Kínában megint nőtt az új fertőzöttek száma

Kínában az elmúlt napon 57 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, ami a legmagasabb szám április 13-a óta. A Nemzeti Egészségügyi Bizottság közleménye szerint az újonnan diagnosztizált esetekből 38-an helyben kapták el a vírus okozta Covid-19 betegséget, ezen belül 36-an Pekingben.

A napi fertőzésszám a kínai fővárosban még soha nem volt ilyen magas, amióta a hatóságok közzéteszik a járványadatokat.

Egy nappal korábban még csak hat új esetet jelentettek Pekingből, miután tömeges tesztelést kezdtek a város délnyugati, Fengtai kerületében működő Hszinfadi nagybani piac árusai és dolgozói között.




A kerületben rendkívüli állapotot vezettek be, és Peking egészében betiltották tegnap az idegenforgalmi és sporteseményeket, a járvány újabb hullámától tartva.

Az újonnan azonosított esetekből 19 úgynevezett behurcolt fertőzés volt, közülük 17-en a délnyugati Kuangtung tartományba érkeztek, részben a tengerentúlról. A kínai illetékesek kilenc új tünetmentes esetről is beszámoltak, halálesetet pedig egyet sem jelentettek június 13-ra vonatkozóan. A tünetmentes fertőzötteket Kína nem számolja a megerősített esetek közé.

Az új koronavírus-járvány kiindulópontjaként szolgáló Kínában a járvány kezdete óta eddig 83 132 Covid-19 esetet, és 4634 elhunytat regisztráltak.

Koronavírus fertőzés miatt halt meg egy bangladesi miniszter

Belehalt a koronavírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe Banglades vallásügyi minisztere – jelentették ma be a hatóságok.

A 75 éves Sejk Mohamed Abdullah röviddel azután halt meg, hogy kórházba szállították tegnap este. Az elhunyt minisztert halála után tesztelték, és akkor derült ki, hogy koronavírus-fertőzött volt.

Bangladesben két másik fertőzött minisztert kezelnek a Covid-19 betegség miatt.

Az országban több mint 88 ezer koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak március óta, és több mint 1100 ember halt bele a vírus okozta betegségbe.

Holnaptól nem küldik elkülönítőbe Romániában a Magyarországról és másik 16 országból érkezőket

Románia holnaptól nem küldi már kéthetes otthoni vagy hatósági elkülönítőbe azokat a tünetmentes utasokat, akik abból a 17 európai országból – közöttük Magyarországról – érkeznek, amelyekben az utóbbi időben alacsony volt az újonnan észlelt koronavírus-fertőzések aránya.

Az Ausztriára, Bulgáriára, Csehországra, Ciprusra, Horvátországra, Svájcra, Németországra, Görögországra, Izlandra, Lettországra, Liechtensteinre, Litvániára, Máltára, Norvégiára, Szlovákiára, Szlovéniára és Magyarországra vonatkozó döntést a járványügyi operatív törzs hozta meg tegnap. A közegészségügyi hatóság ezentúl hétfőnként frissíti a listát, amelyekre azok az országok kerülnek fel, ahol az utóbbi két hétben az egymillió lakosra eső új koronavírus-fertőzések átlaga nem haladja meg a napi öt esetet.

Románia egyébként egyelőre nem teljesíti a – külföldi mintára – bevezetett kritériumot: ehhez a csaknem húszmilliós országban száz alá kellene csökkennie a napi esetszám utóbbi kétheti átlagának, márpedig az még egyszer sem csökkent százötven alá, a napi új fertőzések száma pedig az utóbbi három napon a kétszázat is meghaladta.

Tegnap arról is döntés született, hogy hétfőtől újraindulhatnak a menetrendszerű repülőjáratok Románia és Ausztria, Németország, illetve Svájc között. A “zöld listán” szereplő másik 14 országgal szemben eddig sem volt már érvényben a polgári légi közlekedésre vonatkozó hivatalos tiltás.

Romániába azonban továbbra sem léphetnek be külföldi állampolgárok az ingázók, átutazók, törvényhozók, diplomaták, rezidensek és családtagjaik kivételével – közölte az MTI érdeklődésére Alexandra Gavan, a román határrendőrség szóvivője. A külföldiekkel szemben alkalmazott beutazási korlátozásokat a március közepén meghirdetett rendkívüli állapot idején vezette be Románia. A tilalmat a veszélyhelyzetről szóló, május 18-án elfogadott 394-es számú kormányhatározat is megerősítette.

Romániában – a hétfőn érvénybe lépő, a Magyarországról érkezők karanténkötelezettségét is eltörlő újabb lazításoktól függetlenül – június 16-án éjfélkor jár le a május 18-án meghirdetett veszélyhelyzet. A kormány már bejelentette, hogy ezt újabb 30 napra meg akarja hosszabbítani. A külföldiekkel szemben továbbra is fennálló beutazási korlátozások tehát várhatóan akkor szűnnek meg Romániában, ha a veszélyhelyzet lejár, vagy ha a meghosszabbításáról rendelkező jövő heti újabb kormányhatározat már nem tartalmazza a tiltást.

Olaszország és Szlovénia megnyitotta az első közös határátkelőt

Hosszú sorok álltak az északkelet-olaszországi Friuli Venezia Giulia tartományból Szlovénia irányában a két ország közötti első határátkelő megnyitásán tegnap, miközben holnaptól az olaszok Franciaországba, Németországba, Görögországba, Svájcba és Ausztriába is szabadon utazhatnak.

Az olaszországi Gorizia és a szlovéniai Nova Gorica közötti átkelőt nyitották meg elsőként. Kizárólag Friuli – Venezia Giulia lakosai élhettek a határátlépés lehetőségével, és egész nap hosszú kocsisorok vártak az átjutásra az olasz oldalról. Az olaszok elsősorban olcsóbb üzemanyagot mentek venni Szlovéniába. Hasonlóan hosszú sorok alakultak ki a francia-olasz határon fekvő Ventimigliában is, ahova a franciák olcsóbb cigarettát mentek vásárolni.

Szlovénia holnap nyitja meg az Olaszországgal közös összes határátkelőt, hasonlóan Svájc felé is szabad lesz az átlépés Olaszország minden tartományának lakosai számára. Az olaszokat nem helyezik többé karantén alá Franciaországban sem. Ausztria keddtől nyitja meg az olaszokkal közös határátkelőket. A karintiai Villachban található kereskedelmi központ a szomszédos Friuli-Venezia Giuliában reklámozza, hogy visszavárja az olaszokat, akikből évente 250 ezren vásárolnak itt. Görögország is holnaptól engedi be az olasz turistákat, akiket nem helyeznek többé karanténba.

Magyarországon az Olaszországból érkezőkre továbbra is érvényes a karantén alá helyezés.

Olaszország június 3-án nyitotta meg külső határait. Az EU-országokból érkezőktől semmilyen igazolást nem kér, és senkit nem helyez vesztegzár alá.

Franciaországhoz hasonlóan Olaszország is július elsejétől tervezi megnyitni a schengeni övezeten kívüliek előtt is a koronavírus-járvány miatt még márciusban lezárt határait.

Az olasz polgári védelmi hatóság tegnap esti adatai szerint az utóbbi egy nap alatt 346 új fertőzöttet diagnosztizáltak, közülük 210-et Lombardia tartományban. Ötvenöten haltak meg egy nap alatt, közülük 23-an Lombardiában. A halottak száma  elérte a 34 301-et, az aktív fertőzöttek száma 30 ezer alá csökkent, kórházban már kevesebb mint 4 ezer beteget kezelnek, intenzíven 220-at. A halottakat és gyógyultakat számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma túllépte a 236 ezret.

Lombardiában, a közép-olaszországi Lazio és a déli Puglia tartományban a legmagasabb a fertőzésképességet mutató reprodukciós ráta, amely ezekben a régiókban ismét megközelítette a veszélyesnek tartott 1-es értéket.

Rómában egy idős betegeknek fenntartott rehabilitációs központban az utóbbi héten öten veszítették életüket, és több mint 90-en betegedtek meg, köztük orvosok és rokonok is. Egy római foglalt házban egy többgyerekes perui család bizonyult pozitívnak, és a ház összes lakóját karantén alá helyezték.

Sem Szerbiában, sem Észak-Macedóniában nem halasztják el ismét a választásokat

Szerbiában jövő vasárnap, Észak-Macedóniában pedig július első hetében tartják meg a korábban áprilisra tervezett, ám a koronavírus-járvány miatt elhalasztott választásokat. Mindkét ország vezetői úgy vélik, nincs ok további halasztásra.

Szerbiában egy nap alatt 12 ezer 175-ről 12 ezer 251-re nőtt az igazoltan fertőzöttek száma. Aleksandar Vucic szerb elnök közölte: a járványhelyzet nem indokolja a június 21-ére tervezett általános választások elhalasztását. A voksoláskor a szavazópolgároknak kesztyűt és maszkot kell viselniük.

Koszovóban mára 1384-ről 1437-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Júniusban eddig több fertőzöttet azonosítottak, mint egész májusban, pedig a június a korlátozó intézkedések megszüntetéséről kellett volna, hogy szóljon – közölte az ország közegészségügyi intézete. Hozzátették, ha néhány napon belül nem változik ez a tendencia, akkor újra szigorúbb intézkedéseket vezetnek be, például teljesen bezárják azokat a munkahelyeket, ahol több fertőzöttet is regisztráltak.

Észak-Macedóniában az utóbbi 24 órában 3701-ről 3895-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A szükségállapot ma véget ért, keddtől pedig megkezdődik az előrehozott parlamenti választások kampánya. A legnagyobb kormánypárt és a vezető ellenzéki párt egyelőre nem jutott megállapodásra, hogy július 5-én vagy egy hétköznapon, július 8-án legyen-e a voksolás, de a kormány is hajlik arra, hogy szerdán kelljen az urnák elé vonulniuk a szavazópolgároknak, míg a betegek és idősek hétfőn és kedden adhatnák le voksaikat.

Bosznia-Hercegovinában egy nap alatt 2901-ről 2950-re emelkedett a nyilvántartásba vett fertőzöttek száma. A háromtagú boszniai államelnökség szerb tagja szerint az országban élők túlságosan elengedték magukat, úgy gondolták, hogy már elmúlt a járványveszély, de kiderült, hogy ez nincs így, ezért nagyobb fegyelemre van szükség. (MTI)

Kapcsolódó: Magyarországon megint elhunyt három beteg a járvány miatt

A világon 7,78 millióan fertőződtek meg és 430 ezren haltak meg

Brazília már a második a halottak számával, de Bolsonaro még nem veszi komolyan a járványt

Hazaküldték a végstádiumos nőt, szörnyű kínok között halt meg

Feloldották a kórházi látogatási tilalmat

Hétfőtől Kásler szerint helyreáll az egészségügyi ellátás rendje

Operatív törzs: visszaéltek az országos tisztifőorvos és az NNK nevével

Szimbolikus keresztek a Copacabana strandon

Brit tudósok: több mint 3 millió életet menthetett meg a bezárkózás Európában

Világbank: 100 millióan süllyedhetnek szélsőséges szegénységbe

Számos fertőző betegség terjedését hátráltatják a járvány miatti óvintézkedések