Ferencváros korábbi vezetése fantomembereket fizetett

Fantomalkalmazottakkal és kényszertörölt céggel is szerződött kommunikációra a Bácskai János vezette IX. kerület. Ferencváros milliókat fizetett ki ilyen külsősöknek az elmúlt években.

Fideszes politikusok és a kerület politikai munkatársainak családtagjai is felkerültek a kerület fizetési listájára. Ők azok, akiket a hvg.hu által megkérdezett ott dolgozók még csak nem is láttak, illetve van, akit csak egyszer.

Olyanok is voltak, akik el vannak tiltva a cégjegyzéstől, a cégalapítástól, ezért kamunak tűnő szerződéssel mások nevében szerződtek le az önkormányzathoz, holott csak annyiról volt szó, hogy pénzt kaptak valamiért, amihez a saját bevallásuk szerint sem értenek, így továbbpasszolták a munkát.

Az egyik, a lap által megkérdezett szerződő fél, aki egyébként egy volt futballista, azt mondta a hvg.hu-nak a szerződése életszerűségét firtató kérdésre, hogy

miért, az mennyivel életszerűbb, hogy egy ember, aki írni-olvasni nem tud, mégis megvesz és működtet egy bankot meg egy csomó gigacéget?!

Ezzel feltehetően Mészáros Lőrincre utalt…

Talált olyan esetet is a lap, hogy egy ismertebb médiamunkásnak félmilliót fizettek Bácskai felkészítéséért az önkormányzati kampányra, azt azonban nem tudni, hogy egy politikus kampányát miért az önkormányzat fizette.

Ferencváros 2019-ben októberig összesen havi több mint négymillió forintot fizetett csak kommunikációs jellegű kiadásokra különböző külsős vállalkozóknak és vállalkozásoknak, köztük olyan alapfeladatokra is, amelyeket más kerületekben az önkormányzat saját sajtófőnöke, illetve sajtóosztályának munkatársai látnak el. (hvg.hu)

Kapcsolódó: Ferencváros polgármesteri hivatalából iratok tűnhettek el?

Rácsapták az ajtót az új polgármesterre a polgármesteri hivatalban

(Kiemelt kép: Bácskai János – Facebook)

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!