Második nap csökkent a halottak és az új betegek száma Olaszországban

Ismét kevesebben, de így is hatszázketten haltak meg Olaszországban az új típusú koronavírus-járványban az elmúlt 24 órában, és ezzel 6078-ra emelkedett a Covid-19 betegség eddigi áldozatainak a száma – közölte esti tájékoztatóján az olasz polgári védelmi hatóság. A diagnosztizált fertőzöttek száma egy nap alatt szintén csökkent, de így is 3780 új beteget regisztráltak.

A halottak száma az utóbbi három napban folyamatosan csökkent: szombaton 793-an, vasárnap 651-en haltak meg.

Csökkent az újonnan diagnosztizált betegek száma is, a szombati 4821 és a vasárnapi 3957 után. Kevesebb mint 26 ezren vannak kórházban, több mint háromezren intenzív osztályon.

A gyógyultak száma 7423-ra emelkedett.

A halottakat és gyógyultakat is számolva az összes beteg száma elérte a 63 919-t.

Silvio Brusaferro a Közegészségügyi Hivatal (Iss) vezetője úgy kommentálta a számokat, hogy a jelenlegi enyhe, de szemmel látható csökkenés még nem elegendő ahhoz, hogy trendről lehessen beszélni. “Még túl korai” – mondta.

Kifejtette, hogy a mostani adatok a két hete szigorított óvintézkedések előtti helyzet eredményei, ezért még várni kell hosszabb távú következtetésekig.

Angelo Borrelli a polgári védelmi hatóság vezetője megjegyezte, a számok a rendkívüli intézkedéseket elsőként bevezetett Lombardia adatai miatt csökkennek, “meg kell nézni, mi történik a következő időszakban Olaszország többi részén”. Úgy vélte, hogy eddig sikerült fékezni a járvány terjedését déli irányban.

Az olasz gyógyszerügynökség (Aifa) bejelentette, hogy keddtől megkezdik a Japánban használt, Avigan névvel forgalmazott influenza-vakcina kísérleti alkalmazását.

A gócpont Lombardiában az új betegek száma 1991-gyel emelkedett, az egy nappal korábbi 1991-hez és a szombati 3251-hez képest. A halottak száma 320-szal emelkedett, a korábbi 361-hez képest.

Giulio Gallera jóléti tanácsos kijelentette, az adatok “fényt csillantanak fel az alagút végén”. Hangsúlyozta, hogy ez azonban nem jelenti az óvintézkedések enyhítését. Ellenkezőleg, most kell igazán ellenőrzés alatt tartani a járványhelyzetet, nehogy a számok ismét emelkedjenek – hangoztatta.

A Lombardiában diagnosztizált több mint 28 ezer fertőzöttből több mint 9 ezren  igényelnek kórházi kezelést, és több mint 1300-an vannak intenzív osztályon, vagyis kétszer annyian mint a járvány olaszországi terjedése előtt megszokott volt.

Elhagyta a kórházat az első számú betegként ismert, 38 éves Mattia, aki elsőként jelentkezett az ezt követően február 23-án vesztegzár alá helyezett Codogno kórházában. A férfi 18 napig feküdt intenzív osztályon.

A venetói tartományt vezető Luca Zaia bejelentette, az öt milliós régióban eddig végzett 57 ezer koronavírus-teszt után mostantól naponta további 13 ezer tesztet végeznek. Ezeket a tartomány maga finanszírozza. Lombardia is “tömeges” tesztelést akar indítani saját 10 milliós lakosságán a pozitívak kiszűrésére.

Az Iss adatai szerint több mint 4800 egészségügyi dolgozó betegedett meg, ami a kínai adat kétszerese. A beteg orvosok, ápolók közül tizennyolcan veszítették életüket.

Az olasz polgári légiforgalmi hatóság (Enac) engedélyezte a személyek mozgását ellenőrző drónok használatát a városok területén. A szigorú mozgáskorlátozások ellenére továbbra sem sikerült leállítani az északról délre tartó olaszokat: a déli tartományok “lezárták” határaikat, és amennyire tudják egyenként ellenőrzik a belépőket.

A szakszervezetek szerdára országos sztrájkot hirdettek meg, mivel a nem létfontosságú termelés és szolgáltatások leállítása után, adataik szerint továbbra is 800 ezer vállalat, gyár, üzem működik, vagyis az összes 39,9 százaléka. Lombardiában 155 ezer egységről van szó, 2,1 millió dolgozóval.

Ausztriában meghaladja a négyezret a koronavírussal fertőzöttek száma

Meghaladja a négyezret a koronavírussal fertőzöttek száma Ausztriában, az előző naphoz képest ez 19,3 százalékos növekedés. A halottak száma 21-re nőtt.

A koronavírussal fertőzött betegek közül 130-at kórházban ápolnak, közülük 14-en intenzív osztályon vannak. A betegek nagy része (3813) házi karanténban van, mivel betegsége enyhe lefolyású.

A legtöbb megbetegedést Tirolban (808) és Felső-Ausztriában (708) diagnosztizálták.

Gerald Hesztera, a belügyminisztérium szóvivője bejelentette, hogy Ausztriában 39 rendőr fertőződött meg a Covid-19 vírussal. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy nagy részük nem szolgálatteljesítés közben fertőződött meg, többen közülük Tirolban síeltek.

Közölte: az osztrákok 95 százaléka betartja a kijárási korlátozásokat. Eddig 3679 feljelentést tettek a járvány megfékezésére irányuló intézkedések megsértése miatt. A legtöbb szabálysértés Bécsben, valamint Tirolban történt, ahol kimagasló a fertőzöttek száma. A szövetségi hadsereg katonái közül 19-en kapták meg a fertőzést.

A polgárőrség egy részét is mozgósítják. A tervek szerint háromezren vesznek részt a koronavírus elleni küzdelemben – jelentette be Klaudia Tanner védelmi miniszter.

Elmondta:  vadászszázadokat hívnak be, teljes zászlóaljak mozgósítására nem kerül sor, hogy ne veszélyeztetettség a gazdaság működőképességét.

A szövetségi hadsereg sokféle feladatot lát el, Tirolban például élelmiszer-ellátással kapcsolatos teendőkkel foglalkoznak, lázat mérnek és a rendőrökkel együtt felügyelik a biztonságot, míg Stájerországban a határnál teljesítenek szolgálatot, de részt vesznek a forróvonalak kezelésében is.

Erwin Hameseder katonai megbízott kijelentette: a válság közepette még jobban megmutatkozik, mennyire fontos a polgárőrség, amely a szövetségi hadsereg gerince.

Heinz Faßmann oktatási miniszter bejelentette, hogy a központi érettségi vizsgák május 18-ától lesznek, azt megelőzően “két hét lenne ajánlott, hogy a 8. osztály pótolja az iskolai dolgozatokat, az érettségizők pedig ismét megszokják az iskolai közeget”.

Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az érettségi vizsgákat megelőző 14 napban a tanulókkal szembeni követelmények nem lehetnek túl szigorúak.

Meghosszabbította a vesztegzárat a cseh kormány

Meghosszabbította egy héttel a cseh kormány a koronavírus-járvány miatt elrendelt, kedd reggel lejáró kilencnapos országos vesztegzárat – jelentette be Jan Hamácek belügyminiszter a kormány hétfői ülése után.

A cseh kormány korábbi döntése alapján az országos vesztegzár március 16-a és 24-e közötti időszakra volt kihirdetve. Az intézkedést egyelőre április 1-jéig hosszabbították meg. Jan Hamácek belügyminiszter azt mondta, hogy április elsejéig érvényben marad minden más, a koronajárvány terjedésének megfékezésére eddig bevezetett intézkedés is.

Csehországban meghatározatlan időre szünetel az iskolai oktatás, március 12-től harmincnapos szükségállapot van érvényben, zárva vannak a vendéglők, az üzletek, kivételt az élelmiszerboltok, gyógyszertárak és néhány más üzlet képez, s egy hete a határok is le vannak zárva. A kormány emellett jelentősen korlátozta az állampolgárok szabad mozgását. Rendeletei értelmében az emberek nem hagyhatják el lakásukat, és nem tartózkodhatnak közterületen, ami alól kivételt képez egyebek mellett, ha munkába vagy orvoshoz mennek, valamint élelmiszereket, gyógyszereket, tisztálkodószereket vásárolnak be. További kivételt képez a közeli személyekről való gondoskodás is. A rendelet betartását a hatóságok ellenőrzik.

Közterületeken kötelező az orr és a száj eltakarása.

Csehországban március elsején mutatták ki az első koronavírusos fertőzést. Hétfő estig a fertőzöttek száma 1236-ra emelkedett, közülük hatan kigyógyultak, egy 95 éves, krónikus szívbetegségben szenvedő férfi pedig meghalt. Adam Vojtech egészségügyi miniszter szerint jelenleg több mint hetven embert kezelnek kórházban, hét személy állapota súlyosnak minősíthető.

Laboratóriumi vizsgálatoknak eddig 17 377 személy vetette alá magát.

A pozsonyi börtönben megfertőződött egy elítélt

Szlovákiában egy pozsonyi börtönben lévő elítéltnél is diagnosztizálták a Covid-19 betegség kórokozóját – jelentette hétfőn a TASR közszolgálati hírügynökség. A fertőzött fogollyal kapcsolatba került személyekre megelőző karantént foganatosítottak.

Igor Matovic két napja kinevezett új szlovák kormányfő a központi válságstáb mai ülése után bejelentette: a testület mintegy hatvan új intézkedésre tett javaslatot a járvány megfékezése céljából, s arról hogy ezek közül melyik kerül bevezetésre, már tárgyal a szlovák kormány.

Az ukrán kormány leállítja a vidéki reptereket

Az ukrán kormány rendkívüli ülésén úgy határozott, hogy keddtől a Boriszpil repülőtér kivételével az ország minden légi kikötőjének működését leállítják. Ezen felül átmenetileg turisztikai céllal nem utazhatnak ukrán állampolgárok repülővel külföldre – közölte Denisz Smihal miniszterelnök.

A nap folyamán az ország újabb három megyében, Donyeck, Cserkaszi és Ternopil megyékben vezetett be a kormány veszélyhelyzetet. Ukrajnában ezzel együtt már nyolc megyében és a fővárosban, Kijevben van érvényben veszélyhelyzet.

Az elnöki hivatal beszámolt arról, hogy megérkezett Kínából Ukrajnába az első egészségügyi szállítmány 250 ezer gyorsteszttel.

A határőrszolgálat hétfői közleménye szerint az elmúlt napban összesen több mint 13 ezer ukránt tért vissza az országba, közülük egy volt koronavírus-fertőzött. A hazatérők közül mintegy négyezer visszatéréséhez biztosítottak közlekedési járművet az ukrán helyi közigazgatási, illetve állami szervek. A hétfői nap folyamán még két vonat érkezik Lengyelországból, illetve Lettországból ukrán utasokkal.

Vitalij Klicsko kijevi főpolgármester közölte, hogy 70 ezer korábban megrendelt védőmaszkot kapott meg hétfőn a főváros, amelyeket elsősorban kórházaknak és egészségügyi dolgozóknak osztanak szét. Közben a kijevi gyógyszertárakban továbbra is hiánycikk a védőmaszk.

A Ukrajniszka Pravda hírportál arról számolt be, hogy egy kijevi zeneművészeti főiskola kollégiumában több mint ötven diákot étlen-szomjan karanténba zártak, miután egy beteg diáktársukat koronavírus-fertőzés gyanújával kórházba szállították. Csak három nap múlva tudtak önkéntesek ivóvizet és élelmiszert vinni be nekik, addig a diákok forralt csapvizet ittak.

47 ezer román tért haza a Magyarország által nyitott humanitárius folyosón

A román stratégiai kommunikációs törzs (GCS) hétfői összesítése szerint 46 800 a koronavírus-válság miatt Nyugatról hazainduló román állampolgár tért vissza Romániába a közúti határátkelőhelyeken március 18. óta.

Ludovic Orban román miniszterelnök a kormány szerdai ülésén jelentette be: arról állapodott meg Orbán Viktor magyar kormányfővel, hogy Magyarország mindennap közép-európai idő szerint 21 és hajnali 5 óra között lehetővé teszi, hogy a Nyugatról hazatérő román állampolgárok a magyar hatóságok által kijelölt útvonalakon áthaladjanak.

A GCS által közölt adat a kiszombori, csanádpalotai (M43/A1), nagylaki, varsándi és ártándi határátkelők személyforgalmára vonatkozik. A román és a magyar hatóságok azt követően állapodtak meg a humanitárius folyosó kialakításáról, hogy Magyarország lezárta határait a nem magyar állampolgárok előtt, és az osztrák-magyar határon torlódtak fel a koronavírus-válság miatt Nyugatról hazatérő román állampolgárok.

A román külügyminisztérium további ezer, különböző országokban rekedt román állampolgár hazautazását szervezte meg.

A Szabad Európa Rádió román adásának korábbi becslése szerint legalább 200 ezerre, de nem kizárt, hogy akár 950 ezerre tehető azok száma, akik március elején Nyugatról – főleg Olaszországból és Spanyolországból – tértek haza, és elkerülték a házi elkülönítést és karantént, mivel akkor lépték át a román országhatárt, amikor még csak az észak-olaszországi Lombardia tartomány számított járvány sújtotta “vörös zónának”.

Romániában hétfő estig hét koronavírussal fertőzött ember vesztette életét, külföldön nyolc Covid-19-ben szenvedő román állampolgár halt meg. Romániában eddig 576 embernél mutatták ki az új típusú koronavírust.

Von der Leyen: biztosítani kell, hogy az áruszállító teherautók legfeljebb 15 perc alatt átléphessék a határokat

Az Európai Unió tagországainak lehetővé kell tenniük, hogy az árufuvarozók 15 percen belül átléphessék a határokat, hogy biztosítható legyen az alapvető áruk, valamint az orvosi felszerelések és egészségügyi eszközök áramlása a koronavírus-járvány elleni harc sikere érdekében – közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Twitteren közétett videoüzenetében.

Von der Leyen tájékoztatása szerint az Európai Bizottság határigazgatással kapcsolatos gyakorlati útmutatást tett közzé az áruk unión belüli folyamatos, zöld sávok mentén történő közlekedésének biztosításához.

A bizottsági iránymutatás szerint annak biztosítására, hogy az uniós szintű ellátási láncok továbbra is működjenek, a tagállamoknak a transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) mentén haladéktalanul ki kell jelölniük a zöldsávosnak nevezett határátkelőhelyet. A zöldsávos határátkelőhelyeknek minden áruszállító jármű számára nyitva kell állniuk, függetlenül attól, hogy milyen árut szállítanak. A határátlépés, beleértve mindenfajta ellenőrzést és egészségügyi vizsgálatot, legfeljebb 15 percet vehet igénybe.

Mint írták, az áruszállító járműveket vagy azok vezetőit nem érheti hátrányos megkülönböztetés a származási és rendeltetési hely, a járművezető állampolgársága vagy a jármű nyilvántartásba vétele szerinti ország alapján.

A kialakult helyzetre való tekintettel az uniós bizottság azt kérte a tagállamoktól, hogy átmenetileg függesszék fel a területükön jelenleg érvényben lévő valamennyi úthasználati, a hétvégi, az éjszakai és az ágazati tilalmakat. Emellett alakítsanak ki biztonságos átjárást lehetővé tevő közlekedési folyosókat, amelyeken az egyéni járművezetők és utasaik, például egészségügyi és közlekedési dolgozók, valamint a hazaszállítás alatt álló uniós állampolgárok a TEN-T hálózaton valamennyi szükséges irányban közvetlenül, sürgősséggel áthaladhatnak az országon. A tagállamoknak arról is gondoskodniuk kell, hogy legalább egy üzemelő repülőterük rendelkezésre álljon a hazaszállítás és a nemzetközi segélyjáratok működtetése céljából – írták.

Kiemelték, az utazási korlátozásokra, a vízumkötelezettségre és a tüneteket nem mutató közlekedési dolgozók kötelező karantén alá helyezésére vonatkozó szabályoktól el kell tekinteni. A tagállamok egyebek mellett nem írhatják elő, hogy a közlekedési dolgozók orvosi igazolással bizonyítsák megfelelő egészségi állapotukat. A repülőtereken, kikötőkben, vasútállomásokon és más szárazföldi közlekedési csomópontokon fokozott higiéniai és operatív intézkedéseket kell bevezetni a közlekedési dolgozók biztonságának garantálása érdekében – írták.

A nemzetközileg elismert szakmai alkalmassági bizonyítványokat elegendőnek kell tekinteni annak igazolásához, hogy a sofőr a nemzetközi fuvarozásban tevékenykedik. Minthogy nem minden nemzetközi gépjárművezető rendelkezik ilyen okirattal, a munkáltató által aláírt vonatkozó okmányt kell elfogadni.

Ezen elveket kell alkalmaznia az uniós kívüli országok állampolgárok esetében is, amennyiben részvételük elengedhetetlen a rakomány unión belüli vagy az EU-ba történő szabad mozgásának biztosításához – tették hozzá. (MTI)

Kapcsolódó: Nyolcra nőtt a járvány miatt meghalt emberek száma Magyarországon

Franciaországban két újabb orvos meghalt

Spanyolországban meghaladta a kétezret a halálos áldozatok száma

Németországban és számos más európai államban továbbra is terjed a kór

Szarvasok, mosómedvék és más vadak kószálnak a kiürült városok utcáin

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!