Rogán Antalnak több mint 809 milliós vagyona van

809.405.021, azaz valamivel több mint 809 millió forintja van Rogán Antalnak, derül ki a miniszterelnök kabinetfőnökének friss vagyonnyilatkozatából.

A fideszes politikus tavalyi bevallásában még egy ennél jóval alacsonyabb összeg szerepelt, akkor 39,3 millió forinttal rendelkezett, 2018-ban pedig a még ahhoz képest jóval szerényebb összeget vallott be, akkor ugyanis papíron  csak 691 ezer forintja volt.

Rogán ma délelőtt egy rövid közleményt adott Országos Sajtószolgálaton keresztül, amiben igyekszik elmagyarázni hogyan is lett hirtelen ekkora a vagyona.

„…az előző évhez képest plusz bevételek jelentek meg. Ennek két oka van. Bevételem származik az általam jegyzett elektronikus aláírási szabadalomból valamint válásomat követően az erdőterületeket leszámítva minden ingatlanomat és ingóságomat értékesítettem, más tulajdonom nincsen.”

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán ellen

Azért, hogy “a milliárdos csodalény elárulhassa a titkot, és legyen végre esélye a melósnak, tanárnak, mentősnek, tűzoltónak is, hogy gyarapodjék” – írta közleményben a Demokratikus Koalíció.

Az ellenzéki párt szerint Rogán 26 éves kora óta országgyűlési képviselő, most pedig bevallott egy több mint 800 millió forintos vagyont. “Tekintettel arra, hogy elvileg csak a képviselői és miniszteri fizetése járt neki, ez az összeg azt jelzi, hogy gyűjtője vagy lángelme, pénzügyi zseni, vagy korrupt gazember” – jelentette ki a párt.

A DK kíváncsi a részletekre. Ilyen vagyon ugyanis nem nő magától. Tudni akarjuk a receptet, hátha másnak is sikerül a csoda.

– írták.

Orbán Viktor viszont papíron szinte nyomorog

Minden megtakarítását felélte tavaly Orbán Viktor: míg tavaly még 1,3 millió forintot tüntetett fel ezen a soron, a tavalyi évre vonatkozó nyilatkozatában üresen hagyta ezt a részt. Ajándékot nem kapott és nincs autója sem. (444, 24.hu)

Kapcsolódó: Rogán kabinetirodája 2-3 naponta készíttet közvélemény-kutatásokat

Kiderült, mennyi adót fizetett Orbán Viktor és Rogán Antal