Olaszországban csökkent a halottak napi száma

Olaszországban túllépte a 15 ezret az új típusú koronavírus-fertőzés halálos áldozatainak száma, egy nap alatt 681-en vesztették életüket, a legkevesebben az elmúlt egy hét során – közölte ma esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. Február 20. óta most először csökkent az intenzív osztályokon kezeltek száma.

A halottak száma csökkent az egy nappal ezelőtti 766-hoz képest. Az utóbbi egy héten az elhunytak száma most először maradt hétszáz alatt. Angelo Borrelli, a polgári védelmi hatóság vezetője hangsúlyozta, hogy március 26-án az egy nap alatt elhunytak száma megközelítette az ezret.

A diagnosztizált fertőzöttek száma viszont 2886-tal emelkedett a szombati 2339-hez képest. Az azonosított fertőzöttek száma jelenleg 88 ezer felett van: 63 százalékuk nem szorul kórházi kezelésre. Négyezernél valamivel kevesebben vannak intenzív osztályon. Franco Locatelli, a Közegészségügyi Hivatal (Iss) elnöke kiemelte, hogy a járvány olaszországi terjedése kezdetétől ez volt az első alkalom, hogy az intenzíven kezeltek száma csökkent, 74 beteggel.

A gyógyultak száma elérte a 20 996-ot.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladta a 124 ezret. Több mint 650 ezer vírustesztet végeztek.

Locatelli hozzátette, hogy a számok továbbra sem engedélyezik az óvintézkedések enyhítését.

“Nem úsztunk meg még semmit, a mostani adatok az eddigi kijárási korlátozás eredményei, és továbbra is felelősségteljes magatartást kell követnünk” – hangoztatta az egészségügyi szakértő. Megjegyezte, az óvintézkedéseket megsértők a halottak emlékét sértik meg.

A tájékoztatón elhangzott, hogy nyolcvanra emelkedett a járványban elhunyt olasz orvosok száma, tízezer felett van a megbetegedett egészségügyi dolgozóké. Az új koronavírus-fertőzésben életét veszítette a kormányfő, Giuseppe Conte egyik személyi testőre is, 52 évesen.

Több mint másfél hónap bezártság után a rendkívüli jó időben egyre több embert látni az olasz utcákon. A belügyminisztérium adatai szerint az országos kijárási korlátozás március 11-i bevezetése óta 4,6 millió ellenőrzést végeztek, és több mint 173 ezer személy ellen indult feljelentés, mivel indokolatlanul tartózkodott az utcán. Az utóbbi két napban 15 ezren sértették meg a kijárási korlátozást. A gócpont Milánóban 38 százalékra emelkedett az otthonukat elhagyók száma. Nápoly sikátorai megteltek utcai árusokkal és vevőkkel.

Emilia Romagna tartomány kormányzója rendelettel tiltotta be a szabadban sétálást és a kocogást a tavaszi szünet napjaiban.

Az egészségügyi hatóságok továbbra is hangsúlyozzák, hogy az óvintézkedések április 13-ig tartó meghosszabbítása után sem várható ezek teljes feloldása. A korlátozások fokozatos enyhítéséről majd a számok függvényében döntenek. A Corriere della Sera című napilap értesülései szerint azonban a termelési ágazat jelentős nyomást gyakorol a római kormányra a minél gyorsabb újraindítás érdekében, attól tartva, hogy az olasz gazdaság “pótolhatatlan veszteséget” szenved az európai és nemzetközi versenytársakkal szemben.

Oroszország felfüggesztette a külföldön rekedt oroszok hazaszállítását

Oroszország járványügyi megfontolásokból péntek éjféltől határozatlan időre felfüggesztette a külföldön rekedt állampolgárainak tömeges hazaszállítását. A későbbiek során elindítandó charterjáratok menetrendjének közzétételét hétfőre ígérte a koronavírus terjedése elleni küzdelmet irányító orosz operatív törzs.

Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes mai sajtótájékoztatóján közölte, a kormánynak időre van szüksége annak újragondolásához, hogy kit és kova szállítson vissza, és hogy a hazatértek hol töltsék el a kötelező kéthetes karantént.

“Nem hagyjuk cserben a mieinket, de fontos, hogy ne kapjunk egy újabb koronavírus-hullámot Oroszországban” – mondta.

Tájékoztatása szerint a SARS-CoV-2 koronavírust 73 országból, elsősorban Olaszországból, Spanyolországból, Franciaországból és az Egyesült Arab Emírségekből hurcolták be Oroszországba. Külföldről 808 fertőzött érkezett haza.

Azok támogatására, akik hazatérési szándékukat az orosz kormányablakon keresztül jelezték, az orosz kormány 500 millió rubelt különített el (a rubel jelenleg 4,4 forintot ér). Marija Zaharova külügyi szóvivő közölte, hogy az összeget az elosztására feljogosított külügyi tárca még nem kapta meg.

A hazaszállítás leállítása becslések szerint több mint 20-30 ezer embert érinthet. Anatolij Antonov washingtoni orosz nagykövet szerint egyedül az Egyesült Államokban meghaladja a kétezret a hazatérni kívánó oroszok száma. Az Aeroflot tegnap törölt New York-Moszkva járata legkevesebb 250 orosz állampolgárt szállított volna.

Az orosz nagykövetségek, konzulátusok több országból a külföldön rekedtek megsegítéséről számoltak be. Zaharova szerint a legnagyobb nyomás az Ázsiában működő külképviseletekre nehezedik.

Az orosz szövetségi idegenforgalmi ügynökség (Roszturizm) szerdán azt közölte, hogy két hét alatt 160 ezer szervezett turistát szállítottak haza.

A ma közzétett hivatalos adatok szerint az igazolt fertőzöttek száma 582 fővel nőtt, és elérte a 4731-et Oroszországban. Közülük 3357-et Moszkvában kezelnek.

A halottak száma kilenccel nőtt, és elérte a 43-at, a gyógyultaké pedig 52-vel, és jelenleg 333.

A megfertőződések zöme már a határon belül történt. Az orosz régiók túlnyomó többségében kijárási korlátozásokat vezettek be, 20-ban pedig területükön való közlekedést is korlátozták.

Golikova kormányfőhelyettes szerint a hónap közepére Oroszországban engedélyeztetni fogják a Covid-19 antitestét kimutató tesztrendszert, amelyet elsősorban az egészségügyi dolgozókon fognak kipróbálni. Anna Popova, az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője azt mondta, hogy tudomása szerint a koronavírus tünetmentes hordozóiban – Oroszországban ők a fertőzöttek 24,8 százalékát jelentik – nem alakul ki antitest.

Szentpéterváron egyébként a vonatkozó törvények szigorítása után ma megkezdődött az első büntetőeljárás a koronavírussal kapcsolatos hamis hírek tudatos terjesztése címén. Az ügyészi vizsgálat tárgya egy, a VKontaktye közösségi portálon közzétett bejegyzés, amelynek szerzője csütörtökön azt állította, hogy Szesztroreck város kórházában egy koronavírussal diagnosztizált férfit előbb karanténba helyeztek, később elengedtek, aminek eredményeképpen sokan megfertőződtek.

Az orosz védelmi tárca ma közölte, hogy Szerbiába megérkezett a 11. Il-76-os orosz segélyszállító repülőgép, Olaszországban pedig az orosz katonai szakemberek eddig 24 idősotthont fertőtlenítettek.

Szergej Cib orosz ipari és kereskedelmi miniszterhelyettes közölte, hogy Oroszország több mint egymillió védőruha és 80 millió védőmaszk megvásárlásáról kötött szerződést Kínával. Az eszközöket április végén – május elején fogják leszállítani.

Andrew Cuomo: Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak

Kína ezer lélegeztetőgépet adományoz New York államnak, a szállítmány ma érkezik meg a Kennedy repülőtérre – jelentette be Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.

A kormányzó szerint a kínai szállítmány jelentős változást hoz a betegek kezelésében. Mint hangsúlyozta: ezt a pekingi kormányzat tette lehetővé.

Közölte azt is, hogy Kate Brown, Oregon kormányzója 140 lélegeztetőgépet küld majd New Yorkba.

Mai sajtótájékoztatóján Cuomo közölte: reggelig az általa irányított államban 113 704 fertőzöttet regisztráltak, a vírus okozta Covid-19 betegségbe pedig 3565 embert halt bele. De a járvány még mindig nem érte el a csúcspontját, ez várhatóan egy-két hét múlva következik be – tette hozzá. Elmondta azt is, hogy a New York városához tartozó Long Islanden úgy terjed a fertőzés, “mint a bozóttűz”.

New York államban jelenleg csaknem 16 ezer embert ápolnak kórházban, és 4100 beteg van intenzív osztályon.

Növekedett a koronavírussal diagnosztizáltak száma Pennsylvaniában és Louisianában is. Miami polgármestere, Francis Suarez – aki szintén megfertőződött a vírussal, de már gyógyulóban van – arra kérte a Covid-19-en átesett és meggyógyult betegeket, hogy adjanak vért. Egyes kórházakban ugyanis azzal kísérleteznek, hogy a betegséget átvészeltektől nyert vérplazmával kezeljék az új betegeket. (MTI)

Kapcsolódó: Spanyolországban 12 ezerhez közelít a halálos áldozatok száma

Az Operatív Törzs szerint sikerült a robbanást megelőznünk

Az Egyesült Államokban egyetlen nap alatt csaknem 1500-zal nőtt a halottak száma

Meghalt hat beteg a járvány miatt Magyarországon

Továbbra sem csökkent a halottak napi száma Olaszországban

Tömeges megbetegedés várható Magyarországon