Megfigyelhetik a gyerekeket az iskolákban

Ha a parlament törvényt hoz róla, az iskola pedig rábólint, akkor sem a pedagógusoknak, sem pedig a szülőknek nem lesz beleszólása abba, hogy az iskolákban kamerával figyelik meg a gyerekeket.

A hvg.hu tudta meg, hogy komolyan felvetődött a gyerekek megfigyelésének a lehetősége a tantermekben és a folyosókon. Az intézkedés célja elvileg az iskolai erőszak visszaszorítása, de a lapnak nyilatkozó szakemberek szerint a rendszernek nem lenne visszatartó ereje, viszont megfélemlítené és elbizonytalanítaná az intézményekben dolgozókat.




Az utóbbi hónapokban ismét a középpontba került az iskolai erőszak kérdése. Sejthető volt, hogy előbb-utóbb a kormány is lép az ügyben, Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár hétfői sajtótájékoztatóján pedig az is nyilvánvalóvá vált, hogy – mint oly sokszor – a megelőzés helyett most is a szankciókra és a visszatartó erőre helyezik a hangsúlyt.

A politikus az iskolai szegregáció miatt megítélt kártérítésről elhíresült Gyöngyöspatán jelentette be: a pedagógusok megvédését tartják a legfontosabb feladatuknak, ezért az érintett és erre igényt tartó oktatási intézményekben iskolarendészet felállítását és biztonsági kamerarendszer kiépítését tervezik. Maruzsa szerint mivel a pedagógusbántalmazások zömét 12-14 éves korú fiatalok követik el, fontolóra kell venni a büntethetőségi korhatár leszállítását is.

Egyelőre még nem készült törvényjavaslat, a minisztérium elgondolása szerint az iskolarendészek nem biztonsági őrök lennének, hanem olyan “kívülálló személyek”, akik nem végeznek nevelői munkát, viszont fegyelmezhetnék a gyerekeket, ha arra van szükség.

A családi pótlékot is felfüggeszthetik





Az államtitkár elképzelhetőnek tartja a bankokban már alkalmazott segélyhívó rendszer kiépítését is. Ennél is fontosabb, hogy a visszatartó erő miatt megvizsgálnák azt, adott esetben milyen szankciókkal lehet sújtani a szülőket. A családi pótlék felfüggesztésén is elgondolkodtak.

A legnagyobb vitát és a legtöbb kérdést talán a kamerarendszer bevezetésének ötlete váltotta ki. Erről egyelőre semmit nem lehet tudni, Maruzsa Zoltán is csak annyit mondott, hogy nem tennék kötelezővé, csak ott vezetnék be, ahol ezt az érintett iskolák kifejezetten kérik. A szülők azonban nem állhatnak ellen.

A Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke sem a kamerákban, sokkal inkább a pedagógiai szemlélet változásában látja a megoldást.

„Egy kamerarendszer felállítása nem fogja megszüntetni az agressziót az iskolákban, a kiváltó okot kell kezelni” – mondta a hvg.hu-nak Totyik Tamás. (hvg.hu)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!