Franciaországban július 10-én véget érhet az egészségügyi rendkívüli állapot

A francia kormány július 10-e után nem kívánja meghosszabbítani a koronavírus-járvány miatti egészségügyi rendkívüli állapotot, miután az egészségügyi helyzet jelenleg kedvező irányban változik – jelezte tegnap este a miniszterelnöki hivatal.

Az egészségügyi rendkívüli állapot kivezetését ugyanakkor a kormányzat szerint “alaposan és fokozatosan kell megszervezni”, ezért a kormány mai ülésén megvitatja azt a törvénytervezetet, amely a következő négy hónapra lehetőséget teremt meghatározni a szabályokat a tömegközlekedési eszközökön, korlátozni vagy megtiltani egyes gyülekezéseket, valamint bezáratni egyes intézményeket.

A javaslat viszont nem adna lehetőséget az olyan szigorú karantén újbóli bevezetésére, amilyen március 17-től május 11-ig volt érvényben a járvány megfékezésére, és amely a gazdaság hirtelen leállását eredményezte – hangsúlyozta a miniszterelnökség.

Az egészségügyi rendkívüli állapot május 24-én lépett életbe két hónapra, amelyet július 10-ig hosszabbított meg a parlament.




A egészségügyi tárca tegnap esti közlése szerint a koronavírussal fertőzött súlyos betegek száma március 18-a óta először ezer alá csökkent. Tegnap este 955-en szorultak lélegeztetőgépre, míg az április 9-i tetőzéskor a számuk meghaladta a 7 ezret.

Az elmúlt 24 órában 87-en vesztették életüket a járványban, közülük 54-en haltak meg kórházban, s ezzel 29 296-re emelkedett a Covid-19 fertőzés franciaországi halottainak a száma.

Kórházban 11 961 fertőzöttet ápoltak kedd este, számuk 354-gyel csökkent ez előző nap óta. A járvány kezdete óta regisztrált fertőzöttek száma hétfő óta 403 új esettel 154 591-re nőtt.

Június 25-től látogatható ismét az Eiffel-torony

Június 25-én nyit újra a párizsi Eiffel-torony, amely a koronavírus-járvány miatt március közepén zárt be. A turistalátványosságot egyelőre csak a második emeletig lehet majd látogatni és csak gyalog lehet felmenni, a maszkviselés pedig 11 éves kortól kötelező lesz.

“A Covid-19 miatt három hónap zárvatartás után, amely a leghosszabb volt a második világháború óta, az Eiffel-torony 2020. június 25-én újra megnyitja kapuit a nagyközönség előtt” – jelent meg tegnap a turistalátványosságot működtető vállalat internetes oldalán.

A bejelentés szerint egyszerre csak korlátozott számú látogatót engednek majd fel, csak egy irányban lehet majd közlekedni a toronyban: a keleti lépcsőn felfele, a nyugatin pedig lefele.

A torony csúcsa egyelőre zárva marad azért, hogy ne szoruljanak össze túl sokan a második emeletről a toronyba vezető szűk liftekben. A működtető cég szerint azonban még a nyár folyamán a legfelső szintre is fel lehet majd jutni.

A járványhelyzet alakulásának függvényében a torony aljából a második szintig közlekedő lifteket hamarosan működésbe lehet állítani a megfelelő feltételekkel (korlátozott számú látogatók liftenként).

Az internetes jegyfoglalás kezdetének dátumát hamarosan közlik és a látogatóknak azt tanácsolja a működtető cég, hogy vegyék meg előre a belépőket az internetes oldalon.

Párizs leghíresebb, 324 méter magas turistalátványossága március 13. óta van zárva, de a fényei nem aludtak ki: az általános karantén alatt minden este 8 órakor, amikor a franciák az ablakba kiállva tapssal köszöntötték az egészségügyi dolgozókat, az Eiffel-tornyon a Merci (Köszönet) felirat jelent meg, majd olyan üzenetek, amelyek arra biztatták az embereket, hogy maradjanak otthon. Május 8-án “Szerencse, hogy itt vagytok” felirat kíséretében egészségügyi dolgozók és önkéntesek portréit vetítették ki a toronyra felerősített óriásképernyőre.

Hétfőn kinyithatnak a nem alapvető közszükségleti cikkeket árusító boltok is Angliában

A járványhelyzet folyamatos javulása lehetővé tette, hogy jövő hétfőtől kinyithassanak a nem alapvető közszükségleti cikkeket árusító boltok is Angliában, de a hatóságok ellenőrizni fogják, hogy az üzletek betartják-e a járványügyi biztonsági előírásokat – közölte tegnap a brit kormány.

Alok Sharma, az üzleti ügyek minisztere, aki a szokásos napi kormányzati sajtótájékoztatót tartotta tegnap este a Downing Streeten, elmondta: továbbra is teljesül az a feltételrendszer, amelytől a kormány a koronavírus-járvány megfékezést célzó, március végén elrendelt korlátozások fokozatos enyhítését függővé teszi.

E feltételrendszer sarkalatos elemei közé tartozik a halálozások és az új fertőzések számának folyamatos csökkenése, valamint az, hogy a koronavírus okozta Covid-19 betegség miatt kórházi kezelésre szorulók száma ne haladja meg az állami egészségügyi szolgálat (NHS) kapacitásait.

Boris Johnson miniszterelnök már május végén bejelentette, hogy a feltételrendszer teljesült, és ennek jegyében e hónap elején kinyithattak a szabadtéri piacok és azok az autókereskedések, amelyeknek van megfelelő méretű szabadtéri bemutatóterük. Emellett részlegesen megindulhatott a tanítás is az általános iskolákban.

Alok Sharma a tegnap sajtótájékoztatón elmondta, hogy az enyhítés következő lépéseként június 15-én az összes olyan angliai üzlet is kinyithat, amely nem alapvető közszükségleti cikkeket árusít.

Észak-Írországban már pénteken el lehet kezdeni az árusítást a nem élelmiszereket és gyógyszereket forgalmazó boltokban is. Skóciában és Walesben a helyi kormányok egyelőre nem határozták meg az alapvető szükségleti termékeken kívüli cikkeket árusító boltok kinyitásának időpontját.

Az üzleti ügyek minisztere elmondta: a boltoknak Angliában is végre kell hajtaniuk a járvány terjedését akadályozó, kormányrendeletben rögzített átalakításokat, és erről bizonylatot kell elhelyezniük kirakataikban.

Sharma közölte, hogy azoknak a boltoknak, amelyek ezt elmulasztják, hatósági fellépéssel kell számolniuk.

A miniszter elmondta azt is, hogy az éttermek, bárok, kávézók és pubok – amelyek szintén március vége óta zárva vannak – a kormány továbbra is érvényben lévő menetrendje alapján legkorábban július 4-én nyithatnak ki.

Sharma a tájékoztatón közölte: az enyhítési lépéseket lehetővé tévő tényezők között van az is, hogy az “R” fertőződési ráta országosan továbbra is 1 alatt jár. Ez azt jelenti, hogy minden egyes koronavírus-fertőzött átlagosan egynél kevesebb embernek adja át a fertőzést, vagyis a járvány nagy-britanniai terjedése lassul.

A tegnapi tájékoztatón elhangzott, hogy az előző este zárult 24 órában országszerte 286 koronavírus-beteg halálát regisztrálták a hatóságok.

Az üzleti ügyek minisztere hangsúlyozta: a nagy-britanniai koronavírus-járvány csúcspontján, április 14-én 943-an haltak meg Covid-19 betegségben, és a halálozások napi számát jelző görbe azóta folyamatosan lefelé tart.

A tegnapi friss adatsor szerint Nagy-Britanniában eddig 40 883 olyan haláleset történt, amelyet szűrővizsgálattal bizonyított módon koronavírus-fertőzés okozott.

Jelenleg 6348 pácienst kezelnek a brit kórházakban koronavírus-betegséggel, 17 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel ezelőtt.

Az olaszok több mint felét megviselte a járvány miatti karantén

Az olaszok több mint 52 százaléka szorongással és depresszióval élte meg a koronavírus-járvány miatt elrendelt karantént – derült ki egy tegnap közölt felmérésből, miközben a polgári védelmi hatóság legfrissebb adatai szerint a gócpont Lombardiában száz alá csökkent az intenzív osztályokon kezelt fertőzöttek száma.

Olaszországban március 11-én állt le a termelés, a kereskedelem, és ekkor lépett életbe a május 18-ig tartó kijárási korlátozás, amelyet teljesen június 3-án oldottak fel.

A több mint két hónapos járványidőszakot az olaszok 52,6 százaléka élte meg szorongással és depresszióra utaló tünetekkel. A felmérésben megkérdezettek több mint 5 százalékánál súlyos depressziós zavar alakult ki.

A “bezárástól” elsősorban a nők, a munkájuk elvesztésétől tartók és a Milánó térségében élők szenvedtek, mivel az észak-olasz város térségében betegedtek és haltak meg a legtöbben.

A polgári védelmi hatóság tegnap esti adatai szerint az aktív fertőzöttek száma valamivel kevesebb mint 33 ezerre csökkent már, miközben a gyógyultaké meghaladja a 168 ezret. Kórházban már csak mintegy 4500 beteget kezelnek, és 263-ra esett vissza az intenzív osztályon tartózkodók száma. A halottak száma elérte a 34 043-t, miután 79 újabb halottat regisztráltak, de köztük korábban elhunytak is vannak, akiket Abruzzo tartomány megkésve regisztrált.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 235 561-t. Egy nap alatt 283 új fertőzöttet szűrtek, ebből 192-t Lombardiában, ahol 15-en haltak meg a hétfői 32-höz képest. Az északnyugati régióban több mint 2600-an vannak kórházban, és február 23. óta először száz alá csökkent az intenzív osztályon kezeltek száma. Lombardiában újranyitották az idősotthonokat, ahol február utolsó napjaiban szüntették be a rokonlátogatást.

A huszonegy olasz tartományból tízben egy beteg sem halt meg az utóbbi egy nap alatt, tizenhat tartományban tíz alatt volt az újonnan diagnosztizált fertőzöttek száma. A sokáig járványmentes Molise és Basilicata tartományban azonban új betegeket regisztráltak. Az egészségügyi hatóságok a járványgörbe alakulását folyamatosan monitorozzák, kiemelten figyelve, miként alakulnak majd a számok tizenöt nappal a június 3-i teljes nyitást követően. Jelenleg minden adat csökkenést mutat, kivéve a halottak napi számát, amely továbbra is a leglassabban csökken, és hetek óta nem süllyed napi ötven alá.

A spanyol kormány fenntartaná a kötelező utcai maszkviselést a szükségállapot megszűnése után is

A spanyol kormány fenntartaná a kötelező utcai maszkviselést, amíg a koronavírus-fertőzéssel szemben nem lesz hatékony kezelés – közölte az egészségügyi miniszter tegnap, ismertetve a kabinet ülésén elfogadott jogszabály-tervezetet, amellyel a járványügyi korlátozások feloldását követően szavatolnák a biztonságot.

“Ebben az új szakaszban alapvető a megelőzés és az egyéni felelősség” – fogalmazott Salvador Illa.

Amennyiben a javaslatot a törvényhozás is jóváhagyja, hatéves kor felett továbbra is szájmaszkot kell hordani minden olyan nyilvános helyen, ahol nem lehet betartani az előírt minimum másfél méternyi távolságot másoktól.

A maszkviselés ellenőrzése a helyi hatóságok feladata lesz, és megszegése akár 100 eurós (hozzávetőleg 34 500 forint) bírságot vonhat maga után.

A tervezetben szerepel, hogy biztosítani kell a koronavírus-gyanús esetek mielőbbi tesztelését, a tartományoknak továbbra is jelenteniük kell egészségügyi ellátási kapacitásaikat a központi kormánynak, az idősotthonoknak válságtervvel kell készülniük új gócok kialakulásának esetére.

A távolsági közlekedésben legalább egy hónapig meg kell őrizni az utaslistát, a munkahelyeken biztosítani kell a kézfertőtlenítést és a védőfelszerelést, amennyiben az előírt távolság betartása a dolgozók között nem megoldható.

A spanyol egészségügyi minisztérium adatai szerint az elmúlt egy nap során 84 új fertőzöttet szűrtek ki az országban, az igazolt esetek száma ezzel 241 966-ra emelkedett.

A fertőzésbe ötvenen haltak bele egy hét alatt. A halálesetek összesítését a szaktárca átmenetileg felfüggesztette, amíg a korábban tapasztalt feldolgozási hibákat ellenőrzik a tartományok. A nyilvántartásban továbbra is a korábban már közölt 27 136 halálos áldozat szerepel.

A járvány miatt március 15-én életbe lépett szükségállapot június 21-én jár le, a határokat július elsején nyitják meg a külföldi turisták előtt.

Augusztus végéig meghosszabbítja a német kormány az EU-n kívüli országokra kiadott utazási figyelmeztetését

A német kormány augusztus végéig meghosszabbítja a koronavírus-járvány miatt az Európai Unión (EU), a schengeni övezeten és az Egyesült Királyságon kívüli országokra kiadott utazási figyelmeztetését – jelentette hírportálján tegnap a Der Spiegel.

A hírmagazin értesülése szerint a külön intézkedés nélkül június 15-én lejáró figyelmeztetést augusztus 31-ig hosszabbítják meg. Így a német kormány továbbra is nyomatékosan eltanácsol mindenkit attól, hogy kilépjen az EU-tagországok, a schengeni övezethez tartozó nem EU-tagállamok – Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc – és az Egyesült Királyság alkotta területről.

A külügyminisztérium, az egészségügyi minisztérium és a belügyminisztérium egyeztetésein úgy ítélték meg, hogy a súlyos világjárvány miatt túlságosan kockázatos lenne az EU-n és a szorosan a közösséghez kapcsolódó országokon túli térségekről szóló általános figyelmeztetés feloldása. Arról azonban lehet szó, hogy egyes államokkal külön megállapodást kössenek, ha a járványhelyzet megengedi.

A német kormány március 17-én példa nélküli módon a világ valamennyi országára utazási figyelmeztetést adott ki a koronavírus-járvány miatt, és egy nagyszabású művelettel hazaszállított 240 ezer külföldön rekedt német állampolgárt.

Az uniós társországok, a négy EU-n kívüli schengeni tagország és Nagy-Britannia esetében június 15-től visszavonják, és a helyi viszonyokról szóló tájékoztatóval, javaslatokkal helyettesítik az általános utazási figyelmeztetést.

Azonban az országonkénti javaslatok is tartalmazhatnak figyelmeztetést, így például az Egyesült Királyságba utazástól továbbra is nyomatékosan eltanácsolják a németeket, mert ott két hétre karanténba kell vonulnia minden beutazónak. Az országok besorolása a járványhelyzettől függően változhat, az utazástól eltanácsoló figyelmeztetést akkor adnak ki ismét, ha az adott országban meghaladja a 100 ezer lakosonkénti 50-et az utóbbi hét napon regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma.

A koronavírus-járvány előtt a németeket az utazás világbajnokaiként tartották számon. Az utazásszervező és utazásközvetítő vállalkozások szövetségéhez (Deutscher Reiseverband -DRV) tartozó cégek szolgáltatásait tavaly 55,2 millió ügyfél vette igénybe. Az utak 73,6 százaléka külföldi, 26,4 százaléka belföldi volt. A szervezett és a nem szervezett utakat együttvéve a német turisták tavaly 82,7 milliárd eurót (29 ezer milliárd forint) költöttek el külföldön.

Törökországban továbbra is napi ezer körül van az új fertőzöttek száma

Törökországban tegnap az előző napi 989 után továbbra is ezerhez közeli értékkel, 993-mal nőtt az igazolt új koronavírus-fertőzöttek száma – derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján megosztott táblázatból, amely szerint eddig 172 114 esetet regisztráltak.

Az új esetek száma három hete stagnál, már május 18. óta 786 és 1186 között ingadozik. A mutató április 11-én 5138-nál érte el eddigi csúcspontját, majd május 20-án esett ezer alá, vasárnap 914-en, hétfőn 989-en állt.

Az elmúlt napon 18-an vesztették életüket a vírusfertőzéshez köthetően, így a halálos áldozatok száma 4729-re növekedett. Az elhalálozások üteme szintén május 18. óta nagyságrendileg azonos szinten mozog, 18 és 34 között váltakozik. A vasárnapi adat 23, a hétfői 19 volt.

Az intenzív ápolásra, illetve a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma – vasárnaphoz hasonlóan – ismét együttesen emelkedett, az előbbi 625-ről 642-re, utóbbi 261-ről 281-re. A gyógyultak száma 3218-cal 144 598-ra nőtt, ők teszik ki tehát az összes eset több mint 84 százalékát.

A 83 milliós országban a hatóságok eddig több mint 2,4 millió vírustesztet végeztek el.

A kis-ázsiai ország május 4-étől “ellenőrzött társadalmi élet” elnevezéssel átlépett a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a maszkviselésre, a másfél méteres távolság betartására és a megfelelő tisztálkodásra épül. A lazítások keretében nyitva tartanak egyebek mellett a bevásárlóközpontok, az éttermek, a kávézók, a fodrászatok, a szépségszalonok, a múzeumok, az óvodák, a szállodák és a strandok. Megnyílt egyúttal a személyforgalom előtt az összes korábban lezárt tartomány, és a legutóbbi hétvégén már a nagyvárosokban alkalmazott kétnapos kijárási tilalom sem volt érvényben.

Június 1-ével újraindult a belföldi légi közlekedés is. A nemzetközi légi járatokat június 10-től fokozatosan indítják, Magyarországra például június 15-étől. A Törökországba érkezőket a repülőtereken tesztelni fogják, hogy megfertőződtek-e az új koronavírussal, továbbá elérhetőségeiket és tartózkodási helyüket is regisztrálják.

Recep Tayyip Erdogan török elnök tegnap esti ankarai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a 65 évnél idősebbek már a hét minden napján elhagyhatják lakhelyüket 10 és 20 óra között, míg a 18 éven aluliakat érintő korlátozást teljesen feloldják, azzal a feltétellel, hogy szüleik kíséretében mozdulnak ki otthonról.

Erdogan a kormányzat újból személyes részvétel mellett tartott ülését követő beszédében arra is kitért, hogy június 15-étől bizonyos feltételekkel megnyithatják kapuikat a házasságkötő termek, július 1-jével pedig a mozik és a színházak is. (MTI)

Kapcsolódó: Országos tisztifőorvos: több mint kétszer annyi gyógyult van, mint ahány aktív fertőzött

Brit tudósok: több mint 3 millió életet menthetett meg a bezárkózás Európában

Világbank: 100 millióan süllyedhetnek szélsőséges szegénységbe

Megszólalt az MSZP videójában szereplő mentős, Németh Athina

Számos fertőző betegség terjedését hátráltatják a járvány miatti óvintézkedések

Országos tisztifőorvos: a járvány első hullámának végén jár az ország

Kásler elmagyarázta, miért nem kap minden egészségügyi dolgozó juttatást

Érvénybe lépett a brit karanténszabály, a turisztikai cégek perre készülnek

A mentőtiszt tíz kórházból kitett betegéből kilenc elhunyt – videó

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!