Operatív törzs: holnaptól Budapesten hatályát veszti a kijárási korlátozás

Holnaptól Budapesten hatályát veszti a kijárási korlátozás, de életben maradnak egyes védelmi óvintézkedések – mondta az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője a mai online sajtótájékoztatón.

Lakatos Tibor rendőr ezredes arra figyelmeztetett: egyes védelmi intézkedések betartása továbbra is nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy ne veszélyeztessük az eddigi eredményeket és megóvjuk saját, illetve honfitársaink életét, egészségét.

Így többek között kötelező maszkkal, sállal vagy kendővel eltakarni az arcot az üzletekben, illetve a tömegközlekedésben, továbbá a 65. életévüket betöltöttek továbbra is csak 9 és 12 óra között látogathatják az üzleteket, gyógyszertárakat, drogériákat – mondta az ezredes.

A piacokon a helyi polgármesterek ettől eltérő szabályokat is megállapíthatnak, de biztosítani kell, hogy az idősek ott is elkülönítve vásároljanak – tette hozzá.

Lakatos Tibor beszámolt arról is, hogy holnap nulla órától valamennyi üzlet, szolgáltató kinyithat és látogatható lesz. A vendéglátóhelyek kerthelyiségeiben, teraszán tartózkodás és a fogyasztás megengedett lesz, de azok belső tereiben továbbra is csak az ott dolgozók tartózkodhatnak, az üzemeltetőknek a teraszok után a közterület-használati díjat szeptember elsejéig nem kell megfizetniük.

Közölte: azt is, hogy szintén kinyithatnak a strandok, a szabadtéri fürdők, szabadtéri múzeumok és az állatkert. Az ezredes arra is felhívta a figyelmet, hogy a védőtávolság betartásáról az üzletek üzemeltetőinek kell gondoskodniuk.

Lakatos Tibor tájékoztatása szerint holnaptól engedélyezik a polgári házasságkötés és temetés megtartását a másfél méteres védőtávolság betartásával, június 15-e után pedig a szertartások utáni családi rendezvények is megtarthatóak amennyiben a résztvevők száma nem haladja meg a kétszáz főt.

A fővárosi felsőoktatási intézményekre vonatkozó korlátozások is megszűnnek holnaptól, a hallgatók megjelenéséről a rektorok döntenek, a diákoknak azonban továbbra is tilos a kollégiumok látogatása – ismertette.

Lakatos Tibor szólt arról is, hogy jelenleg minden határátkelőhelyen akadálytalanul halad a kilépő- és belépőforgalom.

Hozzátette: tegnap 990 hatósági házi karantént rendeltek el, az érvényben lévő karanténok száma 10 470, a szabályok betartását csaknem 473 ezer alkalommal ellenőrizték. Elmondta, hogy már 745-en regisztráltak a hatósági házi karantént elektronikusan ellenőrző rendszerbe, az aktív felhasználók száma 546, mivel időközben több embernek lejárt a karanténja.

Az alkalmazás egészségügyi kérdőívét 92-en töltötték ki, 4542 távellenőrzést hajtottak végre a programom keresztül és 81 rendőri intézkedésre volt szükség – sorolta.

Kérdésre válaszolva Lakatos Tibor elmondta, “úgy tűnik”, hogy Ausztria negatív koronavírus-teszthez fogja kötni a külföldi állampolgárok beutazását.

Szavai szerint azon dolgoznak, hogy az országokkal egyeztetve a viszonosság elve alapján további könnyítéseket vezessenek be a határátlépésben.

Szintén kérdésre közölte: az operatív törzs a holnaptól hatályos enyhítések után is folyamatosan figyelemmel kíséri az  járványhelyzetet területi szintre is lebontva. A járványhelyzet romlása esetén újra életbe léptethetnek védekezéshez szükséges intézkedéseket – mondta.

Infektológus főorvos: az idősek fokozott veszélynek vannak kitéve

A koronavírus-járvány kezdete óta ismert, hogy a 65 évnél idősebbek fokozott veszélynek vannak kitéve – mondta a Szent László Kórház infektológus főorvosa az operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Szlávik János a koronavírus-fertőzés lefolyását súlyosbító rizikótényezők közt elsőként az életkort említette. Kiemelte: a betegség miatt Magyarországon elhunyt nők átlagéletkora 81 év, a férfiaké 77 év, azonban a főorvos tud olyan 102 éves emberről is, aki maradványtünetek nélkül gyógyult fel, sok idős ember pedig tünetmentesen, vagy rendkívül enyhe tünetekkel vészelte át a betegséget.

A főorvos a rizikócsoportba tartozók között említette még a valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedésben szenvedőket, a tüdőbetegeket, kiemelve a COPD-seket, a dialízisre szoruló vesebetegeket, és a cukorbetegségüket inzulinnal kezelőket. Szintén nagy kockázatnak vannak kitéve a daganatos, sugárkezelt betegek, vagy az extrém mértékben elhízottak, illetve a különböző autoimmun betegséggel élők.

Kitért arra: a magas vérnyomás önmagában nem jelent rizikófaktort, egy jól beállított vérnyomással nem lesz súlyosabb állapotban a beteg koronavírus-fertőzés szempontjából. Cáfolta azt a téveszmét, hogy az egyik leggyakrabban használt vérnyomáscsökkentő esetleg súlyosbítja a betegség lefolyását. Egyben arra kérte a magas vérnyomásban szenvedőket, ne változtassanak az orvos által beállított gyógyszerszedésen.

Szlávik János kitért arra, hogy a gyerekek körében a koronavírus-fertőzés miatti halálesetek száma nagyon alacsony. Ezzel kapcsolatban azonban elmondta, hogy Olaszországból és az Egyesült Államokból érkeztek olyan hírek, hogy egy ritka betegség, a Kawasaki-szindróma tüneteit mutatják a vírussal megfertőződött gyerekek.  Ez lázzal, nyaki nyirokcsomó duzzanattal, kiütéssel és a szem bepirosodásával járó kór. Ezt a betegséget New York-ban száz koronavírus-fertőzött gyereknél észlelték, hárman meghaltak.

Szlávik János elmondta, jelenleg is vizsgálják, hogy van-e kapcsolat a koronavírus és a Kawasaki-szindróma kialakulása között, ez azonban még nem bizonyított, de a “nagy számok alapján” előfordulhat. Magyarországon ez a betegség “extrém ritka”, és gyógyszerrel jól kezelhető – emelte ki.

A főorvos kitért arra, hogy május harmadik vasárnapja az AIDS-betegségben elhunytak világnapja. Elmondta, az AIDS-betegség és a HIV-fertőzés önmagában nem jelent rizikót a vírussal kapcsolatban, és a HIV-kezelésekben alkalmazott gyógyszerekkel próbálják gyógyítani a koronavírusos betegeket, így a gyógyszeres kezelés egyfajta védettséget adhat a HIV-betegeknek is.

Azt kérte a lakosságtól, hogy bármennyire jók a járványügyi adatok, továbbra is vigyázzanak magukra, tartsanak távolságot, fertőtlenítsenek és használjanak maszkot.

Már 37 ezren jelentkeztek a munkavállalást segítő informatikai tanfolyamra

Egy hét alatt csaknem 37 ezren regisztráltak a munkavállalást segítő informatikai alapozó online tanfolyamra – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára az operatív törzs online sajtótájékoztatóján.

Az államtitkár elmondta, a képzésekre május 22-ig lehet jelentkezni, a nyolchetes oktatás ingyenes és az órák az egyéni igényeknek megfelelően oszthatóak be.

A tanfolyam az elvégzése az előfeltétele a 2020 augusztusában induló, úgynevezett struktúraváltó felnőttképzéseknek – hangsúlyozta Schanda Tamás, hozzátéve, az ezeken résztvevők az 1,2 millió forint összegű, szabad felhasználású és kamatmentes Diákhitel Pluszt is igénybe vehetik.

Az MSZP bizottsági ülésen tisztázná a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban történteket

Az MSZP az Országgyűlés népjóléti bizottságának ülésén kívánja tisztázni a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórházban a koronavírus-járvány idején kialakult helyzetet – mondta a testület szocialista elnöke a Facebookon közvetített mai online sajtótájékoztatóján.

Korózs Lajos kifejtette, reményei szerint az operatív törzs tagjai, köztük Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Müller Cecília országos tisztifőorvos is megjelenik majd a szerdára összehívott ülésen.

Kiemelte, a kőbányai kórházban kiugróan magas volt a koronavírus miatt bekövetkezett halálesetek száma, ráadásul ez az intézmény volt a Pesti úti idősotthon ellátója is.

Az MSZP képviselője szerint tisztázni kell, hogy a kórház miért nem készült fel megfelelően a fertőzöttek ellátására és miért csak március végén rendelte el az egészségügyi személyzet tesztelését.

LMP: súlyos versenyhátrányt jelenthet a gazdaság zöldítésének elmaradása

Az LMP szerint súlyos versenyhátrányba kerülhet Magyarország, amennyiben a kormány nem zöldíti ki a gazdaságot – mondta az ellenzéki párt társelnöke a Facebookon közvetített mai online sajtótájékoztatóján.

Schmuck Erzsébet kifejtette, az ország nem csak környezeti károkat szenvedhet, hanem euró milliárdokat is veszíthet, ha elmarad az új, tiszta, klímabarát gazdasági szerkezet kialakítása.

Hangsúlyozta, az Európai Parlament a közelmúltban 2000 milliárd eurós, zöld alapokon nyugvó gazdaságélénkítő csomagról döntött, amelyben kiemelt szerepet kap a fenntartható közlekedés, a megújuló energiaforrások, a kutatás-fejlesztés és a körkörös gazdaság támogatása.

Az LMP társelnöke szerint a magyar emberek érdeke is, hogy egy új gazdasági modell váltsa a “szennyező gazdaságot”, a Fidesz azonban nem hajlandó ezt elfogadni, mert akkor kiderülne például, hogy a megújuló energiaforrásokra adott uniós források feleslegessé teszik a paksi atomerőmű-bővítést. (MTI)

Kapcsolódó: Meghalt egy idős férfi, mert egy nappal a műtétje előtt hazaküldték a kórházból

Több mint 4,6 millióan fertőződtek meg a világon

Magyarországon 3 újabb beteg halt meg a járvány miatt

Ausztria Magyarország irányába is enyhíti a határellenőrzést

Olaszországban és Spanyolországban is csökkent a járvány áldozatainak a napi száma

Budapesten is feloldják a kijárási korlátozást