Lesújtó a járvány elleni védelem helyzete az idősotthonokban

Sok esetben sem a személyi, sem a tárgyi feltételek nem adottak az otthonokban a járvány elleni hosszabb védekezéshez, főleg vidéken – írja a Facebookon Kassai Dániel. A XVIII. kerületi önkormányzati képviselő több száz adatkérést nyújtott be, és beszélt több mint 30 intézmény vezetőjével.

A körkérdés alapján Kassai egyebek között az alábbiakat állapította meg:

      • „a szociális ágazatban dolgozók megbecsültsége még az egészségügyben dolgozóknál és a pedagógusoknál is alacsonyabb szinten van. A fizetés kevés, a fiatalokat nem motiválja ez a pálya, a szociális rendszerbe ezért sokszor a munkaügyi központok segítségével az általuk kijelölt képzés elvégzése után kerülnek be a jelentkezők”;
      • „sok intézménynek nincs egészségügyi működési engedélye a szakemberhiány és a költségek miatt, ami az engedély megszerzéséhez kell”;
      • „az otthonok túlterheltek, mindenhol várólista van, ezért nehezen oldható meg a koronavírusos betegek izolációja. Az állami és önkormányzati fenntartású otthonokban kevés az olyan szoba, ami külön mosdóval, wc-vel rendelkezne, vagyis az elkülönítés sok helyen fizikai akadályokba is ütközik”;
      • „a tesztelésben egyáltalán nem kapnak segítséget a kormánytól, sőt volt olyan otthon, ahol miután az intézményvezető saját költségén felelősen teszteket rendelt (ami koronavírust mutatott ki több idősnél) kapott egy telefont, hogy ezt mégis hogy képzeli”;
      • „az otthonok többsége egyébként jelenleg nem tesztel. Ennek főleg anyagi korlátai vannak ugyanis egy megbízható teszt nagyjából 5000,-ft lakónként, amit időközönként meg kell ismételni, ha meg akarják állapítani, hogy még mindig fertőzésmentes-e az intézmény”;
      • „továbbra is teszt elvégzése nélkül küldik vissza a kórházból az otthonba a betegeket.”

A volt LMP-s politikus idézet néhány kérdésre adott választ is:

„A megfelelő tartalék védőfelszerelés készlet, mivel beszerzése nehezen megoldható az intézményben korlátozott mennyiségben áll rendelkezésre. Segítséget kérünk a korona vírus járvány megelőzése érdekében a védőfelszerelések beszerzésében.”

„kollégáink erőn felül igyekeznek ellátni a ránk bízottakat”

Rendelkezésre áll-e a COVID 19 fertőzöttek részére ápolószemélyzet?

„Nem áll rendelkezésre megfelelő létszám”

Rendelkezik-e az intézmény izolációs szobával a fertőzöttek elkülönítésére?
„Nem”

Megvalósult-e az elkülönített és egészséges gondozottak közötti átjárhatatlanság biztosítása?
„Nem”

Rendelkezésre áll-e a COVID-19 fertőzöttek részére ápolószemélyzet?
„Nem”

Rendelkezik-e az intézmény megfelelő tartalék védőfelszerelés készlettel?
„Nem”

Történt-e intézményükben mintavétel, gyorsteszt, teszt COVID-19 fertőzésre, ha igen hány darab?
„Nem”

Küldtek-e vissza kórházból Önökhöz beteget úgy, hogy nem végeztek rajta koronavírustesztet, ha igen hány főt?
„Igen”

A személyzet egyéni védőeszközzel, kézfertőtlenítő szerrel való ellátása megvalósult-e?
„Részben”

(Facebook, Mérce)

KapcsolódóKonok Péter: Intézményes kannibalizmus

Sok súlyos beteget kiraknak a kórházakból a kormány parancsára – sokan meghalhatnak

Országos tisztifőorvos: elindult az idősotthonok ellenőrzése

Az európai halálesetek fele idősotthonokban történt

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!