgal határos Baden-Württemberg, Rajna-vidék-Pfalz és Saar-vidék tartomány kormánya felajánlotta a francia partnereknek, hogy átvesznek súlyos állapotban lévő pácienseket.

Németországban ma délelőtt 29 056 volt a regisztrált fertőzöttek száma a Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint. Ez 4183 esettel – 16,8 százalékkal – több az egy nappal korábbi 24 873-nál. A növekedés mértéke ugyan meghaladja a hét végén mért 11-12 százalék körüli szintet, de elmarad a megelőző időszak egyre gyorsuló ütemű, 30 százalék körüli növekedésétől. Ez arra utal, hogy lassul a járvány, ami létfontosságú az egészségügyi ellátórendszer teljesítőképességének fenntartásához. A Covid-19 halálos áldozatainak száma Németországban a hétfői 92 után 123-ra emelkedett.

A Robert Koch országos járványügyi intézet (RKI) vezetője, Lothar Wieler hétfői berlini tájékoztatóján elmondta: a fertőzöttek számának robbanásszerű, exponenciális növekedése kissé mérséklődik, “a görbe némileg lapul”, de csak holnap lehet megmondani, hogy ez átmeneti, múló jelenség vagy trendszerű.

A járvány lassítását szolgálják a március 16. óta bevezetett és folyamatosan szigorított korlátozások, amelyek célja a cseppfertőzéssel terjedő vírus feltartóztatása az emberek közötti közvetlen fizikai kapcsolatok csökkentésével. A legutóbbi, hétfőn elrendelt szigorítás szerint csak nyomós okból lehet elmenni otthonról, és mindenki legfeljebb egy további emberrel tartózkodhat együtt közterületen, vagy azokkal a személyekkel, akikkel együtt él. A többiektől legalább másfél, lehetőleg két méter távolságot kell tartani. A szabály egyelőre két hétig érvényes. Betartását ellenőrzi a rendőrség és a közterület-felügyelet.

A német lakosság 95 százaléka helyesli az előírást, és csupán 3 százaléka utasítja el – mutatta ki egy közvélemény-kutatás, amelyet az ARD országos köztelevízió megbízásából végeztek. Az infratest dimap kutatóintézet felmérése azt is kimutatta, hogy a lakosság 55 százaléka “erősen” vagy “nagyon erősen” tart a fertőzéstől.

Hollandiában szigorúbb intézkedéseket hirdettek

A holland kormány június elsejéig meghosszabbította a közösségi összejövetelek, rendezvények tilalmát, és jelentős – 400-tól 4000 euróig terjedő – pénzbüntetést helyezett kilátásba a tilalmat megszegők számára – jelentette kedden a helyi sajtó.

“Nem rendelünk el vesztegzárat, ez csak egyfajta intelligens kijárási tilalom. Tudjuk a szabályokat, a hollandok elég értelmesek, nem kell elmagyarázni nekik, mi az, hogy másfél méter” – hangsúlyozta Mark Rutte holland miniszterelnök a személyek közötti távolságtartás mértékére utalva.

Az intézkedések szigorítására azért volt szükség, mert az elmúlt napok kellemes időjárása miatt Hollandia népszerű kirándulóhelyei és parkjai megteltek emberekkel annak ellenére, hogy a hatóságok elrendelték, hogy az emberek tartsanak legalább másfél méter távolságot egymástól szabadtéri helyszíneken is, és tartózkodjanak a nem feltétlenül szükséges utazásoktól.

Sajtóforrások szerint a holland miniszterelnök is megdöbbent azon, hogy ennyien nem tartják be az előírásokat.

Hollandiában a múlt hétvégén jelentősen, csaknem kétezerrel emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma. A mai adatok szerint 4749 beteget tartanak nyilván, ami hétfői adatokhoz képest több mint 500 új fertőzöttet jelent. A hétvégén több mint százan meghaltak a járvány okozta megbetegedésben, ezzel 213-ra emelkedett az elhunytak száma. Ez idáig mindössze ketten gyógyultak fel.

Belgiumban a legutolsó adatok szerint 88-an haltak bele a betegségbe, amely eddig 3743 embert fertőzött meg, és egyelőre gyorsul a járvány terjedése. A fertőzöttek száma az elmúlt 10 napban meredeken emelkedett, és több mint a tízszeresére nőtt. A belga hatóságok 401 gyógyultat tartanak számon.

Legfrissebb adatok szerint a mintegy félmillió lakosú Luxemburgban hétfőről keddre majdnem száz új fertőzöttet regisztráltak, 875 betegről tudnak. A hétvége óta megkettőződött, nyolcra emelkedett a halálos áldozatok száma, és hatan felgyógyultak a koronavírus okozta betegségből.

Oroszországban meghalt a második beteg

Moszkva első számú járványkórházában ma meghalt a második koronavírus-fertőzött beteg, egy 69 éves asszony, aki a Portugáliából hazatért lányától kapta el a Covid-19 betegséget. A boncolás megállapította, hogy a halált közvetlenül most sem a SARS-CoV-2 vírus, hanem végső stádiumba lépett rákbetegség okozta. Múlt héten egy másik fertőzött asszony vérrögleválás következtében halt meg.

A hétfői orosz hivatalos adatok 438 fertőzöttről szóltak. Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet ma közölte, hogy koronavírus-fertőzés gyanújával az országban 93 677 embert tartanak megfigyelés alatt, amelynek eddig összesen 149 754 embert vetettek alá. Oroszországban eddig csaknem 186 ezer laboratóriumi szűrést végeztek el.

Ma már Oroszország 14 katonai szállítógépnyi segélyt szállított Olaszországnak. A moszkvai védelmi tárca korábbi közleménye szerint az Il-76-osokkal nyolc mozgatható katonai ápolóbrigádot, mintegy 100, nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező virológiai és járványügyi szakembert, mobil jármű- és terepfertőtlenítő eszközöket – amelyekre oroszul, angolul és olaszul az “Oroszországból szeretettel” felirat került -, valamint orvosi műszereket küldenek Olaszországba.

Anatolij Antonov washingtoni nagykövet, egyebek között az olaszországi segítségnyújtásra hivatkozva levélben tiltakozott Kenneth Rothnál, a Human Rights Watch (HRW) ügyvezető igazgatójánál amiatt, hogy az irányítása alatt álló jogvédő szervezet “dezinformációkat” terjeszt arról, hogy az orosz kormányzat nem készült fel a koronavírus elleni küzdelemre. A HRW figyelmébe ajánlotta, hogy a járvány közepette segítsen inkább az amerikai börtönökben Moszkva szerint jogszerűtlenül fogva tartott orosz állampolgároknak.

Marija Butyina, aki 2019 októberéig maga is több hónapot töltött elzárva az Egyesült Államokban azon a címen, hogy nem jegyeztette be magát hivatalosan külföldi ügynökként, arra szólította fel Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, hogy a világjárvány miatt eszközölje ki az orosz rabok külföldi fogva tartási körülményeinek javítását vagy az érintettek kitoloncoltatását.

Ukrajna újabb megyében vezette be a veszélyhelyzetet

Ukrajnában egy nap alatt 11-gyel, 84-re emelkedett mára az eddig megerősített koronavírusos fertőzöttek száma, közülük mostanáig hárman haltak bele a betegségbe, és egy beteg gyógyult meg – közölte az ukrán egészségügyi minisztérium sajtószolgálata.

A helyi önkormányzat egy egészségügyi központra hivatkozva közölte, hogy igazolták a koronavírus-fertőzöttségét egy munkácsi nőnek – aki így az első Kárpátalja megyei fertőzött -, de ezt az egészségügyi tárca még nem erősítette meg. Eddig három parlamenti képviselő fertőződött meg SARS-CoV-2 vírussal. Lviv megye vezetése is veszélyhelyzetet vezetett be a fertőzés terjedésének megfékezése érdekében keddtől. Ezt megelőzően a kijevi kormány nyolc másik megyében és a fővárosban vezetett be veszélyhelyzetet.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletben május-júliusra halasztotta az idei tavaszi sorozást a koronavírus-fertőzés terjedése miatt. Az államfő hétfő esti videoüzenetében felszólította az összes vallási felekezet vezetőit, hogy résztvevők nélkül, online tartsanak szertartásokat. Az államfő szavai szerint most az embereknek szükségük van hitre, de legalább annyira szükségük van biztonságra is.

Egy kormánypárti képviselő, Olekszandr Truhin az Obozrevatyel ukrán hírportálnak ma adott nyilatkozatában közölte, hogy a héten várhatóan összeül a parlament, és határoz arról, bevezetik-e a rendkívüli állapotot az országban. Előző este viszont Denisz Smihal miniszterelnök az ICTV televízió műsorában azt monda, hogy egyelőre nem látja szükségét a rendkívüli állapot bevezetésének. Illja Jemec egészségügyi miniszter ugyanakkor a rendkívüli állapot bevezetésének megszavazására szólította fel a képviselőket. (MTI)

Kapcsolódó: Meghalt a kilencedik beteg a járvány miatt Magyarországon

Szinte teljes kijárási tilalom lép életbe Izraelben

86 lélegeztetőgépet is hozott Kínából egy repülőgép

Magyarországon 187-re nőtt a fertőzöttek száma

Trump: hamarosan megkezdődik a vírusellenes szer klinikai tesztelése

Második nap csökkent a halottak és az új betegek száma Olaszországban

Nyolcra nőtt a járvány miatt meghalt emberek száma Magyarországon

Franciaországban két újabb orvos meghalt