Politikusok kapták a szuper maszkokat Vuhanban az orvosok helyett

A lakosság megnyugtatása helyett felháborodást váltott ki a kínai politikusok vuhani látogatása, amelynek pedig az volt a célja, hogy megmutassák: az ország vezetése felelősségteljesen kezeli a koronavírus-járványt.

Egy videóbejátszás miatt azonban rosszul sült el a dolog: az látható rajta, hogy a kórházba érkező politikusokon vannak azok a maszkok, amelyeket az orvosoknak szántak, miközben a fertőzöttekkel foglalkozóknak gyengébb minőségű vagy semmilyen védőmaszkjuk nincs.

A képen is látható, hogy az orvosok egyszerű műtéti maszkot hordanak, míg a delegáció tagjain speciális szűrővel ellátott maszk van. Ezek azok a maszkok, amelyeket a Kínai Vöröskeresztnek az egészségügyi dolgozóknak kellett volna eljuttatni.

A már 362 ember életét kioltó járvány központjában, Vuhanban volt olyan kórházi dolgozó, aki szemeteszacskóból pótolta a hiányzó maszkot.

Tekintettel a vírus további terjedésére, az áldozatok számának növekedésére, a Hupej tartományra nehezedő nyomásra, a romló ellátásra, a cenzúra sem képes visszatartani a civil felháborodást a látottak kapcsán – bár a kínai közösségi oldalon a maszkokkal kapcsolatban posztolt felvétel már nem látható.

Legalább 362 halálos áldozata van már a kínai koronavírus-járványnak.

Fertőzötteket már 25 országban regisztráltak – Kínában 17 300-at, külföldön több mint százat –, és a Fülöp-szigeteken életét vesztette az első Kínán kívüli áldozat – igaz, ő is kínai volt, aki a járvány központjából, az 56 milliós Hupej tartomány fővárosából, Vuhanból érkezett. (Index, Guardian)

Kapcsolódó: A kínaiak már a háziállataikat is féltik a koronavírustól

Már Kínán kívül is van halálos áldozata a koronavírusnak

Finnországban és Tibetben is megjelent a koronavírus

(Kiemelt kép: politikusok Vuhanban – screenshot / Weibo)