Egyre többen követelik Borkai Zsolt lemondását

Másfél hét leforgása alatt meghússzorozódott az a kezdeti bő 100 aláírás, amelyet a szexbotrányba keveredett Borkai Zsolt elmozdításáért indítottak el „Győr Igen – Borkai Nem!” címmel – ezt közölte ma reggel az akciót beindító kör.






Közleményük szerint bár jelentős sikert értek el, bőven van még tennivaló, hiszen még nem tudni, mi lesz a Győr polgármesterségét októberben ismét elnyerő Borkai Zsolt sorsa.

Úgy érzik, hogy az elmúlt egy hét számos tanulságos tapasztalattal szolgált. Győri polgárok sokasága állt melléjük, jó szóval, bátorítással, de érezték a „suttogó elégedetlenséget, a megfélemlítés szellőjét, a polgárokhoz méltatlan beletörődést”. Mindeközben ráadásul hezitálnak az országos és helyi politikai szereplők, bizonytalanságban tartva a város lakosságát, a hazai és nemzetközi közvéleményt. – Mondják ki végre: Borkai nem! – követelték az aláírásgyűjtés kezdeményezői.

Borkai Zsolt a botrány kirobbanása óta – egy videó üzentet leszámítva – a héten állt másodszorra a nyilvánosság elé, amikor átvette polgármesteri megbízólevelét. Kérdezni nem lehetett tőle, ő pedig csak megköszönte a győrieknek, hogy kitartottak mellette és értékelték az elmúlt 13 év munkáját. (Magyar Hang)




Kapcsolódó: Kósa szerint egy újabb választás jó lenne Borkainak és Győrnek is

Kövér lemondatta volna Borkait, de Orbán közbelépett

Borkai Zsolt tényleg kilép a Fideszből

Szele Tamás: Borkai, a dívány

A kormánypárti lap Borkai Zsoltra keni a választási vereséget

Szele Tamás: Tavaszi szél vizet áraszt…

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!