Miért nevezi Macron agyhalottnak a NATO-t?

Immár másodszor nevezte Emmanuel Macron francia elnök agyhalottnak a NATO-t, azt a katonai szövetséget, amely gyakorlatilag a második világháború óta biztosította a Nyugat katonai fölényét és biztonságát.

A súlyos megjegyzések mögött két NATO-tagállam, Franciaország és Törökország egyre mérgesedő konfliktusa áll, aminek az oka Franciaország elkeseredett küzdelme nemzetközi befolyásának megőrzéséért abban a globális hatalmi játszmában, amit líbiai konfliktusnak neveznek.

Harc a diktátor örökségéért

Moammer Kadhafi halála után az olajban rendkívül gazdag ország évekre teljes káoszba süllyedt, aminek a végére kialakult két nagy erőcsoport. Az országot elvileg az úgynevezett Nemzeti Egységkormány irányította, amely azonban gyakorlatilag csak az ország kisebb, nyugati csücskét ellenőrizte a fővárosból, Tripoliból. Az ország déli része törzsek és hadurak kezébe került, a keleti országrészben, bengázi központtal megerősödött egy CIA-s háttérrel rendelkező hadúr, a Líbiai Nemzeti Hadsereget vezető Haftar tábornok.

Líbiát évtizedeken keresztül egy extravagáns, erőszakos diktátor, Moammer Kadhafi vezette. A kétezres években különböző engedményekkel sikerült kitörnie a nemzetközi elszigeteltségből, 2011-ben az Arab Tavasz azonban megrengette a hatalmát, amire brutális katonai akciókkal reagált a tüntetők ellen. Ezután a nemzetközi közösség is ellene fordult, ENSZ-felhatalmazással a NATO is a felkelők mellé állt. Kadhafi csapatait felmorzsolták, őt magát megölték.

Az ország instabil volta egyre több országnak fájt, köztük az EU-nak is, amely így nem számíthatott rá, hogy Líbia megállítja az Afrikából a Földközi-tengeren át felé áramló menekülteket. Ezért, amikor Haftar tábornok bejelentette, hogy véget vet a patthelyzetnek, megtámadja és elfoglalja a fővárost, vagyis fegyverrel megdönti a nemzetközi közösség által elismert kormányt, meglepően sok támogatója akadt.

A tábornok úr barátai

Az kevésbé meglepő, hogy a szintén egy katonai hatalomátvétellel nyeregbe került asz-Szíszi tábornok vezette Egyiptom szimpatizált az ötlettel, hogy valaki végre tegyen rendet Líbiában. (A líbiai káosz nagyon konkrét biztonsági fenyegetést jelentett a szomszédos Egyiptomra.) A befolyásukat mindig kiterjeszteni kész Öböl-államok, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek szerepvállalása sem volt váratlan. Oroszország ki akarta használni a léehetőséget, hogy katonai értelemben megvesse a lábát Észak-Afrikában, ezért szintén Haftar mellé állt. Ami azonban meglepő, hogy a Nyugat nem állt az általuk elismert Egységkormány mellé. Sőt, miközben a helyzet politikai megoldásáról beszéltek, közben Franciaország alig titkoltan fegyvert szállított Haftarnak, a hatályban lévő ENSZ-embargó ellenére, amit egyébként a NATO kötelékében többek között Franciaország ellenőrzött.

Donald Trump egy telefonbeszélgetésben “elismerte Haftar tábornok jelentős szerepét a terrorizmus elleni harcban és a líbiai olajkincs biztonságának megőrzésében”, és a két vezető “megvitatta közös vízióját a líbiai átmenetről egy stabil, demokratikus politikai rendszerbe”, közölte akkor a Fehér Ház – miközben Haftar csapatai éppen fegyverrel készültek megdönteni az ENSZ által elismert kormányt.

Az igaz, hogy az amerikai Védelmi Minisztérium később lehűtötte a washingtoni látogatásra készülő hadúr lelkesedését, de ennyiből nyilvánvaló volt, hogy az egységkormányt sem az USA, sem a nyugat-európai országok nem védik meg.

Színre lép Törökország

A Líbiai Nemzeti Hadsereg már Tripoli külvárosaiban volt, amikor Törökország bejelentette, hogy csapatokat küld Líbiába az egységkormány támogatására. Erre számos oka volt. Egyrészt Törökországnak olajügyi és építőipari érdekeltségei is vannak Líbiában. Másrészt a Földközi-tengeri ásványkincsek kiaknázása miatt – ami egy külön konfliktus és hosszú történet Ciprussal és Görögországgal – fontos neki, hogy megmaradjon a befolyása Líbiában.

A harmadik ok ideológiai: Törökország az egyiptomi Muzulmán Testvériség helyi politikai fiókszervezetének is a támogatója, amelynek Egyiptom, Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek esküdt ellensége. És bár mindenki más Haftart támogatta pénzzel és fegyverrel, katonákat viszont egyetlen ország sem küldött Líbiába az ENSZ által elismert kormány megdöntésére, ezért Haftar offenzívája pár hónap alatt összeomlott, majd júniusra teljesen kiszorították Nyugat-Líbiából. Ezzel nyilvánvalóvá vált, hogy Haftar nem fogja egyesíteni Líbiát, a játszma nagyjából véget ért.

Lesz még nagyobb háború, vagy osztják a nyereményt?

Mivel a konfliktus közel van a nyugvóponthoz, a legtöbb elemző arra számított, hogy mivel az egységkormány és Törökország nem bírja teljesen megsemmisíteni a Líbiai Nemzeti Hadsereget, ezért elkezdődik a tárgyalás a békéről. Ami a külföldi támogatók szempontjából azt jelenti, hogy elosztják a befolyást is, amit a támogatásukkal megszereztek, kinek kinek az érdemei szerint. A konfliktus legfőbb nyertese Törökország, aki egyedül fogadott a Nemzeti Egységkormányra, Haftar támogatóinak a reméltnél kisebb befolyáson kell osztozkodniuk, de legrosszabbul azok jártak, akik mindkét felet vagy egyiket sem támogatták: az Egyesült Államok és Nyugat-Európa, de leginkább Franciaország.

Hogy az osztozkodás hogyan alakul, az nagyban függ attól, hogy a felek milyen területeket ellenőriznek a harcok végén. Ezért az Egységkormány és Törökország folytatta az offenzíváját, amire azonban erős jelzések érkeztek, hogy az ipari és hadi jelentőséggel is bíró Szurt (más néven Szirt vagy Szirte) megtámadása súlyos következményekkel járhat, Egyiptom konkrétan azzal fenyeget, hogy ebben az esetben szintén csapatokat küldene Líbiába, de egyértelmű volt, hogy Oroszország sem adja a tengeri hadi kikötőt.

Franciaország: a szomorú sokadik

Franciaország történelmi okokból erős befolyással rendelkezett Észak-Afrikában, így Líbiában is, ami most veszélyben van. Mivel hivatalosan az Egységkormányt ismerte el, így a Haftar oldalán osztozkodni vágyók között nincs az első sorban. De mivel tulajdonképpen mégis Haftart támogatta, az Egységkormányt pedig szavakban is alig, ezért onnan sem számíthat sok jóra, a befolyása nagy mértékben csökkenni fog. Ezért Franciaország legfőbb gondja, hogy a legnagyobb nyertes Törökországot valahogy visszaszorítsa.

Franciaország azt mondja, hogy június tizedikén egy, a NATO kötelékében a fegyverembargó betartását ellenőrző francia hadihajó, a Courbet át akart kutatni egy török hajót, a Cirkint. A Cirkin kikapcsolt automata azonosító berendezéssel haladt Líbia felé a Földközi tengeren, nem azonosította magát, nem közölte az úticélját és nem állt meg, ellenben a legénység golyóálló mellényeket vett fel, és könnyűfegyvereket vett elő. Eközben a közelben lévő tíz török hadihajó fenyegető radarjelzéseket adott le a Courbet felé. Törökország szerint viszont az egész mese habbal, a Courbet szabálytalan, gyors és veszélyes manővereket hajtott végre, ezért jeleztek neki a török hadihajók. Az ügyet a NATO vizsgálja.

Már volt lehetőségem világosan megmondani Erdogan elnök úrnak, hogy véleményem szerint Törökország nagyon veszélyes játékot űz Líbiában, megszegve valamennyi, a berlini konferencián tett kötelezettségvállalását
– mondta Emmanuel Macron francia elnök

Csakhogy mindez nem kecsegtet sok sikerrel: a NATO-ban az Egyesült Államok szava dönt, az USA számára viszont az az elsődleges, hogy Oroszország térnyerését minimalizálja Líbiában. Ehhez viszont az út a háborút kvázi megnyerő, legerősebb alkupozícióban lévő törökökön keresztül vezet, akik elérhetik, hogy Oroszország legalább a két stratégiai fontosságú líbiai katonai bázis – Szurt mint kikötő és al-Dzsufra mint katonai repülőtér – egyikében ne vesse meg a lábát. Így valószínűtlen, hogy a NATO fellépne Törökország ellen ebben az ügyben, függetlenül Macron szokatlanul erős kifakadásaitól.

Hogy Líbiában lassan béke lesz, vagy a szíriaihoz mérhető globális tűzfészek, azt a cikk írásának pillanatában még lehetetlen megmondani. Az Arab Liga június 24-én, szerdán tűzszünetre szólította fel a feleket. Az Arab Liga ülésére az Egységkormányt vezető Fajez esz-Szarrádzs nem ment el, a harcoló felek Szurt mellett néznek egymással farkasszemet. (Euronews)

Kapcsolódó: Merkel, Macron és Johnson felszólította Teheránt a nukleáris egyezmény betartására

Donald Trump most Párizst fenyegeti “Macron őrülete” miatt

Macron: 14 uniós tagállam támogatja a menedékkérők elosztását

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!