Frissítve!!! Megnyílt az új karantén a Kútvölgyi kórházban

A Kútvölgyi karanténkórház már működik. A fertőzésgyanús emberek elkülönítésére kialakított szárnyba már emberek is érkeztek.

Eddig a Dél-pesti Centrumkórházban volt a kijelölt karantén, de az új koronavírus gyanúja miatt elkülönítettek száma mostanra 79-re emelkedett.

A kőburkolatától megfosztott, évek óta félkészen álló Kútvölgyi Kórházat nemrég ürítették ki, hogy plusz kapacitásokat szabadítsanak fel, ha a megfigyelésre és elkülönítésre szoruló fertőzötteket kórházi karanténban kell elhelyezni.

A kétágyas kórtermekhez fürdőszoba is tartozik, a két hétig ott lakó emberek ingyen wifit használhatnak. (Index)

Már csaknem ötszáz házi karantént rendeltek el Magyarországon

Több mint 460, az osztrák és szlovén határon Magyarországra belépni kívánó magyar állampolgárt rendeltek hatósági házi karanténba az ideiglenes határellenőrzés csütörtöki visszaállítása óta – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.

Gál Kristóf elmondta: 32 681 magyar embert ellenőriztek a határokon, és 427 külföldi állampolgártól tagadták meg a belépést. A rendőrök a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként tegnap óta ellenőrzik az osztrák és szlovén határon át érkezőket. A belépni kívánókat kikérdezik, a fertőzött területről érkező külföldieket nem engedik be Magyarországra, a fertőzött területről érkező magyarokat pedig egészségügyi vizsgálat után, az eredménytől függően kórházba viszik vagy hatósági házi karanténba rendelik – idézte fel.

A szóvivő ismertette, hogy a házi karanténban lévők nem hagyhatják el tartózkodási helyüket, nem fogadhatnak vendégeket, táblát kell kirakniuk az ajtóra, senkivel sem érintkezhetnek, ellátásukat pedig – ha nincs családi, baráti segítség – az önkormányzatnak kell megoldania. (MTI)

Ilyen lesz az otthoni karanténban lévők ajtajára kiragasztandó matrica

Megjelent a koronavirus.gov.hu honlapon, milyen az a karantén-matrica, melyet a potenciálisan fertőzötteknek ki kell ragasztaniuk otthonuk ajtajára. Ugyanis nem csak a kórházban különítik el azokat, akik esetleg fertőzöttek, hanem bevezették a házi karantén rendszerét is.

A koronavírus cseppfertőzéssel és nagyon gyorsan terjed, ezért a tömeges járvány megelőzéséhez az a legfontosabb, hogy ne fertőzzük meg egymást. Ezért azokat a magyar állampolgárokat, akik potenciálisan fertőzöttek hatósági házi karanténra kötelezhetik. Ez egy rendkívüli járványügyi intézkedés. A hatóság ilyenkor elrendeli, hogy a potenciálisan fertőzött, de tünetmentes személy 2 hétig az otthonában köteles tartózkodni és vendéget nem fogadhat. A bejárati ajtóra ilyenkor köteles egy hatósági feliratot („piros lapot”) kiragasztani, amely arra figyelmeztet, hogy a lakásban olyan ember tartózkodik, aki járványügyi megfigyelés alatt van. Ha megszegi a karantén szabályait, akkor bűncselekményt követ el.

Ilyen hatósági házi karanténra kötelezik már azokat a magyar állampolgárokat is, akik pl. Olaszországból érkeznek haza, még akkor is, ha tünetmentesek. Ők a magyar határ átlépésekor egészségügyi vizsgálaton esnek át, amely eltűrésére kötelesek.

Kapcsolódó: A brazil elnök második vizsgálatának az eredménye negatív

Egy nap alatt negyedével nőtt a halottak száma Olaszországban

 Hétfőn bezárnak az iskolák, digitális oktatás lesz

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!