Júniusban kezdhetik tesztelni embereken a Németországban kifejlesztett oltást

Júniusban kezdhetik el tesztelni embereken az új típusú koronavírus ellen Németországban kifejlesztett védőoltást a feladaton dolgozó biotechnológiai cég ma ismertetett tervei szerint.

A CureVac szóvivője német hírportálokon ismertetett nyilatkozatában kiemelte, hogy a januárban elkezdett fejlesztés mindenben a tervek szerint halad, így már júniusban, legkésőbb pedig júliusban elkezdhetik a klinikai teszteket a tübingeni egyetemi klinikán. Először nagyjából 100 emberen vizsgálják majd a vakcina hatását. Ez a szakasz az adatok elemzésével együtt néhány hétig tart, és ha kedvezőek az eredmények, továbbléphetnek a következő fázisba, amelyben több ezer kísérleti alany bevonásával folytatják az oltóanyag tesztjét.

A társaság korábban ismertetett tervei szerint a legjobb esetben már ősszel elkészülhet az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni védőoltás.

Szakértői vélemények alapján ez igen derűlátó jóslat. A Robert Koch német országos járványügyi intézet (RKI) szerint inkább 2021 tavaszára várható nagy biztonsággal a világjárvány leállítására alkalmas oltás. Az RKI vezetői rendre hangsúlyozzák, hogy védőoltás és a vírus által okozott betegség (Covid-19) elleni gyógyszer hiányában a járvány csak akkor ér véget, ha az emberek 60-70 százaléka túlesik a fertőzésen.

A CureVac 2000 óta működik, egy kutatói munkacsoport alapította a tübingeni egyetemen. Eredeti szakterülete a daganatos betegségek gyógyítása géntechnológiai megoldásokkal. A részvénytársasági formában működő biotechnológiai cég fő tulajdonosa a legnagyobb európai szoftvercég, a német SAP egyik alapítója, Dietmar Hopp.

A vállalat a többi között a német, a kanadai és a japán kormány, és a Bill és Melinda Gates Alapítvány összefogásával a járványok megelőzését szolgáló innovációk támogatására alakított nemzetközi koalíció (Coalition for Epidemic Preparedness Innovations – CEPI) finanszírozásával vágott bele a fejlesztésbe az év elején. Sajtójelentések szerint Donald Trump amerikai elnök március elején a cég néhány nappal később távozott vezetőjével folytatott megbeszélésén igyekezett kizárólag országa számára biztosítani a fejlesztés eredményét.

A társaság egy március közepén kiadott állásfoglalásában leszögezte, hogy az egész világ rendelkezésére bocsátják a vakcinát, ha sikerül kifejleszteni.

Dietmar Hopp egy interjúban leszögezte: elképzelhetetlen számára, hogy csak az Egyesült Államokban használhassák munkájuk eredményét. Az Európai Bizottság bejelentette, hogy 80 millió euróval (29 milliárd forint) támogatják a fejlesztést.

A CureVac a legutóbbi adatai szerint évi több száz millió adag védőoltás gyártására alkalmas kapacitással rendelkezik. A tervek szerint a következő két évben bővítik a kapacitást, így elérik az évi több milliárd darabos nagyságrendet.

Merkel: törékeny a járványügyi helyzet, gyorsan kárba veszhetnek az eredmények

Az új típusú koronavírus lassuló terjedésének óvatos optimizmusra feljogosító adataival együtt is igen törékeny a járványügyi helyzet Németországban, és gyorsan megsemmisülhetnek az eredmények, ezért továbbra is a távolságtartási és tisztasági szabályokra kell összpontosítani, és fegyelmezetten kell viselkedni – mondta Angela Merkel német kancellár Berlinben.

A járványlassító intézkedésekkel sikerült elérni, hogy egyelőre nincs szükség további szigorításokra. A korlátozások feloldásáról viszont korai beszélni.

Óvatosan, kis lépésekben lehet majd megkezdeni a visszatérést a járvány előtti élethez, és mindig folyamatosan figyelni kell az új intézkedések hatását, mert nem tudni, hogy milyen folyamatok indulnak be – húzta alá a kancellár.

Jens Spahn egészségügyi miniszter ugyancsak ma Berlinben elmondta, hogy sikerült megállítani az igazolt fertőzöttek számának robbanásszerű, exponenciális növekedést, és visszatérni a lineáris növekedéshez.
Ez azonban még csak “az első hullám” – tette hozzá Lothar Wieler, a Robert Koch országos járványügyi intézet vezetője.

Downing Street: tovább javult Boris Johnson állapota

Tovább javult az új koronavírus okozta betegség miatt intenzív osztályon kezelt Boris Johnson brit miniszterelnök állapota – közölte ma délután a londoni kormányfői hivatal.

A Downing Street szóvivőjének rövid nyilatkozata szerint Johnson jól töltötte az éjszakát, állapota az intenzív kezelés hatására folyamatosan javul.

A szóvivő szerint a miniszterelnök jó hangulatban van.

Az 55 éves Johnsont vasárnap este vitték be a londoni St. Thomas kórházba, miután megfertőződött a Covid-19 járványt okozó SARS-CoV-2 nevű vírussal, és betegségének egyes tünetei tíz nap elkülönítés után sem múltak.

A Downing Street hétfőn késő este jelentette be, hogy Johnsont átvitték a kórház intenzív osztályára, miután állapota romlott.

Az intenzív kezelés kezdete óta elhangzott hivatalos tájékoztatások rendre hangsúlyozták, hogy Johnson a rutinszerűen adott oxigénen kívül nem szorul semmiféle légzéssegítő eljárásra, így lélegeztetőgépre sem, és nincs tüdőgyulladása.

Az azonban a Downing Street szerda esti tájékoztatóján hangzott el először, hogy a miniszterelnök állapota javulásnak indult.

Johnson szóvivőjének mai nyilatkozata szerint a javulás azóta is folyamatos.

A miniszterelnöki feladatok ellátását Johnson felkérésére Dominic Raab külügyminiszter vette át a kormányfő gyógykezelésének idejére.

Boris Johnson legutóbb múlt csütörtökön jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor Nagy-Britanniában milliók köszöntötték tapssal az egészségügyi dolgozók áldozatos helytállását. Az emberek a városokban az erkélyekre, ablakokba, illetve a házak elé kiállva tapsoltak és éljeneztek.

A “Clap for our Carers” – “Tapsoljuk meg azokat, akik gondunkat viselik” – elnevezésű országos kezdeményezéshez csatlakozott Johnson is, aki egy hete már betegen, a Downing Street-i kormányfői rezidencia előtt tapsolt és mondott köszönetet az állami egészségügyi szolgálat (NHS) dolgozóinak.

Spanyolországban átlépte a 150 ezret a kiszűrt fertőzöttek száma

Spanyolországban átlépte a 150 ezret a kiszűrt koronavírus-fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké pedig meghaladta a 15 ezret – közölte a spanyol egészségügyi minisztérium.

A szaktárca jelentése szerint 5756 új esetet regisztráltak az elmúlt egy napban, kevesebbet mint szerdán (6180), de többet mint kedden (5478). A vizsgálatok összesen 152 446 embernél mutatták ki a SARS-CoV-2 vírus jelenlétét.

A fertőzés következtében elhunytak száma egy nap alatt 683-mal emelkedett, a szerdai 752 és keddi 743 után. Eddig 15 238-an veszítették életüket.

Az elmúlt 24 órában 4144 fertőzöttet nyilvánítottak egészségesnek, számuk szerdán 4813-mal, kedden 2771-gyel nőtt, összesen elérte az 52 165-öt.

María José Sierra, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ epidemiológusa napi madridi online sajtótájékoztatóján elmondta: a fertőzés napi növekedésének aránya 4 százalék, a gyógyulás esetében ez az arány 34 százalékos.

A tájékoztatón elhangzott: az elmúlt több mint két hétben mintegy 120, egészségügyi eszközöket szállító repülőgép érkezett a dél-európai országba.

“Elértük a csúcsot, és kezdődik a fokozatos csökkenés” – jelentette ki Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök a parlament alsóházának mai ülésén, ahol a képviselők támogatását kérte a március 15. óta érvényben lévő szükségállapot további fenntartásához, amelyre “az emberek életének és egészségének védelme” érdekében van szükség.

A spanyol alkotmány értelmében egyszerre legfeljebb 15 napra rendelhető el a szükségállapot, meghosszabbításához a parlament jóváhagyása szükséges. A spanyol kormány már másodszor él ezzel a lehetőséggel.

Ahogy legutóbb, most is 43 képviselő van jelen a parlament ülésén, 307-en online közvetítésen keresztül figyelik a felszólalásokat, és távolról szavaznak.

A frakciók előrejelzései alapján a törvényhozás elfogadja a fennálló korlátozások meghosszabbítását április 25-ig.

A kormányfő kitért arra, hogy jövő hétfőn lejár a nem létfontosságú ágazatok leállításáról szóló rendelkezés és sokan visszatérnek a munkába (például az autó- vagy építőiparban), azonban nekik be kell tartaniuk a járvánnyal kapcsolatos magatartási és higiéniás előírásokat, hogy védjék saját magukat és munkatársaikat is fertőzéstől.

Mindez nem vonatkozik azokra a szektorokra, ahol a szükségállapot bevezetésével függesztették fel a működést, ilyen például a turizmus és a vendéglátás, ott továbbra is szünetel a munkavégzés.

Pedro Sánchez hangsúlyozta: az érvényben lévő korlátozásokat nem egyszerre, hanem fokozatosan és óvatosan fogják majd feloldani, ennek pontos menetrendjén már dolgoznak.

A miniszterelnök egységre kérte a spanyol parlament pártjait a járvány elleni küzdelemben, és bejelentette: a jövő héttől tárgyalásokat kezdeményez, hogy közösen hozzanak létre egy megállapodást a gazdaság és társadalom újjáépítésére.

“Nincs vesztegetni való időnk, most vagy soha” – fogalmazott közös uniós szerepvállalást sürgetve, hozzátéve, hogy az Európai Unió szolidaritás nélkül veszélyben van.

Kérte a spanyol képviselőket, hogy érvényesítsék befolyásukat saját európai pártcsaládjaikon belül, mivel a válság közös probléma, “nem tesz különbséget észak és dél, bal és jobb oldal között”.

Megismételte, hogy számítanak az uniós közösség segítségére a járvány miatt felmerülő adósságokkal szemben, és nem mondanak le arról a javaslatukról, hogy a kárenyhítési intézkedéseket közös kötvénykibocsátással finanszírozzák.

Pablo Casado, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke felszólalásában elmondta: támogatják a kormány javaslatát a szükségállapot fenntartásáról, és szorgalmazta, hogy az áldozatok tiszteletére nemzeti gyászt hirdessen az ország a járvány végéig.

Felrótta a kormánynak, hogy késlekedett a járványügyi intézkedésekkel, és tiltás helyett ösztönözte a részvételt a március 8-i nőnapi felvonulásokon, annak ellenére, hogy az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) már napokkal korábban figyelmeztetést adott ki a tömegrendezvények megtartásával kapcsolatban.

A Párizsban élők negyede elhagyta a várost

A koronavírus-járvány kisebb exodust idézett elő Párizsban, ahol a kijárási korlátozások kezdete óta a lakosság száma negyedével, csaknem 600 ezerrel csökkent – derül a francia statisztikai hivatalnak (Insee) az egyig legjelentősebb mobiltelefon-szolgáltatótól származó névtelen adatok alapján készített tanulmányából.

A hatalmas zuhanás kétharmadát azok az emberek jelentik, akiknek nem a francia fővárosban van az állandó lakhelyük, és akinek nagy része a március 17-én életbe lépett karantén előtt elhagyta a várost. Ez utóbbiak egy jelentős része diák, akik albérletben vagy kollégiumban laknak a fővárosban, de sok külföldi is hazautazott, illetve a szállodák is konganak jelenleg az ürességtől, miután turisták egyáltalán nincsenek a városban.

A csökkenés harmadát viszont azok a párizsiak adják, akik a vidéki házaikba menekültek el a karantén idejére, számuk csaknem 200 ezerre tehető az Insee szerint, ami a párizsi körgyűrűn belül élők 12 százalékát jelenti.

A mobiltelefonok adatai szerint a párizsi lakosok közül a legtöbben a fővárostól gépkocsival vagy vonattal két óra alatt elérhető Normandiába, Bretagne-ba, Burgundiába, illetve az ország középső részére, és más Atlanti-óceán parti megyékbe távoztak, ahol általában a párizsiak nyaralói találhatók.

Az Insee azt is jelezte, hogy egy másik tömeges lakossági mozgás is történt az elmúlt hónapban, amikor még a karantén kihirdetése előtt, március 15-én bezártak a síparadicsomok. Ekkor a hegyvidéki megyék teljesen kiürültek, az Alpok megyéinek lakossága 38-43 százalékkal csökkent, a Pireneusokból az emberek 8-9 százaléka ment el.

A tanulmány arra hívta fel a figyelmet, hogy a franciák nagy része fizikailag jelenleg ugyanazon a helyen van, ahol általában él, a 67 millió lakosú országban mintegy másfélmillióan töltik a karantént nem az állandó lakhelyükön, és kizárólag Párizsban és a fővárosi agglomerációban csökkent a lakosság száma.

Ötezer fölé emelkedett a romániai fertőzöttek száma

Az elmúlt 24 órában jegyzett 441 új esettel 5202-re emelkedett a romániai Covid-19-fertőzöttek száma – számolt be ma kora délután a stratégiai kommunikációs törzs.

A legfrissebb hivatalos adatok szerint az elmúlt 24 órában újabb húsz halálesetet jegyeztek, és ezzel 229-re emelkedett a kórnak tulajdonított elhalálozások száma. Jelentősen, 119-cel növekedett az elmúlt napon a gyógyultnak nyilvánítottak száma. A járvány kezdete óta 647 fertőzött személy hagyhatta el gyógyultan a kórházat.

A hivatalos adatok alapján elkészített statisztika azt jelzi, hogy az elmúlt három napban folyamatosan nőtt az új esetek száma, és eddig csak egy napon, április másodikán regisztráltak több új esetet, mint csütörtökön. Az is megállapítható azonban, hogy az új fertőzöttek száma jelentős mértékben függ az elvégzett tesztek számától. Míg vasárnap 2531 laborvizsgálat mutatott ki 251 fertőzést, és hétfőn 2364 teszt 193 fertőzést, kedden 2591 teszt 360-at, szerdán 3629 teszt 344-et, ma pedig 4595 teszt 441 fertőzést. Az adatok azt is jelzik, hogy az elmúlt 24 órában végezték a legtöbb koronavírus-tesztet Romániában.

A súlyos esetek száma 16-tal növekedett az elmúlt 24 órában, és jelenleg 178 személyt kezelnek a kórházak intenzív osztályain. A súlyos esetek statisztikájának alakulása alapján valószínűsíthető, hogy kedden téves adatot közölt, és a valós számnál százzal több, intenzív osztályon ápolt betegről számolt be a romániai stratégiai kommunikációs törzs.

A román hatóságoknak továbbra is csak szigorú bírságolással sikerül betartatni a kijárási korlátozásokat. Az elmúlt 24 órában 7741 személyt bírságoltak meg a kijárási korlátozások megszegése miatt, összesen 16,64 millió lej (1,25 milliárd forint) értékben.

A Mediafax hírügynökség jelentése szerint sok romániai kíván élni a hatóságok által a hét végétől engedélyezett nyugat-európai idénymunka lehetőségével. Ma mintegy kétezer személy érkezett a kolozsvári repülőtérre, hogy onnan charter repülőjáratokkal induljon németországi mezei munkára.

Lengyelországban meghosszabbítják a koronavírus terjedését lassító intézkedéseket

Lengyelországban meghosszabbítják a koronavírus terjedését lassító mozgáskorlátozásokat, az iskolai távoktatást, elhalasztják az érettségi vizsgákat, elrendelik a szájmaszk viselését – közölte mai sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.

Morawiecki  leszögezte: az eddigi intézkedések hatékonynak bizonyultak, ha ezeket nem vezették volna be, jelenleg Lengyelországban akár 40 ezernél több fertőzés is lehetne, a ma délelőttig kimutatott mintegy 5,3 ezer helyett.

A márciusban elrendelt, eredetileg szombatig érvényes mozgáskorlátozásokat, valamint a nem életfontosságú cikkeket árusító boltok, bevásárló központok, kozmetikai, fodrászati szalonok, továbbá a kulturális intézmények bezárásáról szóló intézkedéseket egy héttel, április 19-ig hosszabbítják meg – mondta Morawiecki.

Április 26-ig hosszabbítják meg az iskolai távoktatást, ezzel együtt a 8 évnél fiatalabb gyermekekről gondoskodó szülőknek járó pénzügyi támogatást is. További két hétig tart a légiforgalom szüneteltetése és az egészségügyi ellenőrzés a határátkelőkön. A március közepén létesített határzár viszont legalább május 3-ig lesz érvényben.

A tömegrendezvények tilalmát határozatlan ideig tartják fenn. Az egyházi szertartásokon húsvét idején is legfeljebb öt hívő vehet részt a lelkészek mellett.

Az eredetileg májusra tervezett érettségi vizsgákat leghamarabb júniusban tartják meg, ezek időpontjáról majd legalább egy hónappal korábban értesítik a diákokat.

A járvány elleni harc döntő fázisa sajnos éppen a húsvéti időre esik – állapította meg Morawiecki, arra kérve a lengyeleket, hogy szűk családi körben töltsék az ünnepeket. Egyúttal közölte: Húsvét után tervet mutatnak be “az új gazdasági valósághoz” való fokozatos visszatérésre.

Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter a sajtóértekezleten bejelentette: több európai országhoz hasonlóan jövő csütörtöktől közterületen kötelező lesz szájmaszk viselése, illetve az orr és száj eltakarítása kendővel, sállal. Ezzel még jobban akarják korlátozni a járvány terjedését, tekintettel arra, hogy egyre többen tünetmentesen mennek át a fertőzésen – magyarázta.

A lengyel egészségügyi tárca szerint az országban ma reggelig 5341-re nőtt a kimutatott fertőzések száma, eddig összesen 164 beteg hunyt el. Szerdán  357 új fertőzést, 30 halálesetet regisztráltak. A járvány növekedésének dinamikája az utóbbi napokban enyhén csökkenő tendenciát mutat. Az első lengyelországi eset kimutatása óta közel 107,6 ezer, csak szerdán több mint 8,3 ezer vírustesztet végeztek. Csaknem 152,9 ezer embert házi karanténba helyeztek. 284-en felgyógyultak a betegségből.

Horvátországban és Szlovéniában egyelőre alacsony a halálozás

Egyelőre alacsony a halálozási arány Horvátországban és Szlovéniában, de a járvány még nem tetőzött: előbbiben szerda óta egy, utóbbiban három halálos áldozata van a Covid-19 betegségnek.

Horvátországban a mai hivatalos közlések szerint egy nap alatt 64-gyel, 1407-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma, és eddig 20 halálos áldozata van a járványnak. Az első fertőzés megjelenése óta 219 beteget nyilvánítottak gyógyultnak. Jelenleg 34 beteg van súlyos állapotban, lélegeztetőgépen, és eddig összesen 13 680 koronavírustesztnek lett negatív eredménye az országban.

Vili Beros horvát egészségügyi miniszter felszólította az állampolgárokat, hogy maradjanak otthon a húsvéti ünnepek alatt.

Úgy vélte: otthon maradni az ünnepek alatt fontosabb, mint eddig valaha. “A járvány terjedése megakadályozásának sikere a mi kezünkben van” – fogalmazott.

Kiemelte továbbá az álhírek elleni küzdelem fontosságát. A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hamis állítások emberéleteket sodorhatnak veszélybe, növelhetik a szorongást és pánikot – hangsúlyozta. Óvatosságra és a hiteles forrásokra való hagyatkozásra intett.

Szlovéniában az eddigi hivatalos közlés szerint egy nap alatt 33-mal, 1124-re emelkedett a koronavírussal igazoltan fertőzöttek száma. Eddig 43-an haltak meg a járvány következtében. A járvány megjelenése óta összesen 31 813 koronavírustesztet végeztek az országban, és a diagnosztizált betegek közül 34-et ápolnak intenzív osztályon.

Jelko Kacin szlovén kormányszóvivő sajtótájékoztatóján elmondta: a kormány az újabb megbetegedések fényében kedden dönt arról, hogy megfelelő óvintézkedések közepette fokozatosan újraindítsa-e a gazdasági tevékenységeket, és enyhítsen-e a szigorú mozgáskorlátozásokon. A szóvivő a gumiszervízeket, autómosókat, valamint az építőanyagot, háztartási gépeket és egyéb gépeket értékesítő áruházakat említette.

Újságírói kérdésre válaszolva, hogy újraindítják-e a tömegközlekedést az országban, azt mondta: erről még vita folyik. Mindazonáltal hozzátette, hogy a lakhelyelhagyási tilalom, amely korlátozza, hogy az emberek elhagyják azt a várost vagy járást, amelyben ideiglenes vagy állandó lakcímmel rendelkeznek, a jövő hét végéig még biztosan érvényben marad.

Szlovákiában lassult a fertőzések üteme

Szlovákiában az előző napokhoz képest lassabb ütemben nőtt tovább az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, ahol a 19 új esettel együtt már 701 fertőzöttet tartanak nyilván – jelentette be Marek Krajcí egészségügyi miniszter Pozsonyban.

Szlovákiában a hét elejétől gyorsult az újonnan diagnosztizált fertőzöttek számának növekedése, csütörtökön viszont az ütem lassulást mutatott. Míg a múlt héten a 30-as napi átlagot közelítette az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma, hétfőn és kedden közel ötven volt, szerdán viszont már meghaladta a százat.     Az előző napi adatok nyilvánosságra hozatalától számítva 1690 új tesztet végeztek el, csütörtök délutánig pedig az eddig összesen elvégzett teszt száma elérte a 21 371-et, ezek közül 20 670 bizonyult negatívnak. A betegségnek egyelőre két halálos áldozata és 16 gyógyultja van. (MTI)

Kapcsolódó: Karácsony: szűrésre van szükség az idősotthonokban

Országos tisztifőorvos: több mint 100 fertőzött és öt halott a Pesti úti idősotthonban

Trump ismét a WHO-t bírálta

Csaknem másfélmillióra nőtt a regisztrált fertőzöttek száma a világon

A román kormány fél hónapos kényszerszabadságra küld közalkalmazottakat

Meghalt a járvány miatt 8 beteg Magyarországon

New York államban kedden 779-en haltak meg a járvány miatt

Az EU 15,6 milliárd euróval segíti partnerországait a járvány elleni védekezésben

Magyarországon kevés koronavírus-tesztet végeznek, jórészt azok is megbízhatatlanok