Franciaországban 109 gócpontot tártak fel a karantén feloldása óta

Franciaországban a nyolc hétig tartott általános karantén május 11-i fokozatos feloldásának kezdete óta 109 új gócpontot tártak fel az egészségügyi hatóságok, de egyikből sem terjedt tovább a járvány – jelezte tegnap este a francia egészségügyi minisztérium.

“Nincs arra utaló jel, hogy a járvány új erőre kapott”, amióta enyhültek a járványügyi korlátozások – hangsúlyozta a tárca.

A idősotthonokon és a szűk családi átfertőződéseken kívül feltárt 109 gócpont közül 104 az anyaországban, négy pedig a tengerentúli területeken található, s egyötödüknél a feltárást követően meg is szűnt a gócpont, miután két héten belül nem jelentkezett új eset.

A gócpontok 64 százalékában több mint öt fertőzött található.




Az egészségügyi hatóságok ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy az új gócpontok feltárása önmagában nem rossz hír, miután arra utal, hogy a járványt ellenőrzés alatt tartják, és a fertőzötteket a korábbiaknál gyorsabban azonosítják.

A járvány kezdete óta 149 071 fertőzöttet regisztráltak.

A május 18-ával kezdődő héten 216 891 tesztet végeztek el a tervezett 700 ezer helyett, de ennek az az oka, hogy nincs több tüntetet produkáló ember. A tesztelteknek pedig alig 1,9 százaléka bizonyult fertőzöttnek, 4119 ember.

A tárca kiemelte: több mint hét hete a koronavírus terjedésének járványügyi mutatói csökkenőben vannak vagy pedig alacsony szinten stagnálnak az országban.

Franciaország a koronavírus-járvány egyik fő európai gócpontja, a Covid-19 fertőzés miatt több mint 28 714-en vesztették életüket, de a halottak száma az elmúlt egy héten a napi száz alá csökkent.

A kórházakban ugyanakkor tegnap este még 14 695 fertőzöttet ápoltak, számuk 513-mal csökkent az elmúlt 24 órában, de a nap folyamán is történt még 255 új betegfelvétel. Lélegeztetőgépen 1361-en voltak péntek este, ami 68-cal kevesebb, mint 24 órával ezelőtt, és ötöde az április 9-i tetőzéskor kórházban ápolt 7200 súlyos betegnek. Az intenzív osztályokon ápoltaknak jelenleg harmada Covid-19 beteg.

Edouard Philippe miniszterelnök csütörtök este jelentette be, hogy miután a járvány nem kapott új erőre az általános karantén május 11-i fokozatos feloldásának kezdete óta, keddtől megkezdődhet a lazítások második fázisa a vendéglátóhelyek és a kulturális intézmények fokozatos megnyitásával.

Az Odoxa közvélemény-kutatóintézetnek a France Info hírrádióban és a Le Figaro című napilap honlapján tegnap este közzétett reprezentatív felmérés szerint a franciák többsége támogatja a kormány intézkedéseit, amely két hónap után fordulatot jelent: a közvélemény ugyanis mostanig szkeptikus volt az egészségügyi válságkezelést illetően, elsősorban a kezdeti maszk- és a teszthiány miatt.

A megkérdezettek kétharmada szerint a kormány már “a helyzet magaslatán áll, és tudja, merre halad”, 60 százalékuk szerint pedig a miniszterelnök meggyőző volt és igazat mondott a franciáknak a járvány alakulásáról.

A franciák 55 százaléka szerint megfelelőek a jelenlegi járványügyi intézkedések, ebben a kérdésben 15 százalékpontot javult egy hónap alatt a kormány megítélése.

A megkérdezettek 34 százaléka válaszolta azt, hogy a kormány túl gyorsan kívánja feloldani a korlátozásokat, míg 11 százalékuk szerint nem elég gyorsan.

Leginkább az idősebb korosztály (63 százalék) elégedett, míg a fiatalok 46 százaléka szerint túl gyorsan enyhítette a korlátozásokat a kormány.

A parkok újranyitását a franciák 88, a strandok és tavak megnyitását pedig 85 százaléka támogatja. A vendéglátóhelyek megnyitását is támogatja a megkérdezettek 78 százaléka, ahogy az eddig csak a lakóhely 100 kilométeres körzetében engedélyezett mozgás feloldásával is egyetért a franciák 85 százaléka. Azt is üdvözölte 83 százalékuk, hogy a szórakozóhelyek és a stadionok egyelőre zárva maradnak, ahogy azt is (71 százalék), hogy a gyülekezés továbbra is csak tíz főig engedélyezett. Az iskolák újranyitását 56 százalékban támogatják a franciák, az érettségi eltörlésével pedig 60 százalékuk ért egyet.

Olaszországban június 3-tól feloldják a tartományok közötti utazási korlátozást

Az olasz kormány a koronavírus-járvány miatti intézkedések oldásának korábbi ütemezéséhez tartja magát, és június 3-tól engedélyezi a tartományok közötti szabad mozgást az egészségügyi miniszter tegnap esti közlése szerint.

Roberto Speranza hangsúlyozta, hogy semmi nem indokolja a tartományi határok megnyitásának további halasztását. A nyitás mindenhol egyidejű lesz.

A tartományok közötti mozgás március 11. óta korlátozott volt, kizárólag munkavégzés vagy más megalapozott indok miatt lehetett átlépni egyik régióból a másikba.

Olaszországnak már egyetlen régiójában sem kritikus a helyzet – hangoztatta Speranza, aki óvatosságra intve megjegyezte, hogy továbbra is felügyelik a járványgörbe alakulását.



Az ország május 18-i újranyitása óta a fertőzési adatok folyamatos csökkenést mutatnak, a fertőzés terjedését jelző R0 értéke minden tartományban 1 alatt van.

Az utóbbi napokban felmerült, hogy a gócpontként ismert északi tartományok határait továbbra is zárva tartják. A déli régiók garanciákat szorgalmaztak annak elkerülésére, hogy az északról érkezőkkel a fertőzés esetleg elterjedjen azon térségekben, amelyeket eddig elkerült a járvány. Az északi tartományok határozottan elutasították a különbségtételt, és országos nyitást sürgettek.

Az egészségügyi tárcavezető bejelentése szerint szerdától tehát minden olasz szabadon utazhat az országon belül, engedély és korlátozás nélkül, kivéve, ha a járványadatok romlanak.

A járvány február 20-i megjelenése óta Olaszországban több mint 232 ezer fertőzöttet diagnosztizáltak, és több mint 33 ezer beteg halt meg. Tegnap az elhunytakat is számítva 354 új fertőzöttet szűrtek, 68 százalékukat Lombardiában. Öt tartományban tegnap egyetlen fertőzöttet sem regisztráltak. Hét tartományban pedig egy beteg sem veszítette életét az utóbbi egy napban.

Kormányforrások szerint a tartományi határok megnyitásával egy időben Olaszország újranyitja a külső határait is. Az európai uniós tagállamokból érkezőket nem kötelezik karanténra. Június 15-től pedig az EU-n kívüli országokból beutazókat sem helyezik már vesztegzár alá. Több európai ország viszont továbbra sem nyitja meg határait Olaszországgal, köztük Ausztria, Svájc, Horvátország és Görögország.

Boszniában megszűnik a szükségállapot, Észak-Macedóniában hosszabbítás lehetséges

Bosznia-Hercegovina egész területén megszűnik a szükségállapot vasárnap, míg az észak-macedón illetékesek ma döntenek arról, hogy meghosszabbítsák-e a rendkívüli intézkedések hatályát.

Szerbiában tegnapról mára 11 300-ról 11 354-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. Június elsejétől a vasúti és az autóbuszforgalom is helyreáll, a szokásos menetrend szerint közlekednek a belföldi járatok.

Koszovóban egy nap alatt 1052-ről 1064-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Miután az alkotmánybíróság elhárított minden akadályt a kormányalakítás elől, a bejelentések szerint egy héten belül új kormánya lehet Koszovónak. Az Albin Kurti vezette kabinet két hónappal a beiktatása után, március végén bukott meg a bizalmi szavazáson.

Észak-Macedóniában az utóbbi 24 órában 2077-ről 2129-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A válságtörzs szombaton dönt arról, hogy további 15 vagy 30 nappal meghosszabbítsák-e a szükségállapotot, amely május 30-án jár le.

Bosznia-Hercegovinában mára 2462-ről 2485-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma. Holnap az ország egész területén véget ér a szükségállapot, a főként bosnyákok és horvátok lakta országrész, a Bosznia-hercegovinai Föderáció vezetése ugyanis úgy döntött, nem hosszabbítja meg a március 16-án bevezetett intézkedést. Az ország többségében szerbek lakta részében, a boszniai Szerb Köztársaságban már május 21-én megszűnt a szükségállapot.

Montenegróban több mint három hete nem regisztráltak új fertőzöttet. A járvány ideje alatt 324 fertőzöttet azonosítottak. Az Adria-parti ország hétfőtől megnyitja a határait azon országok állampolgárai előtt, amelyekben százezer lakosra kevesebb, mint 25 fertőzött jut. Montenegró hivatalosan is koronavírus-mentes övezetként hirdeti tengerpartját. (MTI)




Kapcsolódó: Olaszország a tartományok közötti határok egyidejű megnyitását tervezi

Országos tisztifőorvos: nem nő számottevően az új fertőzöttek száma

Olaszországban a gyógyultak száma több mint háromszorosa az aktív fertőzöttekének

Az Európai Bizottság 9,4 milliárd eurós egészségügyi programot javasol

A járvány Brazília őslakosok lakta területein is terjed

Az Egyesült Államokban már több mint százezer halottja van a járványnak

Gyakorlatilag hazaküldték a kórházakból meghalni a betegeket

Pert indít Kásler titkolózó minisztériuma ellen a Magyar Helsinki Bizottság