Gyermekpornográfia miatt bukott meg a perui magyar nagykövet

Óriási botrányra derült fény most, pedig az csaknem egy évvel ezelőtt történt. Gyermekpornográfia miatt le is tartóztatták, majd megfosztották nagyköveti rangjától a perui magyar nagykövetet.

„Teljes titokban hozta Magyarországra tavaly tavasszal a Terrorelhárítási Központ Kaleta Gábor perui magyar nagykövetet, aki egy nemzetközi gyermekpornográfia hálózat lefülelésekor került a hatóságok látókörébe” – írja az Index több, egymástól független forrásra hivatkozva. A TEK a lap cikke után cáfolta, hogy ők hozták volna haza a perui nagykövetet.

A gyanúsítottat akkor le is tartóztatták, nagyköveti rangjától megfosztották. Ebből eddig csak az volt ismert és hivatalos, ami tavaly tavasszal megjelent a Magyar Közlönyben, nevezetesen az, hogy 2019. április 1-jétől már nem Kaleta Gábor a perui magyar nagykövet.

A lap úgy tudja, hogy Kaleta elfogása összefügg egy olyan nemzetközi rendőrségi művelettel, amelyet a spanyol rendőrség irányított és több országot érintett, ezért az Europol is segítette a nyomozást. A rendőrségi művelet során Szíriában, Pakisztánban, Olaszországban, Indiában, Franciaországban, Guatemalában, az Egyesült Királyságban, Peruban, Ecuadorban és Costa Ricában is vettek őrizetbe gyanúsítottakat. Ebben a műveletben Peruban egyébként két embert vettek őrizetbe.

Kaleta 2001-ben került a Külügyminisztériumba, hosszú ideig az Amerikai Főosztályon dolgozott. Ezután Los Angelesben volt külszolgálaton, majd ismét az Amerikai Főosztályra került vissza. Később a Külügyminisztérium sajtófőnöke lett, majd ugyanezt a munkakört töltötte be az Igazságügyi Minisztériumban. Utána a Külgazdasági és Külügyminisztériumban dolgozott, ekkor már a Latin-Amerika és Karib-térség Főosztályon. Ezt követően lett 2017-ben Limában nagykövet. (Index)

(Kiemelt kép: Kaleta Gábor – MTI/Koszticsák Szilárd)