Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarországon

Kijárási korlátozást vezetnek be Magyarország egész területére március 28. és április 11. között – jelentette be Orbán Viktor. 

Két héten keresztül az otthonunkat vagy a lakóhelyünket csak munkavégzés vagy az alapvető szükségletek ellátása céljából hagyhatjuk el – jelentette be Orbán Viktor ma a Kossuth rádióban.

A kormányfő az intézkedést észszerűnek, arányosnak nevezte, jelezve, hogy nemzetközi példák alapján állították össze, és a magyar elsősorban a bajor megoldásból indul ki, de kicsit szigorúbb.

Megpróbálják ugyanis “elviselhető módon” elválasztani a veszélyeztetett időseket a fiataloktól – magyarázta -, így a továbbra is nyitva tartó élelmiszerboltok, drogériák, patikák esetében olyan speciális szabály lép életbe, hogy a 65 év felettiek délelőtt 9 és 12 óra között látogathatják ezeket az üzleteket. Ebben az időszakban más nem mehet be ezekbe.

A kormányfő azt várja a kijárási korlátozástól, hogy lecsökken a kontaktusok száma, és ha ez megtörténik, akkor a járvány terjedési sebessége is lelassul.

Kérdőíves információgyűjtésre hivatkozva a miniszterelnök az eddigi korlátozásokat eredményeseknek nevezte, jelezve, hogy a magyarok a társadalmi érintkezéseik mennyiségét egytizedére csökkentették. Ha azonban most nem vezetnek be egy újabb korlátozást, akkor ez nem fog tovább csökkenni. Ezért most volt itt az ideje a kijárási korlátozás elrendelésének – hívta fel a figyelmet.

A kijárási korlátozásról szóló rendelet felsorolja azokat az alapos okokat, amelyek esetében elhagyható a lakó- vagy tartózkodási hely. Igyekeztek ezt úgy meghatározni, hogy “az élet élhető maradjon” – fogalmazott.

Az alapos indokok között említette, hogy azok a szülők, akik nem tudják megoldani gyermekük otthoni felügyeletét, továbbra is bevihetik őket az iskolába, óvodába.

Ki lehet menni a szabadba is, de azt kérik, ne csoportosuljanak, és tartsanak távolságot egymástól az emberek. A hozzátartozókra természetesen megengedőbb szabályok vonatkoznak – fejtette ki.

Szabálysértés, ha valaki nem tartja be az előírásokat

Ha valaki nem tartja be az előírásokat, az szabálysértésnek minősül, de Orbán Viktor azt kérte a rendőröktől, ne kikényszerítsék a szabályokat, hanem segítsék az embereket a betartásukban.

Külön hangsúlyozta, hogy nem kijárási tilalomról van szó, mert annak esetében “a légy sem repülhet ki”. Hozzátette, nagyon szeretné elkerülni, hogy olyan helyzet alakuljon ki Magyarországon, amikor az életet szinte elviselhetetlenné tevő korlátozásokat kell bevezetni.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy egy nagyobb válságot – jelen esetben egy nagyobb járványt – csak intelligensen lehet kezelni. “A született intelligenciával a magyarok mindig is jól álltak. (…) A fegyelmezettséghez is egy született intelligencia kell” – fogalmazott.

Orbán az ellenzéket bírálta

A belpolitikai helyzetről azt mondta, “most nem politikára van szükség”, hanem összefogásra, mert “minél többen fogunk össze, annál több emberéletet tudunk megmenteni”. Ez most nem a hatalomról, hanem emberéletekről szól – hangsúlyozta.

Emlékeztetett, hogy mivel a legutóbbi parlamenti ülésen nem kapták meg kellő gyorsasággal a szükséges felhatalmazást, most néhány intézkedés jogilag bizonytalanná vált. Ezek között vannak a határátlépési tilalmak, de azokat most más jogi alapon meghosszabbították, mert “nem lehet az országot védtelenül hagyni akkor sem, ha az ellenzék nem méltóztatik hozzájárulni a gyors döntéshez” – közölte.

Hatályukat vesztették az egyetembezárási döntések is, viszont azt kérték a rektoroktól, tartsák zárva továbbra is az intézményeket.

A miniszterelnök megjegyezte, jövő héten már elég lesz a kormánypárti képviselők szavazata is a gyors cselekvéshez szükséges döntésekhez, mert “a dolog lényege a gyorsaság”. Járvány idején a gyors reagáláson múlhatnak az életek – mutatott rá, hozzáfűzve: a kormány nem akar olyan intézkedéseket hozni, amelyekhez nincs joga, csak gyorsan akar dönteni.

Orbán a “kekeckedő” Európai Uniónak is beszólt

Az EU-ra és a koronavírus-védekezésről szóló törvényjavaslatot ért uniós kritikákra kitérve Orbán Viktor úgy fogalmazott: “tőlem aztán vizsgálhatják (a javaslatot), sok sikert hozzá meg jó egészséget”. Vannak helyzetek, amikor nem lehet udvariaskodni, ezért világosan megmondta az EU-s “kekeckedőknek”, hogy ez most nem a jogi, elméleti kérdésekkel való “okoskodás” ideje, mert járvány van, életeket kell menteni – közölte.

Azt is mondta, hogy a jelenlegi járványhelyzetben különösképpen is megmutatkoznak az EU gyengeségei.

Megjegyezte továbbá, hogy Magyarország segítséget Kínától és a Türk Tanácstól kapott.

Feltette egyúttal a kérdést, hogy hol voltak az EU-nak a járványügyi hivatalban sok pénzért dolgozó emberei, és ők miket mondtak a koronavírusról január-februárban.

Orbán szerint már dolgoznak a gazdaság védelmén

A magyar gazdaságvédelmi intézkedésekről szólva a miniszterelnök azt mondta, “most nem a gazdaság az első, hanem az emberek”, de persze közben már dolgoznak a gazdaság védelmén, újraindításán.

Most elsősorban az orvosoknak, az ápolóknak, a mentősöknek, a járványügyi szakembereknek és rendvédelmi dolgozóknak kell kifejezni az elismerést – hangoztatta, méltatva továbbá azokat is, akik például élelmiszerüzletben, gyógyszertárban, gyárakban vagy árufuvarozóként dolgoznak.

“És minden magyar embernek is köszönettel tartozom, mert ha háború van, és ez egy háborús helyzet, nemcsak a frontvonal számít – persze az a legfontosabb -, hanem a hátország is” – fogalmazott, kiemelve, hogy a hátország is rendezettséget mutat.

Közölte: várhatóan április első-második hetében lép a nyilvánosság elé a gazdaság újraindítását szolgáló akciótervvel.

Orbán: “kórházparancsnokokat” vezényelnek ki

Az egészségügyi helyzettel kapcsolatban Orbán Viktor kifejtette: a cél most a fertőzés terjedésének lelassítása, nem a vírus “megölése”, mert ahhoz vakcina kellene.

Azt is mondta, hogy az emberek mintegy 80 százaléka csak hordozó, szinte észre sem veszi, hogy benne volt a vírus.

Van ugyanakkor 15-20 százalék, aki ettől megbetegszik, tünetei lesznek. Ennek a sok embernek – ez Magyarország esetében a teljes népességre kivetítve mintegy kétmillió – egy része kórházi ellátásra is szorul – magyarázta. Az idősek, illetve a komoly alapbetegséggel rendelkezők pedig intenzív ellátásra is szorulhatnak, ha pedig a fertőzést nem tudják lelassítani, akkor ők egyszerre igényelnének kórházi ellátást, ezt pedig a magyar egészségügyi rendszer nem bírná ki.

Amikor Magyarország eljut a járvány tetőpontjára, akkor körülbelül tízszeres terhelésnek lesz kitéve az egészségügy, békeállapothoz képest, anyagban, ágyban, lélegeztetőgépben, orvosban, ápolóban – mondta, az egyik legnagyobb feladatnak nevezve az orvosok védelmét.

Bejelentette azt is, hogy hétfő reggeltől minden kórház élén megjelennek az egyenruhás “kórházparancsnokok”.

Orvosszakmai kérdésekben természetesen nem ők fognak dönteni, hanem az orvosok, de a járványügyi előírások betartása, betartatása, a készletek rendelkezésre állása, a személyzettel gazdálkodás folyamatos “karbantartása” a “kórházparancsnokok” feladata lesz – közölte a kormányfő. Hangsúlyozta: ha a következő néhány hétben, hónapban jól működik ez a rendszer, a kórházak ki fogják bírni a terhelést.

“Ahogyan az ország most működik, az egy katonai, harcászati akcióterv. (…) Ha ezt jól csináljuk a következő két hétben, akkor a kontaktusok száma nagyon visszaesik, és a járvány terjedése le tud lassulni” – mondta Orbán Viktor.

Már meg is jelent a kijárási korlátozásról szóló rendelet

Megjelent ma reggel az Orbán Viktor által bejelentett kijárási korlátozásról szóló rendelet a Magyar Közlönyben.

A döntés az ország egész területére érvényes március 28. és április 11. között, ez idő alatt mindenki csak alapos indokkal hagyhatja el otthonát. A szabályokat megsértőket akár félmillió forintra büntethetik.

A rendelet szerint ilyen indoknak minősül a munkavégzés, az egészségügyi ellátás igénybevétele, valamint az egyéni szabadidős sporttevékenység és szabadidős célú gyalogos közlekedés. Az élelmiszerüzletek és drogériák mellett az állateledelt árusító boltokat, mezőgazdasági üzleteket, piacokat, gyógyszertárakat, benzinkutakat, dohányboltokat, fodrászatokat lehet felkeresni.

Lesz áru a boltokban – nyugtat a Kereskedelmi Szövetség

A holnap életbe lépő korlátozás semmilyen módon nem érinti az áruellátás biztonságát a szövetség szerint.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség közleményében azt is írták, hogy mindenki tartson a másiktól legalább 1,5 méter távolságot.

Megtiltották a nem magyar állampolgárok belépését az országba

Az országos tisztifőorvos tiltó és kötelező határozata a járvány miatt megtiltja a külföldről érkező nem magyar állampolgárok, valamint a vonatok, autóbuszok és polgári repülőgépek belépését az országba.

Az országos tisztifőorvos a járványügyi helyzetre figyelemmel normatív határozatot adott ki az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 74. § (2) bekezdés a) pontjában és a fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 2. § (2) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva.

A koronavirus.gov.hu oldalon este közölt határozat megtiltja a nemzetközi személyszállítást végző vasúti jármű, autóbusz, valamint polgári légijármű belépését Magyarország területére.

Szintén megtiltja a külföldről érkező nem magyar állampolgárok belépését személyforgalomban Magyarországra.

A felsőoktatási intézményeket nem látogathatják a hallgatók.

A határozat kötelezi a külföldről Magyarország területére belépő magyar állampolgárokat, hogy az országba belépéskor vessék alá magukat egészségügyi vizsgálatnak, melynek eredményétől függően különböző típusú karanténba kerülnek.

A határozat lehetővé teszi a humanitárius folyosó nyitva tartását az áthaladó külföldi magánszemélyeknek, valamint könnyítést tartalmaz a nemzetközi teherforgalomban résztvevő gépkocsivezetők számára.

A határozat felkéri a rendőrséget a fenti feladatok végrehajtásában való közreműködésre.

A határozat azonnal végrehajtható.

Jelentős a torlódás Csanádpalotánál

Hét órára nőtt a kamionok várakozási ideje a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely kilépőn oldalán péntek délelőttre – olvasható a rendőrség honlapján.

A személyforgalomban a kilépő oldalon kétórás a várakozás.

Az Útinform adatai szerint az M43-as autópályán Csanádpalotánál 15 kilométeres a kamionsor.

A román-magyar határszakaszon Nagylaknál négy órát kell várakozniuk a kamionoknak a kilépésre, Ártándnál kifelé három-, a belépő oldalon kétórás a várakozási idő a teherforgalomban – írták.

Az OTP-nek 26 milliárd forint veszteséget is okozhat a törlesztési moratórium

Az OTP Bank előzetes, nagyságrendi becslése alapján a fizetési moratórium alatt meg nem fizetett kamatok későbbi, kamattal nem növelt értéken történő megfizetése akár 26 milliárd forint egyszeri veszteséget is okozhat (adózás előtt) az OTP Core – a magyarországi alaptevékenység – esetében – jelentette be a hitelintézet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A bank rendkívüli tájékoztatójában felidézi, hogy Magyarországon fizetési moratórium lépett érvénybe a 2020. március 18-án fennálló szerződések alapján már folyósított hitel- és kölcsönszerződésből, illetve pénzügyi lízingszerződésből eredő tőke-, kamat-, és díjfizetési kötelezettségekre. A fizetési moratórium célja, hogy átmeneti segítséget nyújtson az adósoknak. A moratórium ugyanakkor nem jelent adósságelengedést, az adósok a moratórium után kötelesek megfizetni a halasztott részleteket. A fizetési moratórium 2020. december 31-éig tart, amit a kormány rendelettel meghosszabbíthat.

A törlesztési moratórium hatálya a lakossági és vállalati adósokra is kiterjed. A tőketartozást sem a fizetési moratórium ideje alatt, sem a fizetési moratórium lejártát követően nem lehet a fizetési moratórium ideje alatt nem teljesített kamat összegével megnövelni. A fizetési moratórium ideje alatt felhalmozódott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt, a fizetési moratórium lejártát követően, a futamidő alatt évente egyenlő részletekben kell megfizetni. A moratórium lejártát követően a futamidő úgy hosszabbodik meg, hogy az esedékessé váló törlesztőrészlet és a fizetési moratórium alatt keletkező, részletekben megfizetendő kamat összege együttesen ne haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészletek összegét. A kamatra vonatkozó szabályokat megfelelően kell alkalmazni a díjakra is.

A fizetési moratórium nem érinti az adós azon jogát, hogy az eredeti szerződési feltételek szerint teljesítsen.

A fizetési moratórium időszaka alatt az OTP Bank eredménykimutatásában a bevételek között megjeleníti az ügyfelek által meg nem fizetett elhatárolt kamatokat. A negatív eredményhatás egyösszegű elszámolására a 2020 első negyedévi eredményben, bemutatására pedig a korrekciós tételek között kerül majd sor – írják.

A közleményben emlékeztetnek arra is, hogy a március 19-ét követően kötött szerződés alapján felvett, zálogjoggal nem biztosított fogyasztói hitelek esetén a teljes hiteldíj mutató (thm) nem haladhatja meg a jegybanki alapkamat 5 százalékponttal növelt mértékét. Ezt a rendelkezést átmenetileg, 2020. december 31-ig kell alkalmazni, azzal, hogy amennyiben e határidőt nem hosszabbítják meg, azt követően a szerződéskötéskor érvényben lévő hirdetményben meghatározott thm válik irányadóvá.

A kecskeméti Mercedes-gyár meghosszabbította a leállást

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár április 21-éig meghosszabbította a munkavégzés szüneteltetését a koronavírus-járvány miatt – közölte a cég.

Emlékeztettek: a Mercedes-Benz márka tulajdonosa, a Daimler március 17-én döntött úgy, hogy két hétre megszakítja a gyártást európai telephelyeinek nagy részén. Ez a döntés a kecskeméti Mercedes-Benz gyárat is érintette, ahol március 20-án függesztették fel a működést.

Az elengedhetetlenül szükséges területek működését továbbra is biztosítják, ezeken a részlegeken a munkatársak létszámát minimálisra csökkentették, megfelelő védelmükről továbbra is gondoskodnak.

Tájékoztatásuk szerint a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. célja továbbra is az, hogy munkavállalói munkahelyét és bérét hosszú távon biztosítani tudja. A vállalat jelenleg a szakszervezetekkel egyeztet a leginkább megnyugtató megoldás közös kialakítása érdekében.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár több mint 4400 munkatársat foglalkoztat. 2019-ben mintegy 190 ezer Mercedes-Benz kompakt autót állítottak elő. A gyárban a Mercedes-Benz A-osztályt, valamint a négyajtós CLA Coupé és a CLA Shooting Brake modelleket gyártják – e két utóbbit kizárólag a magyarországi telephelyen.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. nettó árbevétele 2019-ben 3,7 milliárd euró volt, 2,7 százalékkal haladta meg a 2018-ast. (MTI)

Kapcsolódó: Háromszázra nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon, több a gyógyult is

Számos tévhitet cáfol a WHO

A Heim Pál Gyermekkórháznál is katonai sátrat építettek

Feljelentették a francia kormány tagjait egészségügyi dolgozók

Lemondott a román egészségügyi miniszter

A kormány nem hosszabbít meg egyes veszélyhelyzeti intézkedéseket

Az önkormányzatok csak feladatokat kaptak a kormánytól