Jane Fonda szerint bíróság elé kell állítani a klimakatasztrófát okozókat

Bíróság elé kellene állítani azokat, akik nem tartanak a klímaváltozás ellen harcolókkal – fejtette ki Jane Fonda amerikai színésznő a Viceland televíziónak adott interjújában. 

Az idős kétszeres Oscar-díjas színésznő szerint elsősorban az olajipari cégek vezetőit és az őket támogató politikusokat kellene bíróság elé állítani.

Fonda a Vice című baloldali portál televíziós csatornájának egyik műsorában azt hangoztatta: ezeket az embereket emberiesség és természet elleni bűncselekményekért kellene felelősségre vonni. Amikor a riporter-műsorvezető, Michael Moynihan rákérdezett, hogy vajon “azt akarja-e, hogy a nácik nürnbergi peréhez hasonló perben vonják felelősségre a klímabűnözőket”, a 81 éves színésznő igennel válaszolt. “Igen, így szeretném” – mondta.

A színésznő évtizedek óta kampányol baloldali ügyek mellett. Az amerikai republikánusok gyakran szemére hányják és szélsőbaloldalinak is minősítik, amiért a vietnami háború idején a vietnamiak mellett, a háború ellen kampányolt. Most – ahogyan az interjúban maga fogalmazott – “nagyobbak a tétek”, ezért “nem hallgat”.

“Ketyeg a bomba, túl késő van már a mérsékletes politikához. “Olyan embereket kell megválasztanunk, akik kiválóak, részben azért, amit eddig cselekedtek (a klímaváltozás ügyében), részben pedig azért, amit a jövőben cselekedniük kell majd” – fogalmazott Jane Fonda. Elmondta, hogy számára a Demokrata Párt baloldali szárnyához sorolt, 30 éves Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti képviselőnő által meghirdetett, Új Zöld Megállapodás néven ismert környezet- és klímavédelmi program az útmutató. Ennek az erősen vitatott programnak az egyik lényeges eleme a fosszilis energiahordozók kitermelésének megszüntetése, az ehhez kapcsolódó munkahelyek felváltása fenntartható fejlődést biztosító álláslehetőségekkel, továbbá a szerintük klímabűnözőknek minősített energetikai cégek vezetőinek bíróság elé állítása.

Jane Fondát októberben kétszer is letartóztatták Washingtonban, mert részt vett az úgynevezett klímakatasztrófa miatti tüntetésen.

Korábban a CNN-nek adott nyilatkozatában Jane Fonda azt mondta, hogy mielőbb túl kellene lépni Donald Trumpon, aki szerinte “egy olaj elnök”. (MTI, CNN)

Kapcsolódó: 11 ezer tudós írta alá a globális klímavészhelyzet kihirdetését

Klímasztrájkok világszerte a globális felmelegedés ellen