Gulyás Gergely szerint 15 százalék az esélye, hogy a kormány átveszi a Lánchidat

Gulyás Gergely a Klikktv-ben elmondta, hogy nincs olyan törvényjavaslat előkészítés alatt, amellyel a kormány átvenné a Lánchidat a fővárostól.

A  Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnap azt mondta, „ez egy javaslat volt a Fidesz frakció részéről, hogy ha a főváros nem képes megbirkózni a feladattal, ami egy híd felújítását jelenti, akkor a kormány vegye át az ügyet”.

Megjegyezte: „ha a főváros cselekvésben is legalább olyan jó lenne, mint kommunikációban, akkor a Lánchíd felújítása már elkezdődött volna.” Szerinte „a főváros keresi a politikai vita lehetőségét azzal, hogy hat hónapja nem képes egy közbeszerzési ajánlatot megfogalmazni”.

Arra a kérdésre, hogy mégis mennyi esélyt lát arra, hogy a kormány átvegye a Lánchidat, Gulyás Gergely úgy reagált: tizenöt százalékot.

A miniszter kifogásolta az új biciklisávokat is, amikkel kapcsolatban azt mondta: „a józan ész parancsát hiányolom a változtatásokban, amitől ott is dugók vannak, ahol eddig nem voltak.”

Jöhetnek a szigorítások 

Az operatív törzs döntéseit nem tudta megelőlegezni, de szerinte „lehetséges, hogy szigorítások következnek”. Ennek kihirdetéséről pedig úgy nyilatkozott: „ha szükséges hozzá a kormány döntése, akkor holnap, vagy holnapután, de a héten biztosan megszületik”.

Kapcsolódó: Tarlós nem csodálkozna, ha a kormány elvenné a Lánchidat

Már 30 kilométeres a sebességkorlátozás a Lánchídon

Karácsony: A kormánynak egy fillérjébe sem kerül a Lánchíd felújítása

Karácsony: Budapest nem az ország fejőstehene

A Fidesz Szálasihoz hasonlította Karácsonyt, aztán kikérte magának a bírálatot

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!