Olaszországban még sok a halott, de jelentősen csökkent az új betegek száma

Több mint nyolcszázzal emelkedett Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban elhunytak száma az elmúlt 24 órában, és így 11 591-re nőtt – közölte esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma viszont 1648-cal emelkedett az egy nappal korábbi majdnem négyezerhez képest.

Kevesebb mint felére csökkent az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma a vasárnapi 3851 és a szombati 3651 után.  Jelenleg több mint 75 ezer azonosított beteget tartanak számon: több mint 27 ezren vannak kórházban, intenzíven mintegy négyezren.

Angelo Borrelli a polgári védelem vezetője elmondta: március 20-án még tizenegy százalékkal emelkedett a diagnosztizált fertőzöttek száma egyik napról a másikra, ez az utóbbi egy napban már két százalékra esett vissza. Hozzátette, ezzel együtt az utóbbi tíz nap alatt mintegy 30 ezer volt az újonnan diagnosztizált fertőzött száma.

A gyógyultak száma az utóbbi egy napban 1590-nel emelkedett, ami a legtöbbnek számít a járvány február 20-i kezdete óta Olaszországban.  A gyógyultak összlétszáma elérte a 14 620-t.

Az “új” halottak száma 812 volt az egy nappal korábbi 756-hoz képest.

A gyógyultakat és halottakat is számolva az azonosított fertőzöttek száma elérte a 101 739-t.

A járványban elhunyt orvosok száma meghaladta a hatvanat.

A járványgörbe fokozatos lefele ívelést mutat a gócpont Lombardiában is, ahol a halottak száma egy nap alatt 458-tal nőtt a korábbi 416-hoz képest, a diagnosztizált fertőzöttek száma viszont 1154-gyel emelkedett a huszonnégy órával korábbi 1592-höz képest. Lombardiában az egymást követő negyedik nap csökken az azonosított fertőzöttek száma. A tartományban a diagnosztizáltak száma túllépte a 42 ezret, a halottaké elérte a 6818-t.

Franco Locatelli az olasz Közegészségügyi Hivatal (Iss) elnöke hangsúlyozta, hogy az új koronavírus-fertőzéstől leginkább sújtott, lombardiai Lodi és Bergamo város körzetében is mostanra majdnem felére esett vissza a kórházba szállított betegek száma a március eleji adatokhoz képest.

Lombardiából több mint kilencven beteget helyeztek már át más tartományokba vagy külföldre, például Németországba.

A polgári védelmi hatóság előrejelzései szerint a napról napra diagnosztizált betegek “lenullázódása” május első két hetében várható: úgy számolják, az első tartomány, ahol nem lesz új beteg Trentino-Alto Adige lehet május elején, az utolsó Toscana, mivel jelenleg itt a legmagasabb a diagnosztizáltak napról napra történő emelkedése. A római kormány a következő órákban jelenti be az április 3-án lejáró korlátozó intézkedések meghosszabbítását, ismét 15 vagy ennél is több nappal.

“Az óvintézkedések feloldását nem úgy kell elképzelni, hogy egyszerre majd megint minden szabad lesz, a normálitásba csakis fokozatosan térhetünk vissza” –  hangoztatta az Iss elnöke. Arra utalt, hogy elsőként a termelési tevékenység működését indíthatják újra, a közösségi életet pedig továbbra is korlátozni fogják.

A polgári védelmi hatóság 400 millió eurót utalt át a helyi önkormányzatoknak azonnali élelmiszersegélyként a bevétel nélkül maradtaknak. Ebből a legtöbbet, 55 milliót Lombardia, több mint 50 milliót Campania és 43 milliót Szicília kapott.

Fenntartják a korlátozásokat Németországban

Továbbra is fenn kell tartani a koronavírus-járvány lassításáért elrendelt korlátozásokat Németországban – hangsúlyozta a német szövetségi kormány szóvivője hétfőn Berlinben. Ugyancsak hétfőn a bajor tartományi kormány bejelentette, hogy a más német tartományoknál korábban bevezetett és szigorúbb intézkedések legalább április 19-ig érvényben maradnak.

A szövetségi kormány szóvivője, Steffen Seibert a tartományi kormányokkal együtt kidolgozott járványlassítási irányelvek alkalmazásáról elmondta, hogy sikerült négy-öt napra emelni a regisztrált fertőzések számának duplázódási idejét, de ez még nem elég. El kell érni, hogy legalább tíz napra emelkedjék a duplázódási idő, és még jobb lenne, ha a tíznapos határértéket is meghaladná.

Csak a vírus terjedésének további fékezésével lehet biztosítani, hogy minden beteg megfelelő ellátást kaphasson. Ezért a március közepe óta fokozatosan bevezetett, és egy hete megszigorított előírások tapasztalatainak köztes mérlege csak az lehet, hogy “maradéktalanul fenn kell tartani minden intézkedést” – mondta a szóvivő.

Steffen Seibert hozzátette, hogy a hét végén, vagy a jövő hét elején lehet majd pontosan felmérni, hogy mennyire hatásosak az eddigi korlátozások – tette hozzá Steffen Seibert.

Ismertette, hogy Angela Merkel kancellár szerdán újabb tanácskozást tart a tartományi kormányok vezetőivel. Mint mondta, további szigorításokat egyelőre nem terveznek, így a telefonkonferencián nem is új lépésekről tárgyalnak majd, hanem az eddigi folyamatokat értékelik.

Németországban március 16-tól fokozatosan minden tartományban bezártak az iskolák, a kulturális és szabadidős intézmények és a legtöbb üzlet. A gazdaság is takaréklángon működik, felfüggesztette a termelést például valamennyi autógyár. Egy héttel később, március 23-án bevezették, hogy csak fontos okból lehet elhagyni az otthonokat, és kettőnél több ember nem tartózkodhat együtt közterületen, kivéve, ha mind ugyanabban a háztartásban élnek. A nem közös háztartásban élőknek legalább másfél méter távolságot kell tartaniuk egymástól. A vendéglők, kifőzdék, menzák működését is korlátozták, csak elvitelre készíthetnek ételt.

A járvánnyal leginkább sújtott tartományok közé tartozó Bajorországban rendre egy-két nappal korábban határozták el a korlátozásokat, és az országos átlagnál szigorúbb intézkedéseket vezettek be. Elrendelték például, hogy csak közös háztartásban élő emberek tartózkodhatnak együtt közterületen.

Az április 3-án lejáró korlátozásokat meghosszabbítják, egyelőre április 19-ig, az iskolai tavaszi szünet végéig – jelentette be hétfőn Markus Söder tartományi miniszterelnök. Az igazolt fertőzöttek számának alakulását jelző járványgörbe továbbra is meredek, lejtése csak kismértékben enyhült, ezért tovább kell folytatni a küzdelmet az életek megmentéséért – hangsúlyozta.

A tartományban ma meghaladta a 14 ezret a regisztrált fertőzöttek száma, és egy nap alatt több mint 1100-zal emelkedett – tette hozzá a politikus, kiemelve, hogy  “nincs alternatíva” a korlátozó intézkedésekre, és nélkülük legalább ötezerrel több igazolt fertőzött lenne Bajorországban.

A Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint valamennyi tartományt együttvéve átlépte a 60 ezres határt az új típusú koronavírussal (SARS-CoV-2) bizonyítottan fertőzöttek száma Németországban. Ma délelőtt 62 435 fertőzöttet tartottak nyilván, ami 4740 esettel – 8,2 százalékkal – több az egy nappal korábbi 57 695-nél. A vírus okozta betegségben (Covid-19) elhunytak száma 433-ról 541-re emelkedett.

Negatív Angela Merkel harmadik koronavírus-tesztje

Negatív Angela Merkel német kancellár harmadik koronavírus-tesztje, de továbbra is otthonról látja el hivatali feladatait – jelentették be Berlinben.

A szövetségi kormány tájékoztatása szerint a kancellár még néhány napig házi karanténban marad.

Angela Merkel nyolc napja, március 22-én vonult karanténba, miután kiderült, hogy kimutatták az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) egy orvosnál, akitől két nappal korábban védőoltást kapott tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen.

Németországban új szakasz kezdődik a koronavírus-járványban, ami a vírus okozta betegség (Covid-19) halálos áldozatai számának emelkedésével jár – mondta a legismertebb német szakértő, Christian Drosten, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársasággal indított podcastjának hétfői kiadásában.

Mint mondta, a nemzetközi összevetésben eddig alacsony halálozási arány annak is tulajdonítható, hogy Németországnak szerencséje volt. A járvány kezdetén főleg fiatal, sportos emberek fertőződtek meg, például hobbi sielők, akik egy sívakációról hozták magukkal a vírust, és hasonló korú társaik között terjesztették. Az utóbbi napokban viszont újabb rétegekben, más korosztályokban is felütötte a fejét a kórokozó, például idősotthonokban – mondta Christian Drosten.

Német hírportálok mai összefoglalói szerint legkevesebb 50 ember halt meg a Covid-19 betegségben időseket ellátó intézményekben. A legsúlyosabb helyzet egy würzburgi és wolfsburgi idősotthonban alakult ki. A würzburgi otthon 13 lakójával, a wolfsburgi intézményben 17 fertőzöttel végzett a betegség. Az esetek száma napról napra emelkedik, a hatóságok szigorú intézkedésekkel igyekeznek gátat vetni a folyamatnak. A wolfsburgi esetek miatt az alsó-szászországi tartományi kormány valamennyi bentlakásos otthonra felvételi tilalmat rendelt el.

A német társadalom több mint 20 százalékát kitevő idősek – a nagyjából 17,5 millió 65 éven feletti – helyzete így tovább súlyosbodik. A járvány eddig is ellátási feszültségeket okozott, mert az utazási korlátozások miatt több tízezer otthoni ápolást végző közép-, és kelet-európai munkavállaló esett ki a rendszerből.

Valamennyi korosztályt és az összes tartományt együttvéve hétfő este 63 929 fertőzöttet tartottak számon a Németországban a Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint. Ez 5682 esettel – 9,7 százalékkal – több az egy nappal korábbi 58 247-nél. A halálos áldozatok száma 455-ről 560-ra emelkedett.

Romániában már csak Hargita megyében nem regisztráltak fertőzötteket

Romániában már csak a székelyföldi Hargita megyében nem regisztráltak egyetlen koronavírus-fertőzöttet sem.

Tar Gyöngyi, a megye tisztifőorvosa közölte: a megyében ma délután 14 óráig 150-en kerültek intézményes karanténba, 3095-en pedig lakhelyi elkülönítésbe. Egy részük esetében már letelt a betegség lappangási ideje, és megszűnt az elszigetelésük. Jelenleg 130 személy van vesztegzár alatt, és 2509 lakhelyi elkülönítésben. Hozzátette: minden előírt esetben elvégezték az érintettek koronavírus-tesztjét, de mind az 58 megvizsgált minta negatívnak bizonyult.

A Hargita Megyei Egészségügyi Igazgatóság közleménye szerint március 26. óta Hargita megye két csíkszeredai laboratóriumában is végeznek koronavírus-tesztet. Ezekben 12 órát kell várni a teszteredményekre. Azért teremtették meg a helyi tesztelés lehetőségét, mert az országos jelentőségű tesztközpontok túlzsúfolttá váltak, és sokat kellett várni az eredményre.

Múlt pénteken a Recorder.ro portál közölt terjedelmes összeállítást arról, hogy már csak Szeben és Hargita megye maradt az országban regisztrált fertőzött nélkül. A portálnak nyilatkozó szebeni orvos azonban szemfényvesztésnek tartotta a Szeben megyei adatokat. Hozzátette: olykor egy hetet is várnak, míg a kolozsvári laboratóriumban sor kerül egy-egy Szeben megyei minta tesztelésére. Szombaton a Szeben megyei kórház sürgősségén dolgozó asszisztensről ki is derült, hogy megfertőződött.

Tar Gyöngyi Hargita megyei tisztifőorvos úgy vélte: a jó helyi eredmény nagymértékben tulajdonítható annak, hogy Hargita megyébe elsősorban Németországból, Ausztriából, Hollandiából, Svédországból, Dániából Magyarországról érkeztek haza vendégmunkások, míg a román megyékben Európa legfertőzöttebb országaiból: Olaszországból és Spanyolországból. Azt is hozzátette azonban, hogy a Megyei Egészségügyi Igazgatóság is komolyan vette a munkáját. Minden hazaérkezőt az akkor érvényes szabályoknak megfelelően karanténba vagy otthoni elkülönítésbe helyezett. Hozzátette: minden bizonnyal így sem tudják elkerülni a járvány megjelenését, de nagymértékben csökkenti a terjedés lehetőségét, hogy nem alakítottak ki nagy karanténközpontokat. Az embereket kettesével, hármasával szórták szét vesztegzárrá alakított települési vendégszobákba, vendégházakba. Így ha kiderülne is, hogy valaki megfertőződött, alig tud továbbterjedni a kór.

Sólyom Andrea szociológus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem csíkszeredai karának adjunktusa  úgy vélte: az adatok részben Hargita megye másságáról is árulkodnak. Ő is a 85,2 százalékban magyarok által lakott megye vendégmunkás-útvonalainak a különbözőségét emelte ki. Azt is megjegyezte azonban, hogy Hargita megye viszonylagos elszigeteltsége sem kedvezett a járvány terjedésének. A megyében nincsen repülőtér, a térséget nem szelik át forgalmas országutak, és a lakosság többsége falvakon lakik, és a megye városai is kisvárosok.

A román hatóságok március 21-ig közölték a fertőzöttek számára vonatkozó megyei bontású adatokat, azóta csak országos adatokat hoznak nyilvánosságra.

A cseh kormány meghosszabbította a vesztegzárat

A cseh kormány ma április 11-ig meghosszabbította az országos vesztegzárat – közölte Andrej Babis miniszterelnök a kormány ülése utáni sajtótájékoztatón.

Az eredetileg március 16-án életbe lépett kijárási korlátozásokat legutóbb a múlt héten hosszabbította meg a kabinet április elsejéig.

A kormány intézkedése jelentősen korlátozza az állampolgárok szabad mozgását. A rendelet szerint az emberek nem hagyhatják el lakásukat, és nem tartózkodhatnak közterületen, ami alól kivételt képez egyebek mellett, ha munkába vagy orvoshoz mennek, valamint élelmiszereket, gyógyszereket, tisztálkodószereket vásárolnak. További kivételt képez a közeli személyekről való gondoskodás is. A rendelet betartását a hatóságok ellenőrzik.
További korlátozások, hogy a közterületen kötelező az orr és a száj eltakarása, s legfeljebb két személy lehet együtt, kivéve, ha családtagokról van szó. Engedélyezve van a kinti séta is, de nem szabad csoportosulni.

Szintén április 11-ig maradnak érvényben a további korlátozások is: egyebek között zárva vannak az üzletek, kivéve az élelmiszerboltokat, patikákat és néhány hasonló szolgáltatást, s gyakorlatilag leállt a kulturális és a sportélet is.

Csehországban március 12-től harmincnapos szükségállapot van érvényben, amely rendkívüli felhatalmazásokat adott a kormánynak és a hatóságoknak. A kormánykoalícióban egységes a vélemény, hogy a szükségállapotot meg kell hosszabbítani. Az ellenzéki pártok nem ellenzik. Ez azonban most már nem a kormány, hanem a képviselőház jogköre, amely az előzetes információk szerint április 7-én tűzi napirendre a témát. Szinte biztosra lehet venni, hogy a szükségállapotot meg fogják hosszabbítani.

Az egészségügyi minisztérium honlapján ma  este megjelent kimutatás szerint Csehországban az új koronavírussal fertőzöttek száma 2942-re emelkedett a reggeli 2837-ről. A járvány halálos áldozatainak száma 23, míg 25 személy kigyógyult a betegségből. A tesztelt személyek száma reggel mintegy 43 500 volt, az esti adat egyelőre nem ismeretes.

Kelet-Közép-Európában, Georgiában és Moldovában is terjed a járvány

Újabb 22 személynél diagnosztizálták a Covid-19 fertőzést Szlovákiában, és így 336-ra emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma hétfő délig – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az egészségügyi minisztérium adataira hivatkozva.

Az utóbbi napokban az újonnan regisztrált fertőzöttek száma átlagban húsz körül alakult Szlovákiában: vasárnap 22, szombaton 23 volt. Ma délig mintegy 7500 vírustesztet végeztek el, ezek közül 7197 bizonyult negatívnak.

Eddig már az ország minden területén regisztráltak fertőzötteket, többségük 30 év körüli, a legfiatalabb 2 éves, a legidősebbek pedig 70 év körüliek.

Lengyelországban ezentúl tömegessé fog válni a járvány – jelezte mai sajtóértekezletén Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter. Elmondta: míg ma délutánra a fertőzés 1984 igazolt esetét regisztrálták, a hét végéig ez a szám több ezerre fog emelkedni.

Közölte: a koronavírust az utóbbi időben már nem csak a karanténba helyezetteknél mutatták ki, a járvány már nem csak a gócpontokon belül, hanem minden irányban terjed. Elmondta: a megbetegedések aránya még mindig nem olyan, hogy a védőmaszk általános – vagyis minden, otthonán kívül tartózkodó személyre vonatkozó – használatát el kellene rendelni.

Ma a hatóságok úgy döntöttek, hogy már nemcsak a koronavírus elleni harc frontvonalában álló járványkórházakat látják el védőeszközökkel. Rajtuk kívül más egészségügyi intézményeknek, a mentőknek, valamint a rendőrségnek és a határőrségnek most az állami készletekből több mint 5,2 millió védőmaszkot, közel 119 ezer maszkot, közel 32 ezer védőruhát és egyéb, nagy mennyiségű eszközt szállítanak – közölte Szumowski.

Elmondta: eddig összesen 46 és fél ezer genetikai vírustesztet végeztek. E heti kapacitás napi 5 ezer teszt lesz, ezek kiértékeléséhez országszerte 46 laboratórium áll rendelkezésre, emellett több tízezer, kevésbé megbízható gyorstesztet is végezhetnek. A szakkórházak jelenlegi befogadóképessége 10 ezer fekvőhely, mintegy 1200 lélegeztetőgép, ebből most 1300 ágyat és 50 darab lélegeztetőgépet használnak fel – mondta el a miniszter.

Szlovéniában a járvány elleni védekezés jegyében több mint kétszáz elítéltnek nem kell visszatérnie a szlovén börtönökbe – közölte a helyi sajtó hétfőn.

Lilijana Kozlovic igazságügyi miniszter elmondta: mindenkit, aki ideiglenesen elhagyhatta a büntetés- végrehajtási intézetet, biztonsági ellenőrzésnek vetettek alá, és nem áll fenn annak a veszélye, hogy ismét bűncselekményt követnének el.

Ideiglenesen 68 fogvatartott kapott eltávozási engedélyt, 15-en pedig idő előtt szabadulhattak. Közel 130 elítéltet – akik a börtönvezetés engedélyével már korábban eltávozáson voltak – két héttel ezelőtt értesítettek arról, hogy addig nem kell visszatérniük a börtönbe, míg a járvány el nem csendesedik.

Olyan elítéltekről van szó, akik nem veszélyesek a környezetükre, és főleg gazdasági bűncselekményeket követtek el, amelyeket be is ismertek – írták a lapok.

Georgiában március 31-től helyi idő szerint este kilenc órától reggel hat óráig kijárási tilalmat vezetnek be – jelentette be Giorgi Gaharia miniszterelnök. A dél-kaukázusi országban emellett leállítják a belföldi közlekedést és a városi közösségi közlekedést, beleértve a metróhálózatot is, és megtiltják, hogy három embernél többen gyülekezzenek. Ez utóbbi szabály alól kivételt egyedül az élelmiszerboltok és gyógyszertárak képeznek, persze ott is be kell tartani a távolságtartásra vonatkozó előírásokat. A városok és települések közötti közlekedést felfüggesztik. A járványügyi intézkedések kedden reggel nyolc órától lépnek életbe.

Tbilisziben és más nagyvárosokban a hadsereg és a belügyminisztérium erői ellenőrző pontokat állítanak fel a karanténelőírások betartatására. A kormányfő tájékoztatása szerint ezeken a pontokon hőkamerákkal fogják ellenőrizni az emberek testhőmérsékletét.

A 3,7 millió lakosú Georgiából eddig száz fertőzöttet jelentettek. A betegségnek eddig nem voltak halálos áldozatai, tizennyolcan pedig meggyógyultak.

Moldovában hétfő délutánra 35-tel 298-ra emelkedett a fertőzöttek száma, ketten elhunytak, tizenhárman pedig meggyógyultak – közölte Viorica Dumbraveanu egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a kór belföldi terjedésének legfőbb oka, hogy egyesek nem tartják be az orvosoknak és az egészségügyi hatóságoknak a karanténra vonatkozó javaslatait. Moldovában március 17-én vezették be a járványügyi veszélyhelyzetet, egyelőre május 15-i határidővel.

Azerbajdzsánban az újabb szigorítás értelmében keddtől már csak a legszükségesebb esetekben szabad elhagyniuk az embereknek otthonaikat – közölte hétfőn a bakui vezetés műveleti stábja. A lakhelyelhagyást csakis sürgős egészségügyi ellátás, létszükségleti cikkek vásárlása, élet- és testi épséggel szembeni veszély, háztartási szemét kivitele, illetve a veszélyhelyzetben működő szervezeteknél dolgozók esetében a munkába járás indokolhatja. A most kiterjesztetett kijárási tilalom eddig csak a 65 év felettiekre vonatkozott.

Azerbajdzsánban 64-gyel 273-ra emelkedett a fertőzöttek száma az utóbbi 24 órában. Eddig 26 ember meggyógyult, négyen elhunytak, az ország különböző karanténövezeteiben 4085 embert tartanak elkülönítve.

A járvány elleni küzdelemről és az olajpiaci helyzetről tárgyalt Putyin és Trump

A koronavírus-világjárvány elleni küzdelemről és az olajpiaci helyzetről folytatott telefonon hosszas megbeszélést Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök – közölte a Kreml sajtószolgálata.

A moszkvai tájékoztatás szerint az amerikai kezdeményezésre létrejött eszmecsere során a felek komoly aggodalmuknak adtak hangot a koronavírus globális elterjedtségével kapcsolatban. Tájékoztatták egymást az Oroszországban, illetve az Egyesült Államokban a fenyegetéssel szemben megtett ellenintézkedésekről.

“Megvitatták a két ország ez irányú szorosabb együttműködésének lehetőségeit is” – áll a közleményben.

A két vezető eszmecserét folytatott az olajpiaci helyzetről is, és megállapodott arról, hogy ez ügyben a két ország energiaügyi minisztere konzultálni fog egymással. Putyin és Trump szót ejtett még a kétoldalú viszony több más, a Kreml által nem részletezett kérdéséről, és megegyezett a személyes kapcsolattartás folytatásáról.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ma kérdésre válaszolva valótlannak nevezte Trumpnak azt a kijelentését, miszerint Putyin az elmúlt két évben többször is kérte tőle az Oroszország ellen a Krím elcsatolása és az ukrajnai konfliktusba való beavatkozás miatt bevezetett szankciók feloldását.

“Nem, ez nem így van” – idézte Peszkovot a TASZSZ orosz hírügynökség.

Putyin: sikerült megelőzni a robbanásszerű terjedést, de további lépések kellenek

A határozott intézkedések hozzásegítették Oroszországot ahhoz, hogy megakadályozza a koronavírus-fertőzés robbanásszerű terjedését, de létfontosságú, hogy a hatóságok további lépéseket tegyenek a védekezésben, még akkor is, ha azok túlzottnak tűnnek – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ma Novo-Ogarjovóban, a regionális államfői megbízottakkal folytatott videokonferencián.

Putyin utasította megbízottjait, hogy személyesen felügyeljék a régiók kórházi kapacitásának felmérését, a lélegeztetőgépek állapotának és a felszereltségnek az ellenőrzését, az orvosok továbbképzését a lélegeztetőkészülékek kezelése terén és az egészségügyi szakemberek bérének időben való folyósítását. Elrendelte továbbá pótlólagos készletek beszerzését a koronavírus-fertőzés kezelésére alkalmas gyógyszerekből, a régióközi együttműködés alkalmazását a betegápolásban, az egységes adatbázis megteremtését, újabb regionális diagnosztikai központok megnyitását, hazai és külföldi tesztrendszerek beszerzését.

Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy az üzletekben és a gyógyszertárakban biztosítsák az emberek közötti másfél-két méteres távolság betartását. Sürgette, hogy a helyi, a regionális és a szövetségi szervek hatékonyan hangolják össze tevékenységüket.

“Minden, az adott helyzetben szükséges intézkedést meg kell hozni, még akkor is, ha a problémát nem ismerő emberek valamelyest eltúlzottnak is vélik őket Oroszország szempontjából” – mondta megbízottjainak Putyin, arra bátorítva őket,. hogy tanuljanak más országok tapasztalataiból.

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök a helyetteseivel folytatott tanácskozáson az orosz fővárosban és Moszkva megyében ma bevezetett kijárási korlátozáshoz hasonló intézkedések bevezetését javasolta a többi orosz régió vezetőinek is.

Moszkva és Moszkva megye lakosai számára határozatlan időre kötelező házi karantént rendeltek el. Az emberek csak sürgős orvosi probléma miatt, közvetlen életveszély vagy egészségük fenyegetettsége esetén, a munkahelyükre való elkerülhetetlen utazás, a legközelebbi üzletben való bevásárlás, legfeljebb száz méterre háziállat-sétáltatás, illetve a háztartási hulladék eltávolítása céljából hagyhatják el otthonaikat. Az orosz főváros és környéke lakóit arra kötelezték, hogy az utcán, az üzletekben, – a taxik kivételével – a közösségi közlekedési eszközökön és más nyilvános helyeken legalább másfél méteres távolságot tartsanak egymástól.

A lakást elhagyni a rendelkezés értelmében az elkövetkező napokban csak külön engedély birtokában lehet majd. Moszkvában egyébként egy, a polgármesteri hivatal honlapján hétfőn megjelent közlés szerint megtiltották, hogy az emberek vendégségbe járásra vagy rokonlátogatásra használják a taxit.

Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester hétfőn arra figyelmeztetett, hogy az előírások betartását napról napra szigorúbban fogják ellenőrizni. Mint mondta, reményei szerint a hét végéig sikerül olyan informatikai rendszereket üzembe helyezni, amelyekkel nyomon lehet követni a lakosok mozgását, és meg lehet akadályozni a karantén megszegését. Mint mondta, ehhez meg kell hozni egy ezt szabályozó szövetségi törvényt is.

A moszkvai polgármester és a Moszkva megyei kormányzó által kihirdetett korlátozó intézkedések jogszerűségével kapcsolatban egyébként kételyét fejezte Andrej Klisasz, az orosz parlament alkotmányjogi és államépítési bizottságának elnöke. A szenátor a TASZSZ hírügynökség jelentése szerint azt hangoztatta, hogy az orosz alaptörvény 55. cikke értelmében az állampolgárok jogait korlátozni csakis a törvényhozás és az elnök jogosult, szövetségi törvény révén.

A moszkvai operatív törzs ezzel szemben úgy tájékoztatta az Interfax hírügynökséget, hogy Szobjanyin a fővárosban március 5-én bevezetett fokozott készültségi állapot rendelkezései értelmében, a vírusfertőzés terjedésének megakadályozása érdekében jogosult volt korlátozni a polgárok mozgásszabadságát

Az Oroszországban ma közzétett hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 koronavírus-fertőzöttek száma egy nap alatt 302-vel nőtt, és elérte az 1836-ot. Moszkvában a növekmény 212 fős, itt 1226 fertőzöttet tartanak számon. A halottak száma 9, a gyógyultaké 66. Az egészségügyi minisztérium szerint 32 Covid-19-beteg állapota súlyos.

Moszkvában az újonnan kimutatott fertőzöttek több mint fele 40 évnél fiatalabb. A Rosszija 24 hírtelevízió közölte, hogy a fővárosi Szklifoszovszkij sürgősségi kórházban a lélegeztetőgép segítségével életben tartott betegek 40 százaléka a 40 esztendősnél fiatalabb korosztályhoz tartozik.

Oroszországban egyébként a járványhelyzettől függetlenül nem függesztik fel az április 1-jétől esedékes tavaszi sorozást. Az erről szóló rendelkezést hétfőn írta alá Putyin elnök.

Az ukrán parlament menesztette az egészségügyi és a pénzügyminisztert

Leváltotta posztjáról az ukrán parlament mai rendkívüli ülésén Illja Jemec egészségügyi és Ihor Umanszkij pénzügyminisztert a koronavírus-világjárvány elleni küzdelem közepette.

Többnapi tétovázás után végül ma mégiscsak plenáris ülést tartott az ukrán parlament, a képviselők valamennyien védőmaszkot és gumikesztyűt viseltek.

Az ülés elején 292 képviselő jelent meg a 450 tagú törvényhozásból, ami elegendő volt a határozatképességhez. Az egészségügyi miniszter menesztését 271, a pénzügyi tárcavezető leváltását 249 képviselő támogatta.

Mindkét miniszter kevesebb mint egy hónapig volt a posztján, március 4-én léptek hivatalba az új miniszterelnök, Denisz Smihal kabinetjének tagjaiként.

Egyes források szerint maguk a miniszterek nyújtották be lemondásukat, Jemec sajtótitkára azonban még ma is cáfolta, hogy a tárcavezető felmondólevelet írt volna. Sajtóhírek szerint az egészségügyi miniszter a koronavírus elleni küzdelemben a korlátozások drákói szigorításának híve volt, és az elmúlt napokban többször fenyegetőzött lemondással, ha nem kap támogatást a vezetésben elképzeléseihez.

Elsőre kellő támogatás híján nem sikerült megszavaznia a parlamentnek a két leváltott miniszter utódját. A délelőtti ülést berekesztették, délután viszont ismét összehívták ezúttal már Volodimir Zelenszkij elnök részvételével, s a törvényhozás 256 szavazattal jóváhagyta Szerhij Marcsenko kinevezését pénzügyminiszternek, 246-tal pedig Makszim Sztepanovot az egészségügyi tárca új vezetőjének.

Nem hagyta jóvá a parlament a kormány által az idei állami költségvetéshez benyújtott módosítási javaslatot sem, hanem az előterjesztést visszaküldte további felülvizsgálatra az illetékes bizottságnak.

Elfogadott viszont egy válságellenes törvényjavaslatot, amely a munkavállalóknak és a vállalkozások biztosít bizonyos garanciákat a válság időszakában, például megtiltja a bankoknak a hitelek kamatlábainak emelését, továbbá kimondja, hogy jár segély részleges munkanélküliség címén a koronavírus-járvány miatti korlátozások miatt is.

A képviselők módosítást fogadtak el, amelynek értelmében büntetőjogi felelősségre vonás alá helyezték a nagy mennyiségű járványellenes áruk kivitelét az országból.

Az Egyesült Államokban folyamatosan nő a fertőzöttek és a halottak száma

Az Egyesült Államokban folyamatosan nő a koronavírus által  fertőzöttek és a járvány  halottainak a száma.  A Johns Hopkins egyetem és kórház hétfő déli adatai szerint eddig több mint 143 ezer amerikainál mutatták ki a fertőzést, a halottak száma pedig meghaladja a 2500-at.

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója hétfőn délelőtt bejelentette, hogy egyedül  az államban a Covid-19 a vasárnapi 965 halálos áldozathoz képest hétfőre már több mint ezer áldozatot követelt.

New York városának kórházai megteltek, egymás után állítják fel a tábori kórházakat, még a Central Parkban is felhúztak egy sátorkórházat.

New Yorkban ma, helyi idő szerint a déli órákban kikötött az a kórházhajó, amely szombaton indut el a virginiai Norfolkból. A hajón 12, teljesen felszerelt műtő van, orvosokkal és ápolókkal.

Deborah Birx, a járvánnyal kapcsolatos intézkedéseket irányító kormányzati munkacsoport tagja az NBC televíziónak nyilatkozva hangsúlyozta: az  Egyesült Államok vidéki, kistelepülésein élőknek is fel kell készülniük a járványra. Mint fogalmazott: a vírus nagyon enyhe tünetekkel járó, sőt, tünetmentes fertőzéseket is okozhat és csak akkor törhet felszínre, amikor a legsérülékenyebb társadalmi csoportokat – az idős korúakat vagy a komoly, krónikus betegséggel küszködőket  – sújtja. Az orvosnő hozzátette: amikor már ezeket a rétegeket is elérte a fertőzés, ez azt jelenti, hogy az adott településen mindenütt “befészkelte magát” a vírus.

Larry Hogan, Maryland kormányzója ma rendeleti úton tiltotta meg a lakhelyelhagyást. A rendelet értelmében csakis nagyon kivételes esetben – nélkülözhetetlen munka, vagy élelmiszer- és gyógyszervásárlás okán – lehet kimenni az utcára. A rendelet betartását az állam területén rendőrök ellenőrzik, a szándékos szabálysértőket ötezer dolláros büntetéssel sújtják. “Mi már nem kérjük, vagy javasoljuk, hogy a marylandiek maradjanak otthon, hanem kötelezzük őket erre” – nyilatkozta a kormányzó.      Hasonló értelmű rendeletet írt elő Ron DeSantis, Florida kormányzója is, ez a rendelkezés azonban egyelőre csak az állam déli megyéire terjed ki.

Vermont kormányzója, Phil Scott arról adott ki rendeletet ma, hogy bárki, aki belép az állam területére, köteles 14 napig tartó önkéntes karanténba vonulni.

A szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEM) közleményben tudatta, hogy több külföldi ország – köztük Malajzia, Thaiföld. Vietnam, Tajvan, India, Mexikó – vállalataival szerződtek egészségügyi eszközök segédeszközök gyártására. Az orvosi kesztyűket, maszkokat, sebészköpenyeket chartergépekkel szállítják az Egyesült Államokba. (MTI)

Kapcsolódó: Országos tisztifőorvos: a kijárási korlátozás be fogja váltani a reményeket

Spanyolországban 85 ezer felett a fertőzöttek száma

Újabb két halott Magyarországon a járvány miatt

Fertőzöttek millióira és 200 ezer halottra lehet számítani az Egyesült Államokban

Lombardiában csökken a diagnosztizált fertőzöttek és halottak száma

Megszólalt az egyik koronavírussal fertőzött újbudai háziorvos

A járvány miatt elhunyt egy volt francia miniszter és egy német tartományi miniszter