Frissítve: lejárt a jelöltállítási határidő

Ma délután négy órakor lejárt az ajánlásgyűjtési és jelöltállítási határidő az októberi önkormányzati választásra.

A választáson csak azok indulhatnak polgármester- vagy képviselőjelöltként, akiknek eddig az időpontig sikerült összegyűjteniük a jegyzők által korábban (településenként) meghatározott számú ajánlást az ajánlóíveken, leadták azokat a választási bizottságnál, és a testületek az ajánlások ellenőrzése után a jelöltet hivatalosan nyilvántartásba vették.

A ma délután négy órai határidőn túl beérkező ajánlásokat és jelentkezéseket a bizottságok már nem fogadhatják el. A mai jelöltbejelentési határidő vonatkozik a nemzetiségi önkormányzati választáson indulni szándékozókra is, nekik is eddig az időpontig kellett összegyűjteniük a Nemzeti Választási Bizottság által meghatározott számú ajánlást.

Az ajánlásokat a bizottságok mellett működő irodáknak ellenőrizniük kell. Azokat a jelölteket, akik közvetlenül a hétfő délutáni határidő előtt adják le ajánlásaikat, a választási bizottságok négy napon belül, azaz legkésőbb pénteken veszik nyilvántartásba.

A jelöltek bejelentését, illetve a választási bizottságok döntéseit a jelöltek nyilvántartásba vételéről a bizottságok mellett működő választási irodák rögzítik a választási informatikai rendszerben, és az adatok így jelennek meg a Nemzeti Választási Iroda (NVI) internetes tájékoztató oldalán.

Mindezek alapján tehát, bár a határidő 16 órakor lejárt, a www.valasztas.hu oldalon még napokig folyamatosan frissülnek a bejelentett jelöltek adatai.

Az NVI internetes tájékoztató oldala szerint már több mint 41 ezer jelöltet jelentettek be a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választására. (Arról nincs összesített adat, hogy közülük eddig hány jelöltet vettek nyilvántartásba.) Öt évvel ezelőtt 59 ezer jelölt indult a választáson.

A nemzetiségi választásra már több mint tízezer jelöltet jelentettek be, öt évvel ezelőtt 13 ezren indultak a választáson.

Kisorsolják a jelöltek szavazólapi sorrendjét

Az ajánlóívek leadása után ma délután sorsolják ki a helyi választási bizottságok, hogy az október 13-ai önkormányzati választáson milyen sorrendben követik egymást a polgármester- és képviselőjelöltek a szavazólapokon. A testületek a sorsolás módjáról szabadon határozhatnak.

A sorsolások – ahogy a bizottságok valamennyi ülése – nyilvánosak, így azokon a média munkatársai és a jelöltek, illetve a képviselőjelöltek is részt vehetnek.

Azért hétfő délután 4 óra után kezdődnek a sorsolások, mert ez a határideje annak, hogy a polgármester- és képviselőjelöltek leadják az íveken gyűjtött, őket támogató aláírásokat. Akinek sikerül addig a korábban meghatározott számú érvényes ajánlást összegyűjtenie, hivatalos jelöltté válik, és felkerülhet a szavazólapra.

A választási eljárásról szóló törvény az esélyegyenlőség érvényesüléséhez írja elő a jelöltek sorsolását. A jogszabály azonban nem határozza meg a sorsolás módját és szabályait, így akár kalapból is kihúzhatják a jelöltek nevét.

Ha több jelölt neve azonos egy szavazólapon, a nevük után zárójelben fel kell tüntetni a születési évüket. Ennek azonban csak a független jelölteknél van jelentősége, hiszen a nem független jelöltek neve után a jelölőszervezetek neve szerepel.

A szavazólapokon a jelöltek neve mellett a jelölőszervezetek logóját is fel kell tüntetni egy 20 milliméter magas, 40 milliméter széles területen.

A főpolgármester-jelöltek sorrendjéről szintén hétfőn dönt sorsolással a Fővárosi Választási Bizottság.

Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét

Kisorsolták a főpolgármester-jelöltek szavazólapi sorrendjét délután a Fővárosi Választási Bizottságon (FVB), eszerint a lapon várhatóan öt jelölt neve szerepel majd.

A www.budapest.hu oldalon közzétett határozat szerint az október 13-ai voksoláson a főpolgármester-jelöltek a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon: 1. Tarlós István, 2. Berki Krisztián, 3. Thürmer Gyula, 4., Puzsér Róbert, 5. Karácsony Gergely.

A főpolgármester-jelöltek hétfő délután 16 óráig adhatták le összegyűjtött ajánlásaikat az FVB-nél, a testület ezt követően sorsolta ki a jelöltek sorrendjét.

Ha az ellenőrzések során kiderül, hogy egy jelöltnek nincs meg a szükséges 5 ezer érvényes ajánlása (vagy mert visszalép), akkor kihúzzák, ezzel azonban a szavazólapon a jelöltek egymáshoz viszonyított sorrendje már nem változik meg. (MTI)

Kapcsolódó: Csak tartózkodási helyre lehet átjelentkezni az önkormányzati választáson

Az Orbán-kormány lényegében felszámolná az önkormányzatokat