Manfred Weber ellenzi a Fidesz visszatérését a Néppártba

Manfred Weber, az Európai Néppárt EP-frakcióvezetője arról beszélt, hogy ellenzi a Fidesz visszafogadását a pártcsaládba. 

Spiegelnek nyilatkozó Manfred Weber azt mondta:

A Fidesz és Orbán Viktor nem használták ki az lehetőséget arra, hogy tisztázzák magukat azokban az ügyekben, amik a párt tagságának felfüggesztéséhez vezettek.

A Néppárt frakcióvezetője szerint a felfüggesztés óta ráadásul újabb problémás törvényeket hozott a Fidesz, és a CEU sorsa sem rendeződött. Emlékezetes, hogy Weber korábban egyértelműen a CEU Budapesten maradása mellett foglalt állást.

A Fidesz néppárti tagságát márciusban függesztették fel, a Fidesz aztán azt állította, hogy ő maga kérte a felfüggesztését a vita rendezéséig.

A felfüggesztéssel együtt a Néppárt egy háromfős, „bölcsek tanácsa” nevű testületet küldött Magyarországra Herman von Rompuy volt Európai Tanács-elnök vezetésével, hogy közelebbről megvizsgálják a Fideszt ért kritikákat.

A bölcsek jelentése a következő hetekben készül el, a Fidesz sorsáról hivatalosan a következő néppárti kongresszuson döntenek, február elején. A Néppárt új elnöke novemberben Donald Tusk lett, a zágrábi kongresszuson (amin a Fidesz nem vehetett részt) arról beszélt: semmiképpen nem szabad átengedni a biztonság és a rend ügyét a populistáknak és autokratáknak. (Spiegel, 444)

Kapcsolódó: A Bölcsek Tanácsa másodszor találkozott Orbán Viktorral

Orbán válasza nem győzte meg a bölcsek tanácsát

Tusk: az Európai Néppárt január végéig dönt a Fideszről

Frank Engel: többen kilépnek az Európai Néppártból, ha visszafogadják a Fideszt

Megválasztották az Európai Néppárt új elnökségét – a Fidesz kimaradt

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!