Mélyponton a napi halálesetek száma Nagy-Britanniában

Eddigi mélypontjára csökkent a koronavírus-járvány okozta halálozások napi száma Nagy-Britanniában.

Grant Shapps közlekedési miniszter, aki a brit kormány szokásos napi sajtótájékoztatóját tartotta ma este a Downing Streeten, elmondta azt is, hogy a jövő héttől Angliában kötelező lesz maszk viselése a tömegközlekedési eszközökön.

Shapps tájékoztatása szerint az előző este zárult 24 órában 176 beteg haláláról érkezett bejelentés, így országosan eddig 39 904 olyan haláleset történt, amelyet szűrővizsgálattal bizonyított módon koronavírus-fertőzés okozott.



Shapps hangsúlyozta, hogy a koronavírus-adatok napi rögzítésének kezdete óta ez az eddigi legalacsonyabb, hétköznap mért napi halálozási szám.

Hétvégenként volt már ennél alacsonyabb napi koronavírus-halálozási adat, szakértők szerint azonban a hétvégi adatközlések rendszerint nem teljes körűek, és a szombat-vasárnapi összesítésekből kimaradó számok a következő hét elejének adataiban jelennek meg.

A közlekedési miniszter elmondta azt is, hogy április közepén még 940 felett járt a napi halálesetek átlagos száma.

Hozzátette: a ma délelőtt zárult 24 órában 1805 új koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálattal.

A nagy-britanniai Covid-19 járvány csúcspontján mértek hatezer feletti napi esetszám-növekedéseket is.

Az újonnan kiszűrt fertőzések számát jelző görbe azzal együtt is folyamatosan lefelé tart, hogy rekordra emelkedett a naponta elvégzett szűrések száma.

Grant Shapps elmondta, hogy a csütörtök délelőtt végződött egy napban 220 057 koronavírustesztet végeztek Nagy-Britanniában; ez napi rekord.

Április első felében még 18-20 ezer napi szűrésre volt kapacitás.

A ma esti Downing Street-i tájékoztatón elhangzott, hogy meghaladta az ötmilliót az eddig elvégzett koronavírus-szűrések száma, és a leletek közül 281 661 volt pozitív.

A friss adatok szerint jelenleg 604 beteg szorul lélegeztetőgépes kezelésre, és ez is a legalacsonyabb szám a nagy-britanniai koronavírus-járvány elhatalmasodása óta.

A lélegeztetőgéppel kezelt koronavírus-betegek száma április 12-én tetőzött: aznap 3301 páciensnek volt szüksége lélegeztetésre.

A nem intenzív ellátásban részesülőkkel együtt jelenleg 7312 koronavírus-beteget kezelnek országszerte a brit kórházakban, 15 százalékkal kevesebbet, mint egy hete.

A kórházi kezelésre szorulók teljes száma is április 12-én tetőzött: akkor 20 699 beteg feküdt a brit kórházakban Covid-19 megbetegedés miatt.

A mai sajtótájékoztatón a közlekedési miniszter bejelentette: az eddigi eredmények védelme és a koronavírus visszatérésének megakadályozása érdekében jövő hétfőtől Angliában kötelező lesz maszk vagy az arc eltakarására alkalmas egyéb eszköz viselése a tömegközlekedési eszközökön.

Shapps szerint nem sebészeti minőségű maszkokról van szó – ezeket a kormány kórházi használatra kívánja fenntartani -, hanem olyanokról, amelyeket mindenki akár otthon is könnyen elkészíthet.

A kötelezettség alól a kisgyerekek, a fogyatékkal élők és a légzési nehézségekkel küszködők mentességet kapnak.

A közlekedési miniszter hozzátette ugyanakkor, hogy a cél továbbra is a közösségi közlekedés tehermentesítése, egyebek mellett a kerékpárok használatának ösztönzésével.

Ennek jegyében a kerékpár-tulajdonosok e hónap második felétől 50 font (több mint 19 ezer forint) értékű utalványokat igényelhetnek, amelyeket biciklijavítási költségek fedezésére lehet felhasználni.

Grant Shapps szerint a kormány arra számít, hogy e kezdeményezéssel több százezer régi kerékpárt lehet ismét közúti használatra alkalmas állapotba hozni.

A miniszter elmondta: hétköznapokon már eddig is száz százalékkal, hétvégenként kétszáz százalékkal emelkedett a biciklihasználat a brit közutakon a Covid-19 járvány előtti szinthez képest.

A spanyolok 5,2 százaléka fertőződhetett meg az új koronavírussal

A spanyol lakosság 5,2 százaléka fertőződhetett meg az új koronavírussal – ismertette az átfertőzöttséget vizsgáló országos, reprezentatív kutatás második szakaszának eredményét Marina Pollán, a nemzeti járványügyi központ (CNE) igazgatója ma Madridban.

A felmérés szerint több mint 2,4 millióan kaphatták el a vírust a mintegy 47 millió lakosú dél-európai országban, ami az első körhöz hasonlóan azt igazolja, hogy nem alakult ki közösségi immunitás a fertőzéssel szemben.

Továbbra is jelentős eltérések mutatkoznak egyes térségenként: a madridi autonóm közösségben az emberek 11,4 százaléka kaphatta el a vírust, míg Murciában és Asztúriában 1,6 százalékuk fertőződhetett meg.

A 70 év felettiek körében az átfertőzöttség 6,7 százalékos volt. A fertőzöttek egyharmadánál nem okozott tüneteket a koronavírus – részletezte az eredményeket a járványügyi szakember.

Az egészségügyi minisztérium, a spanyol statisztikai hivatal (INE) és a III. Károly egészségügyi kutatóintézet május elején indított vizsgálatának második, utolsó előtti szakaszában több mint 63 ezren, a felkértek 76 százaléka vett részt és adott vérmintát az ellenanyag-vizsgálatokhoz.

Az egészségügyi minisztérium nyilvántartása szerint Spanyolországban eddig 240 660 esetben igazoltak koronavírus-fertőzést, az elmúlt egy napban 195-tel nőtt ez a szám.

A SARS-CoV-2 nevű vírus 27 133 ember halálát okozta, 56-an az elmúlt egy héten hunytak el.

Reyes Maroto, a turizmusért felelős spanyol miniszter újságíróknak úgy nyilatkozott: a kormány arra készül, hogy a szükségállapot lejárta után, június 22-től megnyitja szárazföldi határait Franciaország és Portugália felé, de még dolgozik azokon a kétoldalú megállapodásokon, amelyek meghatározzák ennek feltételeit, például a beutazók számára kötelező kéthetes karantén eltörlését.

Elmondta azt is, hogy a tervek szerint június második felében egy kísérleti program részeként hatezer német turista érkezhet a Baleár-szigetekre. A kezdeményezés célja, hogy tapasztalatokat gyűjtsenek a biztonsági előírások működéséről, mire július elsején teljesen megnyitják a határokat a külföldi turizmus előtt.

A miniszter bejelentését meglepőnek nevezte Augusto Santos Silva portugál külügyminiszter, mivel arról nem született megállapodás a két ország között.

A szaktárca ezt követően a nyilatkozat pontosítására kényszerült, és közleményben hangsúlyozta: a biztonságos nemzetközi nyitásra július elsejétől kerül sor, továbbá a spanyol kormány folyamatos kapcsolatban áll az Európai Bizottsággal és az uniós tagállamokkal, hogy összehangolja az Európán belüli korlátozások eltörlését.

Száz nap után újranyitott az olasz gócpont, Codogno sürgősségi osztálya

Ismét fogad betegeket a lombardiai Codogno kórházának sürgősségi osztálya, amelyet február 20. éjszakáján zártak le az első olaszországi fertőzött azonosítását követően. A polgári védelmi hatóság ma esti adatai szerint a halottak száma egymás utáni harmadik napja emelkedik. Eddig 33 689-en vesztették életüket.

A gócpontként ismertté vált Codognóban száznégy nap után újranyitották a helyi kórház sürgősségi osztályát, ahol a Covid-19 úgynevezett első számú olaszországi betegét azonosították. A 38 éves Mattia nevű férfit egy hónap után engedtek ki a kórházból.

A sürgősségi osztály közlése szerint csütörtökön hét ember szorult ellátásra, de egyikük tesztje sem bizonyult pozitívnak. A kórház összes betegfogadó bejáratát testhőmérséklet-mérőkkel szerelték fel.

A járvány olaszországi terjedésének másik gócpontja, a venetói Vo’Euganeóban volt. A teljes lakosságon azóta végzett tesztelés azt mutatja, hogy a járvány január első heteiben már jelen volt a 3500 lakosú városban. A vizsgálatok a lakosok öt százalékának mintájában mutattak ki antitesteket, vagyis a vírus ellen termelődött ellenanyagot.

A polgári védelem adatai szerint az utóbbi egy napban 88 halottat regisztráltak a tegnapi 71 és a keddi 55 után. A halottakat is számolva 177 új fertőzöttet szűrtek, közülük 89-t Lombardiában, ahol 29-en veszítették életüket.  Nyolc tartományban egy fertőzöttet sem szűrtek az utóbbi huszonnégy órában.

Az aktív fertőzöttek száma 38 429-re csökkent Olaszországban, a gyógyultaké túllépte a 161 ezret. A halottakat és gyógyultakat is számolva több mint 234 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak. Több mint ötezer beteget kezelnek kórházban, 338-ra csökkent az intenzíven levő páciensek száma. Február 20. óta több mint 4 millió vírustesztet végeztek.

Silvio Brusaferro, a közegészségügyi hivatal (Iss) elnöke arra figyelmeztetett, hogy az olaszok többsége által használt sebészi maszk egyszeri használatra ajánlott. Hozzátette, hogy az utóbbi időben túlzott mennyiségben használt fertőtlenítőszerek környezeti kárt okozhatnak.

Az egészségügyi hatóságok adatai szerint az utóbbi több mint három hónapban 1,5 milliárd eurót juttattak a kórházaknak a járványhelyzetben szükséges kiadások fedezésére, ennek egyharmadát Lombardia kórházai kapták.

Horvátországban két százalék alatti a fertőzöttség

Horvátországban a 2 százalékot sem éri el az új koronavírussal megfertőződöttek valós aránya a szerológiai tesztek részleges eredménye szerint – írta ma a Jutarnji List című horvát napilap a közegészségügyi intézet (HZJZ) adataira hivatkozva.

Az intézet három héttel ezelőtt kezdett bele a fertőzöttek szervezetében termelődő ellenanyagokat kimutató szerológiai vizsgálatba, amelyhez 1100 vérmintát gyűjtött be a kórházi laboratóriumokból, egészségházakból és közegészségügyi intézetekből. Eddig 520 mintát dolgoztak fel.

Tatjana Vilibic-Cavlek, a HZJZ virológiai kutatócsoportjának vezetője a lapnak elmondta: az átfertőzöttség nagyon alacsony, nem éri el a két százalékot, de hasonló eredmények születtek más európai országokban is. A részleges eredmények alapján 80 ezerre tehető a koronavírus-fertőzésen átesett horvát állampolgárok száma. Széles körű immunitást eddig egyetlen országban sem igazoltak eddig – tette hozzá.

A horvát válságstáb mai közlése szerint az elmúlt 24 órában egy fővel, 2095-re emelkedett az ismert koronavírus-fertőzöttek száma az országban, és senki sem halt meg a Covid-19 betegség következtében, a járvány halálos áldozatainak száma így 103 maradt. Ezt megelőzően négy napig nem regisztráltak új fertőzöttet Horvátországban. Az első fertőzés több mint három hónappal ezelőtti megjelenése óta 2095 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. A diagnosztizált betegek közül 15-en vannak kórházban, közülük hárman lélegeztetőgépen.

A szomszédos Szlovéniában az elmúlt egy napban senki sem fertőződött meg, és nem regisztráltak új halálesetet sem az országban, így az ismert koronavírus-fertőzöttek száma 1477, a járvány halálos áldozatainak száma 109 maradt. A diagnosztizált betegek közül mindössze öten vannak kórházban, közülük egyet ápolnak intenzív osztályon.

Ljubljana április végétől és május elejétől szigorú óvintézkedések mellett fokozatosan feloldotta a korlátozásokat, és újraindította a gazdaságot, május közepén pedig – elsőként az Európai Unióban – hivatalosan is bejelentette a járvány végét.

Szlovénia éjféltől az osztrák állampolgárok előtt is megnyitja a határait, a szomszédos országok közül jelenleg csak Olaszországgal szemben támaszt korlátozásokat.

Törökországban ismét megközelítette az ezret az új fertőzöttek napi száma

Törökországban ma az előző napi 867 után ismét ezerhez közeli értékkel, 988-cal emelkedett a koronavírus-járvány újonnan igazolt fertőzéses eseteinek a száma – derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján megosztott táblázatból, amely szerint a regisztrált fertőzöttek száma 167 ezer 410-re nőtt.

A mutató április 11-én 5138-nál érte el eddigi csúcspontját, május 2-án esett kétezer, május 20-án pedig ezer alá, kedden 786-on, tegnap pedig 867-en állt.

A friss adatok szerint az elmúlt napban 21-en vesztették életüket a fertőzés szövődményeiben, így a halálos áldozatok száma 4630-ra emelkedett. A keddi adat 22, a szerdai 24 volt. Az elhalálozások üteme az április 19-ei 127-es érték óta lassan ereszkedik, bár két hete inkább a stagnálás jeleit mutatja, miután a 23-as értéket már május 20-án is elérte.

Az intenzív ápolásra szoruló betegek száma ugyan tovább mérséklődött, 612-ről 602-re, a gépi lélegeztetésre szorulóké viszont valamelyest nőtt 261-ről 265-re. A gyógyultak száma 926-tal 131 ezer 778-ra emelkedett, ők teszik ki tehát az összes eset több mint 78,5 százalékát. A 83 milliós országban a hatóságok eddig több mint 2,2 millió vírustesztet végeztek el.

Törökország május 4-étől lépett át a védekezés második fázisába, amely az “ellenőrzött társadalmi élet” nevet viseli. A lazítások keretében nyitva tartanak a bevásárlóközpontok, azok egyes üzletei, valamint a borbélyok, a fodrászatok és a szépségszalonok, továbbá megnyílt a belföldi személyforgalom előtt az összes korábban lezárt tartomány.

Hétfőtől bizonyos feltételekkel újranyithattak egyebek mellett az éttermek, a kávézók, a múzeumok, a könyvtárak, az óvodák, a sportlétesítmények és a strandok is. Bár korlátozott mértékben, de két hónap szünet után június 1-jén újraindult a belföldi légi közlekedés, amelynek igénybe vételéhez – hasonlóan a többi távolsági közlekedési eszközhöz – az egészségügyi minisztérium Hayat Eve Sigar (Megfér otthon az élet) nevű mobilalkalmazásán keresztül kért egészségügyi igazolás szükséges.

A legújabb rendelkezések szerint a 65 évnél idősebbek csak a hét egy adott napján mozdulhatnak ki otthonukból, miközben a 18 éven aluliak immár hetente két alkalommal is sétát tehetnek lakhelyük közelében.

Fahrettin Koca egészségügyi miniszter tegnap azt közölte, hogy a török kormányzat a jelen körülmények között nem számít második járványhullámra. A politikus arra figyelmeztetett, hogy ha a lakosság nem alkalmazza az óvintézkedéseket, köztük a maszkviselést és a másfél méteres távolság betartást, akkor a járvány ismét felerősödhet.

Adil Karaismailoglu török közlekedésügyi miniszter ma  arról írt, hogy az ország június 10-étől fokozatosan tervezi újraindítani nemzetközi légi járatait, amelyek számos távol-keleti, közép-ázsiai és európai országba közlekednek, június 15-étől például Magyarországra is. Emlékeztetett: az érkezőket a repülőtereken tesztelni fogják, hogy megfertőződtek-e az új koronavírussal. A vizsgált emberek elérhetőségeit és törökországi tartózkodási helyét regisztrálják.

Ruhsar Pekcan török kereskedelmi miniszter csütörtökön arról számolt be, hogy az ország az egészségügyi és a biztonsági óvintézkedések betartása mellett újranyitotta az Iránnal és Irakkal közös, február második hete óta zárva tartó szárazföldi határátkelőit a nemzetközi áruszállítás előtt. (MTI)

Kapcsolódó: Országos tisztifőorvos: a járvány nyugvópontra érkezett

Gulyás: június második felében kinyithatnak a mozik, a színházak és a fürdők

Magyarországon elhunyt 5 újabb beteg a járvány miatt

Több mint 6,5 millióan fertőződtek meg a világon

Franciaországban az élet egyre inkább visszatér a régi kerékvágásba

Plexiházas étterem a távolságtartás jegyében

Már félezernél is több egészségügyi dolgozó fertőződött meg

(Kiemelt kép: londoni utasok – Twitter)