Karácsony Gergely: nem a 2010 előtti világot kell visszahozni

Az ellenzéknek csak akkor lehet esélye a következő országgyűlési választáson, ha nem a 2010 előtti világot akarja visszahozni – jelentette ki Karácsony Gergely főpolgármester, a Párbeszéd Magyarországért (PM) társelnöke Budapesten, a Zöld fordulat című rendezvényen.

Az ellenzékiek ne abban versenyezzenek, hogy ki gyűlöli jobban Orbán Viktort, és hány lájkot kap, amikor átcsábítja magához a másik párt politikusait – fogalmazott. Szerinte az ilyen viták nem visznek sehova, csak azok, amelyek a jövőről szólnak. Több szavazat hozna, ha az ellenzék képes lenne saját világképet felmutatni, ám ma az egyszeri választók csak azt tudják felidézni, amit a kormány képvisel. Arról, hogy az ellenzék milyen döntéseket hozna, és milyen országot építene hatalomra jutva, aligha tudnának mondani bármit is – hangsúlyozta. Az ellenzékre tehát nagy felelősség hárul, amikor a pártpolitikáját alakítja, de akkor is, amikor intézkedéseket hoz. Országszerte 3 millióan élnek ellenzéki vezetésű településeken, tehát van lehetőség a döntéshozatalra, de ezzel együtt az elbukásra is – mondta Karácsony Gergely.

Véleménye szerint a lehetőségeket azért sem szabad elszalasztani, mert most kell jó döntéseket hozni, most kell megalapozni a következő nemzedékek jövőjét. Mást kell ugyanakkor kínálni, mint a félelemkeltésre építő kormánypolitika, amire az ellenzék válasza nem lehet más, mint a zöld fordulat.

A felelős politika csak baloldali és zöld lehet, másképp fogalmazva a zöldpolitika a 21. század baloldali politikája, amelynek természetes hagyománya a gyengébbek képviselete, és azoké, akik nem is dönthetnek, mert még meg sem születtek – mondta a PM társelnöke.

Karácsony Gergely előválasztást szorgalmazott a 2022-es listaállítás előtt, mivel az önkormányzati választás tapasztalatai alapján úgy látja, hogy a választási győzelemhez a civil és helyi szervezetek közreműködése is kell. Az kevés, hogy valakinek van önbizalma, és magát tartja a legjobbnak, mert nem hatalmaskodókra van szükség, hanem olyanokra, akik egyszerre képviselik a világvége és a hónap vége miatt aggódókat – tette hozzá.

Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke a kevésbé tehetősek klímaváltozással szembeni kiszolgáltatottságát emelte ki. Ők azok, akik “szenvedni, szenvedni és szenvedni” fognak, ám a zöldek ezt nem fogadják el, hiszen aki zöld, az csak baloldali lehet – fogalmazott. Az igazi zöldek arra költenek, amire az embereknek szükségük van. Ez a különbség köztük, és a zöldre festettek, meg a “penésztől bezöldült narancs” között, akik eltérítik a lakosságnak járó uniós támogatásokat – fogalmazott. A politikus egyúttal felszólította a kormányfőt, hogy csoportosítson át újabb forrásokat az egészségügy javára.

Szél Bernadett független országgyűlési képviselő szerint a zöldügyek megoldása nem lehet pártkérdés, de a politikai ellenfelekre nem lehet ebben számítani. A kormány 10 éve pusztítja a környezetet és a társadalmat, Orbán Viktor “zöld ellenforradalmat” és “gátlástalan kizsákmányolást” hajtott végre – tette hozzá.  A klímaváltozás szerinte új rendet fog vágni a politikában, és kikényszeríti a sorcserét, hiszen a “nacionalista populizmus” nem tud mit kezdeni a valódi problémákkal, csak az “emberek nyomorán élősködik”.

A főváros brüsszeli képviseletének irányítója a nemzetközi nőnap alkalmából üdvözölte, hogy a Földért folytatott küzdelmet nők vezetik, mint például Greta Thunberg. Jávor Benedek elítélte azokat, akik a zöld politikát “szexi politikai termékként” szavazatszerzésre használják, és “zöld szlogeneket”, “klímabajnok csasztuskákat” ismételgetnek. A zöld fordulat ma már Európa-szerte megkerülhetetlen, de az “olajból és gázból élő sötét diktatúrák”, az őket “gerinctelenül kiszolgáló populista rezsimek” el akarják lehetetleníteni – tette hozzá.

A rendezvényen a DK kivételével a parlamenti ellenzék, valamint a Momentum több vezető politikusa is részt vett. Megjelent többek között Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, Kunhalmi Ágnes, a párt választmányi elnöke, Tordai Bence, a Párbeszéd Magyarországért szóvivője, és Hajnal Miklós, a Momentum elnökségi tagja is. (MTI)

Kapcsolódó: Karácsony a kormánnyal egyeztetett, nincs áttörés az iparűzési adó kérdésében

Karácsony szerint dolgoznak a 3-as metró klimatizálásán, a kormány álhíreket gyárt

A képviselői jogok csorbítása ellen tüntettek a Párbeszéd felhívására

Lehallgatják a Párbeszéd irodáját a Képviselői Irodaházban