Évente 37 ezren halnak meg úgy Magyarországon, hogy ez megelőzhető lett volna

A GKI az egészségügy helyzetéről szóló idei tanulmánya szerint a visegrádi országok közül Magyarország mutatója a legrosszabb, a százezer lakosra számított megelőzhető halálozás nálunk a legtöbb: 385. A 9,7 milliós lélekszámra vetítve ez azt jelenti, hogy mostanában évente mintegy 37 ezren úgy halnak meg Magyarországon, hogy ez megelőzhető lett volna.





A magyar érték 14 százalékkal rosszabb, mint a szlovák, 39-cel, mint a cseh, és 43 százalékkal, mint a lengyel, míg az EU-átlagot 89 százalékkal haladja meg. Igaz ugyanakkor, hogy az ezredforduló utáni 16 évben a 100 ezer főre vetített potenciálisan elvesztett életévek száma minden vizsgált országban csökkent, és a csökkenés mértéke Magyarországon volt a legnagyobb mértékű, összesen 42 százalékos.

A magyarországi nők várható élettartama és egészségben töltött éveinek száma is 3-4 évvel elmarad az európai átlagtól. A férfiaknál még rosszabb a helyzet: 3-6 évvel jut nekik kevesebb, ha Magyarországon élnek.

Az OECD vizsgálatai szerint az egy főre jutó egészségügyi kiadások mértéke összefügg mind a várható élettartammal, mind az egészségesen eltöltött évek számával. A  GKI-tanulmány kiemeli, hogy az egy lakosra jutó, vásárlóerő-paritáson számolt egészségügyi kiadás Magyarországon 2017-ben 22 százalékkal volt kisebb, mint a cseheké, 10 százalékkal maradt el a szlovákokétól, noha 5 százalékkal meghaladta a lengyelekét.

Az állam reálértéken egyre kevesebbet költ az egészségügyre

Magyarországon 2003 és 2016 között az egészségügyi közkiadások mintegy 58 százalékkal, míg a magánkiadások 92 százalékkal nőttek. Reálértéken azonban a kiadások a közszférában mintegy 13 százalékkal csökkentek, tehát az állam az árváltozástól eltekintve ennyivel kevesebbel járult hozzá az egészségügy működéséhez. Magyarország harmadannyit költött fejenként az egészségügyre, mint az unión belül az első helyen álló Németország.

Az Eurostat már évekkel ezelőtt arról számolt be, hogy Magyarországon évente több mint 24 ezren azért halnak meg, mert nem kaptak időben megfelelő orvosi ellátást. Ez a halálozások 41,5 százaléka! Természetesen az egészségügyben mindenütt előfordulnak hibák, ám az is egyértelmű, hogy az egészségügyből pénzt kivonó magyar állam is bűnös. (GKI, 24.hu, Eurostat)