Frissítve!!! Petárdastopot kérnek az állatvédők szilveszterre

Petárdastopot kérnek szilveszterre az állatvédők az óévbúcsúztatáskor használt pirotechnikai eszközök erős hang- és fényhatásai miatt – közölte az Orpheus Állatvédő Egyesület.

Seres Zoltán, az egyesület munkatársa arra figyelmeztetett: a pirotechnikai eszközök durva hang- és fényhatásai az állatoknál “sokkos pánikot” okozhatnak.

A házi kedvencek ilyenkor félelmükben akár támadhatnak is, de legtöbbjük ijedtében elszökik, elkóborol. A riadtan menekülő állatok néhány óra alatt öt-tíz kilométert, több településnyi távolságot is képesek megtenni – tette hozzá.

Az Orpheus Állatvédő Egyesület ezért azt tanácsolja, hogy a háziállat-tulajdonosok tegyenek az elérhetőségüket tartalmazó bilétás nyakörvet a kutyákra, macskákra, a kutyákban levő kötelező mikrochip pedig legyen állatorvos által az adatokat tartalmazóan beregisztrálva, hogy ha az állatot megtalálja valaki, tudja, kit kell értesíteni.

Azt javasolják: a kutyákat december 30. és január 2. között még a kijelölt sétáltatóhelyeken is fokozott óvatossággal, pórázon sétáltassák. A kutyatulajdonosok otthonukban biztosítsanak kedvencüknek a közvetlen utcai hangoktól elszigetelt helyet, például belső szobát, udvarrészt, garázst. Ha az állatot beengedik a lakásba, akkor a sötétítőfüggönyt húzzák el, a redőnyt eresszék le. A félősebb állatok számára pedig állatorvos által ajánlott nyugtatószerről is gondoskodhatnak.

Az elszökött állatok keresésében segítséget nyújthat a www.állatvédő.hu oldal, amelyen a közelben működő állatvédő szervezetektől lehet tájékozódni.

A tűzijáték és a petárda használatának betiltását kezdeményezi az LMP

Az LMP törvénymódosító javaslatot nyújt be a petárdázás és a pirotechnikai eszközök betiltásáért.

A párt társelnökei, Schmuck Erzsébet és Kendernay János közleményükben azt írták: az emberek egészségéért és a háziállatok biztonságáért kezdeményezik a tűzijáték és a petárda használatának teljes körű betiltását.

Kiemelték: a szakszerűtlen használat miatt rendszeresen keletkeznek tüzek, amelyek jelentős anyagi és egészségügyi károkkal is járhatnak. A háziállatok pedig a zaj- és fényhatásoktól sokkot kaphatnak, emiatt megszökhetnek és el is pusztulhatnak.

A nagy mennyiségben kilőtt rakéták ráadásul jelentősen hozzájárulnak a települési szmog kialakulásához – tették hozzá. (MTI)

Kapcsolódó: Kutyaszelfik emberekkel

Kutyaszelfik emberekkel – 2.

Kampány: A fideszes lap szerint az ellenzéki jelölt kutyákkal etetné a dunaújvárosiakat

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!