Orbán szerint jöhet majd a járvány második hulláma

A következő napok legfontosabb kifejezése a szigorú menetrend és fokozatosság – mondta Orbán Viktor a kijárási korlátozások enyhítéséről. Szokásos pénteki rádiós nyilatkozatában elmondta, hogy szerinte októberben és novemberben jöhet a járvány második hulláma.

“A kiszámíthatóság és a tervszerűség az fontosabb, mint a gyorsaság. A vírussal szembeni harca is igaz, hogy a biztonság fontosabb, mint a gyorsaság, de ha kell, akkor akár egy órán belül tudók döntéseket hozni. Ennek a különleges jogrendnek éppen az az előnye, hogy nem különleges jogokat ad, hanem különleges gyorsaságra ad lehetőséget a kormány számára, és időnként ezzel kell élni” – mondta a kormányfő.

„De rendszerszerűen, tehát szisztematikusan áttekintve a tapasztalatokat, hetente szoktuk elemezni a helyzetet, és úgy látom, hogy kéthetente érdemes új döntéseket hoznunk. Két hét az az időszak, ahol a tudósaink, járványügyi szakembereink, orvosaink egy-egy változtatásnak a következményeit fel tudják mérni, és javaslatot tudnak tenni a számukra”.

Beszélt arról is, hogy jövő héttől Budapesten és Pest megyén kívül mindenhol lazítanak a járványügyi korlátozásokon. Azt mondta, az intézkedések alapja, hogy Budapest és környéke a leginkább fertőzött, és a vírus sokkal súlyosabban érinti az időseket, mint a fiatalokat.

Orbán azt mondta, az első csatát az ország megnyerte a vírussal szemben, mert az nem szabadult el, sikerült kialakítani a védekezés módszereit és sikerült felkészíteni az egészségügyet.

Ha sikerül Budapesten a halálozások számát csökkenteni, nem fognak habozni, hogy Budapesten is újraindulhasson a normális élet.

A vírus nem ment el – hangsúlyozza Orbán. A járványügyi szakemberek, orvosok többsége azt mondja, olyan világjárvány, aminek egy hulláma volt, nem létezik, tehát lesz második hullám. A nyáron lelassulhat a járvány, utána azonban október, november környékén jön a második hullám.

A sorosozást Orbán most sem hagyta ki

A nemzetközi bírálatokra reagálva azt mondta: számított a pénzügyi spekulánsok javaslataira, biztos volt benne, hogy olyan javaslat kerül elő, aminek a pénzügyi befektetők a haszonélvezői, azon még jobban meglepődött volna, ha Soros nem tesz le valami tervet. A migrációt hozza fel hasonlatként. Megjelent a járvány, jöttek a pénzügyi befektetők, jött a második Soros-terv. Abban is biztos volt, hogy miután Soros hálózata döntő befolyással bír, kevés ország lesz, ami azt mondja, “álljon meg a menet”. Mi biztos nem kérünk “ebből a levesből.” Ezért diktatúrázzák Magyarországot, legalábbis is ez volt a terv. Ha az ember vállalja a vitát, az tényszerűvé tehető. Orbán azt mondta, hogy a rendkívüli jogrendnek is van leírása, azt végig lehet nézni, mikor ez megtörtént, nem találtak benne semmit, ami szembemenne az uniós joggal, előírásokkal. Óránként kellene fogadni az elnézést kérő leveleket, bár nem számít arra, hogy ez így lesz. (hvg.hu, magyarnemzet.hu)

Kapcsolódó: Orbán: országosan lazítják a korlátozásokat, kivéve Budapesten és környékén