Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon

Evidensnek tűnik, hogy Mészáros Lőrinc közszereplő, mégis visszatérő probléma a magyar közéletben, hogy ki minősül annak. Ami biztos, hogy ezt nem a felcsúti milliárdos hivatott eldönteni magáról – írja az Indexen Dojcsák Dalma, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogásza.

A közszereplőségből következik, hogy kiről jelenhetnek meg a sajtóban tudósítások, akár az akarata ellenére is – írja a jogász, aki szerint a közbeszédben a közszereplőség statikus állapot: aki egyszer közszereplő, az mindig és mindenkor az, vele kapcsolatban bármi megírható, lefényképezhető, közzétehető. A jog ennél ugyan árnyaltabban fogalmaz, mivel azt keresi, „az illető vállalt-e közszereplést, részt vett-e a közügyek alakításában akár a nyilvánosságban, akár a háttérben is”. Ha viszont ezekre a kérdésekre igen a válasz, akkor

az illető személy az adott közüggyel összefüggésben köteles elviselni a nyilvánosságot, nem hivatkozhat a magánszférájának védelmére.

Vagyis „nem csak azok közszereplők, akik megélhetési politikusok, hanem azok is, akik akár csak időszakosan beleszólnak a közügyekbe”, ugyanakkor a közszereplőknek sem kell elviselniük, hogy a közügyekhez sehogyan sem kapcsolódó magánéletükbe benyomuljon a nyilvánosság.

A jogász ezeket a kérdéseket Mészáros Lőrinc esetében igyekszik megválaszolni, aki azzal hárította el a hvg.hu munkatársának kérdéseit a FeHoVa kiállításon, hogy magánemberként van jelen, majd az üzletember ügyvédje perrel fenyegette meg a lapot, mondván Mészáros nem közszereplő.

Dojcsák Dalma felidézi: Mészáros Lőrinc Felcsút polgármestere volt 2011 és 2018 között. Ez idő alatt gázszerelő vállalkozóból példátlan gyorsasággal lett Magyarország egyik, ha nem a legvagyonosabb embere, vállalkozásai a magyar piac meghatározó szereplői számos szektorban, példátlan sikereket érnek el az állami és önkormányzati közbeszerzéseken. Mindeközben Mészáros a miniszterelnök közeli barátja és bizalmasa, ami egyben mesés gazdagodásának egyik legvalószínűbb oka is.

Ezek tudatában magabiztosan kijelenthető, hogy Mészáros Lőrinc Magyarország egyik legbefolyásosabb embere, a saját gazdasági, közéleti befolyásával kapcsolatban pedig közszereplőként köteles tűrni a sajtó érdeklődését.

Nem véletlenül került ebbe a szerepbe, és nem a sajtó áldozata.

Minden egyes döntésével, amellyel saját befolyását növelte, egyidejűleg szűkítette a saját magánszféráját. Ő maga sem gondolhatja komolyan, hogy a magánéletében turkál az újságíró, aki arra kíváncsi, hogy mennyi közpénzért vette meg tőle a magyar állam a veszteséges Mátrai Erőművet.

A jogász a jog szempontjait idézve úgy összegez:

Mészáros Lőrincnél alig közszereplőbb ma valaki Magyarországon.

(Index, hvg.hu)

Kapcsolódó: Mészárosék Mátrai erőműve inkább nem termelt áramot, hogy ne nőjön a veszteség

Mészáros Lőrinc valójában annál is sokkal gazdagabb, mint eddig hittük

Orbán haverja továbbra is a leggazdagabb magyar

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!