Milliárdokat von el a kormány a pártoktól, meg a bankoktól és a multiktól

Gulyás Gergely a mára halasztott online kormányinfón bejelentette: átszabják a költségvetést, mindenkitől hozzájárulást várnak, közös teherviselés szükséges a járvány elleni védekezésben. 

A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a kormány magán kezdte a takarékosságot, a tárcáktól 1345 milliárdot vonnak el. Közölte, hogy létrejön a járvány elleni védekezés alap és a gazdaságvédelmet, a gazdaság újraindítását szolgáló alap.

A járvány elleni eredményes védekezéshez szükséges források biztosítása érdekében a kormány jelentős átcsoportosításokat hajt végre, és közös teherviselésre kötelez másokat is:

      • Elveszik idén a párttámogatást is, ami 1,2 milliárdot jelent.
      • A multik elleni különadóból is a védekezést segítik majd, 36 milliárd forintra számítanak így.
      • A bankoktól 55 milliárd forintot várnak.
      • Az önkormányzatoktól pedig a gépjárműadót kérik az alapba, ez 34 milliárd.

Ez összesen 663 milliárd forintot jelent.

Az intézkedések április 15-től vagy május 1-től lépnek életbe. A védekezésre eddig már 378 milliárdot csoportosítottak át.

Hangsúlyozta, a védőnők megkapják a 20 százalékos béremelést.

Az egészségügyi szektorban heroikus a küzdelem, amit a kormány azzal is meghálál, hogy bruttó félmillió forintot kap valamennyi egészségügyi dolgozó, még a nyár elején.

Gulyás elmondta azt is, hogy a munkanélküliek száma harmincezerrel nőtt, naponta 4000 ember veszíti el a munkáját.

Az EU-s kritikákról Gulyás azt mondta, az EU velünk foglalkozik, de hazánk a válsággal, a vitákat a járvány leküzdése után kell lefolytatni.

Szóba került a visszavont törvényjavaslat, Gulyás szerint a kormány végleg elállt attól, hogy a védelmi bizottságok megkapják a törvényességi felügyeletet az önkormányzatok felett. „Nem lett volna rossz javaslat” – mondta a miniszter, de elálltak ettől. Tudomásul vették a polgármesterek felől érkező jelzéseket, akik támadásként érzékelték ezt.

Mint emlékezetes, a hét közben a kormány beterjesztett egy olyan salátatörvény-tervezetet, aminek értelmében, ha megszavazzák, jelentős változások jönnének az élet számos területén.

Elvették volna a polgármesterek döntési jogát a védekezésben, de ebben a kérdésben meghátrált a kormány.

Azonban másban nem:

      • eltörölnék a változtatási tilalmat a Városligetben,
      • ingatlanokat adnának át Schmidt Mária alapítványának ingyen,
      • minisztériumi embereket küldenének a színházakhoz,
      • hat állami egyetem kerülhet magánalapítványi működésbe,
      • a nemváltoztatás jogát ellehetetlenítenék és
      • tíz évre titkosíthatják a Budapest-Belgrád vasútvonal felújításának részleteit.

Gulyás: boszorkányüldözés folyik Magyarországgal szemben az EU-ban

Boszorkányüldözés folyik Magyarországgal szemben, ami végtelenül etikátlan és helytelen, mert most Európa egészének és az Európai Uniónak is a járvány elleni védekezésre kellene koncentrálnia, nem pedig egyes tagállamokkal foglalkozni – mondta Gulyás Gergely a sajtótájékoztatóján.

Gulyás Gergely arra a kérdésre válaszolt, hogy a miként kezeli a kormány az “EU felől érkező újabb támadássorozatot”, a koronavírus elleni védekezésről szóló törvény elleni “össztüzet” és a 7-es cikk szerinti jogállamisági eljárás ismételt felvetését.

A tárcavezető szerint Orbán Viktor találóan fogalmazott ebben az ügyben, amikor azt mondta: “mi a járvány elleni védekezéssel foglalkozunk, Brüsszel pedig velünk”.

Gulyás Gergely úgy vélte: ha vannak vitás kérdések, azokat a válság után kell lefolytatni.

Leszögezte: a magyar koronavírus-törvény minden szempontból megfelel minden jogállamisági kritériumnak. Hozzátette: ezzel kapcsolatosan számtalan hazugság hangzott el az európai sajtóban, amelyet – jegyezte meg – már megszoktak, de ennek mértéke “a korábbiakon is túllő”. (hvg.hu, MTI)

Kapcsolódó: A kormány visszavonja a törvényjavaslatot, amely elvenné a polgármesterek jogköreit

A kormány elvonja a polgármesterek jogköreit