Koronavírusos a marokkói miniszter, akivel a héten Pintér kezet fogott

Abdelkader Amara a héten Magyarországon járt, tegnap pedig azt közölte a marokkói média, hogy a politikus koronavírus tesztje pozitív lett. 

A miniszter éppen hazatért európai tárgyalásairól, és nem érezte jól magát, fejfájásra és váratlan levertségre panaszkodott. Ezután végeztek rajta tesztet.

Mivel a miniszter tünetei nem súlyosak, az orvosaival való konzultáció után a lakásában különítette el magát 14 napra és azt tervezi, hogy onnan fog dolgozni.

A marokkói közlekedési és vízügyi miniszter a héten európai tárgyalásainak utolsó állomásaként szerdán Magyarországon is járt és számos magyar politikussal tárgyalt.

A fertőzött marokkói politikus főleg Mosóczi Lászlóval, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárával tárgyalt, de kezet fogott Pintér Sándor belügyminiszterrel is.

A miniszter látogatásáról készült Facebook-beszámolók szerint volt a Balatonnál, a Dunánál gátat tekintett meg, és számos céggel került kapcsolatba.

A szentendrei önkormányzat is jelezte Facebookon, hogy a településen járt a marokkói politikus, aki többekkel is találkozott. Ezért már ma megkezdik a Városháza teljes fertőtlenítését, és a városvezetés többek között úgy döntött, hogy a mai koszorúzáson nem vesz részt sem az alpolgármester, sem a polgármester, sem a kabinet és a hivatal azon tagjai, akik a marokkói delegáció fogadásán részt vettek.

Abdelkader Amara hazaérkezése után részt vett a marokkói kormány ülésén.

Pintér Sándor belügyminiszter esetében elkezdődtek a járványügyi vizsgálatok

Pintér Sándor belügyminiszternek nincsenek tünetei, de nála is elkezdődtek a koronavírussal kapcsolatos járványügyi vizsgálatok – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ tudatta: minden magyar állampolgárra egyformán érvényesek a szabályok, ezért Pintér Sándor belügyminiszter esetében is elkezdődtek a járványügyi vizsgálatok.

Hangsúlyozták: Pintér Sándornak nincsenek tünetei. Ennek ellenére az egészségügyi előírásoknak megfelelően az ő esetében is elvégezték a szükséges vizsgálatokat, melyeknek eredményéről a nyilvánosságot is tájékoztatni fogják – tették hozzá. (444, Facebook, MTI)

Kapcsolódó: Már 32 vírusfertőzött van Magyarországon

Tudósok bírálják a brit kormány járványkezelési módszerét

Negatív lett Donald Trump vírustesztje

Már 30 koronavírus fertőzött van Magyarországon

Olaszországban egy nap alatt 175 ember halt meg a járvány miatt

Megjelentek a rendeletek a járvány elleni védekezésről

Karácsony: hétfőtől fokozatosan bezárnak a fővárosi óvodák és bölcsődék

(Kiemelt kép: Facebook)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!