Egyetlen újabb esetet sem jelentettek a járvány kínai gócpontjának számító Vuhanból

Egyetlen újabb esetet sem jelentettek tegnap  éjfélig a járvány kínai gócpontjának számító, közép-kínai Vuhanból, ahonnan az új koronavírus terjedése tavaly év végén elindult.

A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság szerint a járvány kitörése óta először Vuhan városában egy nap alatt egyetlen újabb fertőzöttet sem diagnosztizáltak, miközben Hupej tartomány egyéb részeiről már egy hete nem adtak hírt új betegről.

A tartományban a napi halálozások száma is egyre mérséklődik: tegnap éjfélig 8 beteg hunyt el, szemben az egy nappal korábban regisztrált 11 halálesettel. Hupejből ráadásul hétfő éjfél óta nem jelentettek újabb fertőzésgyanús esetet sem. A tartományban összesen 67 800 embert fertőzött meg az új típusú koronavírus a hivatalos adatok szerint, közülük mintegy 50 ezret Vuhanban, a tartomány székhelyén. A Hupejben elhunyt 3130 beteg közül 2496 veszítette életét Vuhanban. Jelenleg 6636 pácienst kezelnek az új koronavírus okozta Covid-19-es betegséggel a tartományban, közülük 465-en válságos és 1809-en súlyos állapotban vannak.

A tartomány vezetése tegnap jelentette be, hogy a Vuhanban működő, a belföldi és a globális ipari láncban kulcsszerepet betöltő vállalatok ismét megkezdhetik tevékenységüket. Mindazonáltal a “negatív listán” szereplő vuhani vállalkozások – például mozik, könyvesboltok, bárok, éttermek és edzőtermek – továbbra sem nyithatnak ki. Hupej tartomány egyéb részein már csökkentették a járvány miatti készültségi fokozatot, és több cégnél indul be a munka a napokban.

Miközben a belföldi fertőzések száma ezzel nullára csökkent Kína szárazföldi részén, éjfélig újabb 34 külföldről behozott esetet jelentettek, ezzel a behozott esetek száma 189-re emelkedett. A legtöbb – összesen 21 – új beérkező fertőzöttről a kínai fővárosból számoltak be.

A Caixin kínai gazdaság lap belső forrásokból úgy értesült, hogy a kínai légitársaságok Pekingbe tartó nemzetközi járatait hamarosan a környező kínai nagyvárosok – Tiencsin, Hohhot, Tajjüan, Sicsiacsuang – repülőtereire irányíthatják át, hogy tehermentesítsék a főváros nemzetközi légikikötőjét, amely naponta több mint 30 nemzetközi járatot fogad. Az értesülést a pekingi nemzetközi repülőtér egyelőre cáfolta, de a tiencsini, valamint a tajjüani létesítmény is megerősítette, hogy tájékoztatták őket a lehetséges változásokról.

Franciaországban megugrott a halálos áldozatok száma

A Franciaországban kihirdetett általános karantén második napján több mint 50 százalékkal nőtt a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma, a fertőzötteké pedig meghaladta a 9 ezret, miközben a kijárási korlátozásokat megszegőkre 4 ezerszer szabott ki bírságot a rendőrség.

Az egészségügyi hatóságok esti tájékoztatása szerint 89-cel 264-re nőtt a Covid-19 névre keresztelt betegség áldozatainak száma.

A járvány januári kezdete óta 9134 fertőzöttet diagnosztizáltak, közülük 3626-an vannak kórházban, 931-en intenzív osztályokon. A súlyos betegek fele 60 évesnél fiatalabb, de az elhunytak 93 százaléka 65 esztendősnél idősebb volt.

“A járvány a teljes országban elterjedt, és a helyzet gyorsan romlik” – mondta sajtótájékoztatóján Jérome Salomon, az egészségügyi tárca járványügyi felelőse, aki azt kérte mindenkitől, hogy feltétlenül tartsa tiszteletben a kedd délben érvénybe lépett kijárási korlátozásokat és az egészségügyi előírásokat annak érdekében, hogy a koronavírus terjedése lassuljon, és az egészségügyi dolgozók kevésbé legyenek túlterheltek.

A nap folyamán mintegy 4 ezer koronavírustesztet csináltak a francia kórházakban, a járvány kezdete óta 42 500-at. Jérome Salomon azt mondta: csak olyan betegeknél végzik el a vizsgálatot, akik légúti nehézségekkel küzdenek, lázasak, valamint köhögnek.

Az idősotthonok lakói a legveszélyeztetettebbek: amint egyikük elkapja a vírust, a többiek 75 százaléka megfertőződik, és a halálozási ráta 20-30 százalékos lesz.

“Számukra már nincs hely a kórházakban, túlságosan legyengültek. Előnyben részesítjük, és ez teljesen érthető, az olyan embereket, akiknek nagyobb esélyük van meggyógyulni” – mondta Gael Durel, a betegek elhelyezéséért felelős orvosok egyesületének elnöke az RTL kereskedelmi rádióban. Ez helyzet emlékeztet arra, ami Olaszországban gyakorlattá vált  az elmúlt két hétben.

A kijárások korlátozásának ellenőrzésére az utcákra vezényelt 100 ezer rendőr és csendőr 24 óra alatt 70 ezer embert igazoltatott, és 4095 esetben szabott ki 135 eurós (mintegy 46 ezer forintos) bírságot azokra, akik nem indokolt esetben, vagy igazolás nélkül hagyták el a lakhelyüket.

“Ha szükséges, még többet fogunk büntetni, de nem ez a cél, hanem a franciák megóvása” – mondta Christophe Castaner belügyminiszter az RTL rádióban.

A kormányzat elismerte, hogy “logisztikai nehézségek” merültek fel a védőfelszerelések, maszkok és kesztyűk pótlásakor, amelyeket kizárólag az egészségügyi dolgozóknak tartanak fent. Ők viszont készlethiányra panaszkodnak. Jérome Salomon szerint a nap folyamán 4 millió katonai maszkot szállítottak a kórházakba, és 25 milliót osztanak szét a héten a gyógyszertárakban, de utóbbiakat csak recept ellenében válthatják ki beteg vagy fertőzött emberek.

Kína nagyjából 1 millió maszkot ajánlott fel Franciaországnak, és az egészségügyi tárca a francia gyártóktól folyamatosan rendeli meg az utánpótlást.

Sibeth Ndiaye kormányszóvivő elítélte, hogy a dél-franciaországi Montpellier kórházából mintegy 15 ezer egészségügyi maszkot loptak el ismeretlenek.

A franciák a hét eleje óta minden este támogatásukról és hálájukról biztosítják az egészségügyi dolgozókat: több párizsi kerületben és a vidéki városokban is az ablakokba kiállva 8 órakor közös tapssal és kiáltással köszönik meg az áldozatos munkájukat.

Bár Párizsban és környékén van a legtöbb, mintegy 2 ezer beteg, továbbra is Elzászban a leginkább leterheltek a kórházak. Már nem tudnak új pácienst fogadni, ezért a hadsereg megkezdte egy tábori kórház felállítását a Mulhouse-i kórház parkolójában, a fertőzöttek egy részét pedig katonai repülőgépekkel a dél-franciaországi Toulon és Marseille katonai kórházaiba szállították át.

Édouard Philippe miniszterelnök a tegnapi kormányülés után bejelentette, hogy a kabinet előkészítette az egészségügyi rendkívüli állapotról szóló törvénytervezetet, amelyet ma délután terjesztenek be a parlament elé. A szöveg a rendkívüli állapotról szóló 1955-ös törvény alapján készült, de célja a miniszterelnök szerint “nem az egyéni szabadságjogok szűkítése, hanem a járványhelyzettel szembeni általános intézkedések törvényi kereteinek megteremtése”.

Ma kerül a két ház elé az idei költségvetést módosító törvényjavaslat is, amelyben az állam 300 milliárd eurós garanciát szavatol bankhitelek formájában a kis- és középvállalkozásoknak, valamint egy támogatási alapot hoz létre a kényszerszabadságon lévők munkanélküli-segélyének kifizetésére.

A nemzetgyűlés egyébként csökkentett létszámmal dolgozik, miután a képviselők közül legalább 18-an, az alkalmazottak közül pedig 8-an fertőzöttek, s 2 szenátornak is pozitívnak bizonyult a koronavírustesztje.

Az Egyesült Államok beszünteti a vízumkiadást sok országban

Az Egyesült Államok külképviseletei, tekintettel az új típusú koronavírus terjedésére, beszüntetik a vízumkiadást sok országban – jelentette be az amerikai külügyminisztérium Washingtonban tegnap este.

A tárca közleménye szerint az amerikai külképviseleteken – nagykövetségeken és konzulátusokon egyaránt – zavartalan a munka, csak a nem amerikai állampolgárok számára szünetel a vízumkiadás.

“Amint lehetségessé válik, a vízumkiadás is folytatódik, de pontos dátumot erről jelen pillanatban nem tudunk adni” – fogalmazott a kommüniké.

A minisztérium nem tette közzé a vízumkiadás felfüggesztésében érintett országok listáját, azt tanácsolva a beutazási engedélyért folyamodóknak, hogy az adott államban található amerikai nagykövetségnél érdeklődjenek.

A Politico című amerikai lap exkluzív értesülései szerint a Trump-kormányzat a gazdaság fellendítése érdekében azt fontolgatja, hogy bővíti a vízumlehetőségeket azon gazdag külföldi bevándorlók számára – köztük a kínaiaknak is -, akik beruháznak az Egyesült Államokban. Az ilyen típusú vízum jogszerű tartózkodási engedélyt biztosít az Egyesült Államok egész területén. Eddig évente 10 ezer ilyen, EB-5-ösnek nevezett vízumot adtak ki, ezt a számot növelnék évi 75 ezerre, ugyanakkor a megkövetelt beruházási összeget 900 ezer dollárról (287 millió forintról) 450 ezer dollárra (143,5 millió forintra) csökkentenék.

A lap kormányzati forrásokból származó információi szerint a javaslatot a kormányzat várhatóan beilleszti az új típusú koronavírus terjedése miatt kialakult gazdasági visszaesést enyhíteni célzó gazdaságélénkítő csomagtervbe.

Az elképzelésnek vannak ellenzői. A Politico megszólaltatta R. J. Haumant, a Szövetség az Amerikai Bevándorlási Reformért nevű szervezet kormányzati kapcsolatokért felelős igazgatóját, aki már tárgyalt a javaslatról mind a Fehér Házban, mind a szenátusban. Hauman a lapnak úgy nyilatkozott, hogy “Washington a legrosszabb formáját hozná, ha a koronavírussal kapcsolatos csomagtervet arra használná fel, hogy több zöldkártyához juttasson kétes beruházókat, ráadásul abból az országból, ahonnan a koronavírus eredt”.

A Brookings Intézet adatai szerint az EB-5 vízumprogramban részt vevők elsősorban Kínából, Dél-Koreából és Tajvanról érkeznek az Egyesült Államokba.

Donald Trump aláírta a 250 milliárd dolláros segélycsomagot

Donald Trump amerikai elnök este aláírta azt a 250 milliárd dolláros segélycsomagot, amelyet pár órával korábban fogadott el a képviselőház után a szenátus is – jelentette be a Fehér Ház helyi idő szerint szerda éjjel.

A 250 milliárdos összegből az új típusú koronavírus terjedése elleni azonnali intézkedéseket finanszírozzák. Ezek közé tartozik az órabérben dolgozók fizetett betegszabadsága, a munkanélküliségi biztosítás kiterjesztése és az ingyenes vírusteszt biztosítása is.

A voksolás után Mitch McConnell, a szenátusban többségben lévő republikánusok frakcióvezetője fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy a segélycsomag “a képviselőház demokrata párti politikusai és Trump elnök munkatársai közötti jó szándékú, kétpárti együttműködés eredménye”.

Közben a törvényhozók tegnap este is folytatták az egyeztetéseket az amerikai közéletben “nagy csomagnak” elkeresztelt, a gazdaság segítését és élénkítését célzó csomagtervről. Ennek összege 1000 milliárd dollár lehet, bár Steve Mnuchin pénzügyminiszter több interjúban is azt hangoztatta, hogy a végső érték az 1300 milliárdot is meghaladhatja.

A kongresszusban bejelentették: Mario Diaz-Balart floridai republikánus képviselő megfertőződött az új típusú koronavírussal. Ő az első törvényhozó, akinél diagnosztizálták a kórt. Az 58 éves politikus azonban nem utazik haza Miamiba, mert a felesége rákbetegségen esett túl, és az egészségügyi hatóságok rendszeresen hangsúlyozzák, hogy a szív- és érrendszeri, valamint tüdőbetegséggel, továbbá rákkal, cukorbajjal küszködőkre különösen nagy kockázatot jelent az új típusú koronavírus.

A szövetségi kongresszusban nem vezettek be különösebb óvintézkedéseket. Nancy Pelosi házelnök nem engedélyezte a távszavazást, Mitch McConnell szenátor pedig közölte, hogy a tegnapi voksolásnál csak arra vigyáztak, hogy a szenátorok legalább kétméternyi távolságra legyenek egymástól. McConnell felhívta a politikusok figyelmét arra is, hogy lehetőleg ne csoportosuljanak a kongresszus folyosóin.

Korlátozzák a londoni metróforgalmat

Korlátozzák mától a londoni metróvonalak forgalmát, hogy a hálózat jobban ki tudja szolgálni az új típusú koronavírus okozta járvány megfékezésén dolgozó egészségügyi szakszemélyzet közlekedési igényeit.

A londoni tömegközlekedésért felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) csütörtök hajnali közleménye szerint első lépésként lezárnak 40 olyan metróállomást, amelyekről nincs átszállási lehetőség más vonalakra.

Emellett a péntek és szombat éjszakánként egész éjjel közlekedő járatokat felfüggesztik, és leállítják a Waterloo & City metróvonalat, amely a Waterloo pályaudvartól szállítja a londoni City pénzügyi központjába a fővároson kívülről bejáró ingázókat.

A TfL tájékoztatása szerint az így felszabaduló személyzetet a járvány elleni fellépés szempontjából kritikus fontosságú munkahelyeken dolgozók közlekedésének biztosítására csoportosítják át.

A cég közölte, hogy ugyanebből a célból hétfőtől ritkítják a városi buszközlekedést is, a buszok további intézkedésig hétköznaponként a szombati menetrendnek megfelelően járnak.

A 400 kilométeres, 12 fővonalból és számtalan elágazó mellékvonalból álló londoni metrót – amelynek 270 állomása van – naponta átlagosan 5 millió utas használja.

A 673 vonalon közlekedő 8500 autóbuszon naponta 6 millióan utaznak.

Sadiq Khan, London polgármestere a közleményhez fűzött felhívásában arra kérte a város lakóit, hogy a járvány megfékezése végett csak akkor utazzanak a tömegközlekedési hálózaton, ha feltétlenül szükséges.

A brit kormány szerdán bejelentette, hogy a pénteki tanítási nap végétől az egész országban bezárják az iskolákat, a hét elején pedig elrendelte, hogy aki az új koronavírusra jellemző tüneteket észleli magán, vagy hozzátartozójának vannak ilyen panaszai, családtagjaival együtt 14 napig ne hagyja el otthonát, lehetőség szerint még vásárlás céljából sem.

A döntést ismertető sajtóértekezletén Boris Johnson miniszterelnök kijelentette: eljött az ideje, hogy a tünetmentes emberek is szüntessék be a nem feltétlenül szükséges kapcsolattartást másokkal, ne menjenek például pubokba, klubokba, színházakba, és ha erre lehetőségük van, dolgozzanak otthonról, hogy elkerülhetőek legyenek a felesleges utazások is.

Emellett hétvégétől a leginkább veszélyeztetett csoportba tartozóknak, vagyis a 70 éven felülieknek, illetve azoknak, akik krónikus betegségekkel küszködnek, a kormány ajánlása alapján 12 hétre otthon kell maradniuk.

Száz felett a nagy-britanniai halálos áldozatok száma

Az Egyesült Királyságban a legutóbbi hivatalos összesítés alapján eddig 104 halálos áldozata van a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű megbetegedésnek; közülük 99-en Angliában hunytak el.

A legfiatalabb halálos áldozat 45, a legidősebb 94 éves volt, és mindegyikük krónikus betegségekkel küszködött a megfertőződése előtt.

A tegnap esti adatok szerint az országban 2626 páciens szervezetében mutatták ki az új koronavírust.

A halálos áldozatok száma egy nap alatt 33-mal, a betegeké 676-tal emelkedett.

Horvátország és Szlovénia is további szigorításokat vezet be

Az új koronavírus okozta járvány megfékezése érdekében Horvátországban mától részleges boltzárat vezetnek be, Szlovéniában pedig betiltják az 5 főnél nagyobb összejöveteleket.

Drazen Bozinovic horvát belügyminiszter a nemzeti válságstáb késő délutáni sajtótájékoztatóján bejelentette: harminc napig az ország egész területén betiltanak minden nyilvános rendezvényt, éjféltől pedig nyitvatartási tilalmat rendelnek el a szolgáltatási tevékenységet nyújtó üzletek és vállalkozások, a mozik, az uszodák, a múzeumok, az éjszakai szórakozóhelyek, a könyvtárak és a színházak számára. Ugyanez vonatkozik a masszázs szalonokra, az edzőtermekre, a fodrászüzletekre és kozmetikai szalonokra is – tette hozzá.
Részlegesen bezárják a boltokat. Ez alól kivételt képeznek az élelmiszer-üzletek, a gyógyszertárak, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzletek, a trafikok, a benzinkutak, a drogériák, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai terméket áruló boltok.

Be kell zárniuk az éttermeknek és a kávézóknak is, ugyanakkor engedélyezik az ételek házhozszállítását és az ingyenkonyhák működését.

Jelezte, hogy azokon a munkahelyeken, ahol ez lehetséges, a munkáltatóknak meg kell oldania a távmunka lehetőségét. El kell halasztaniuk a tárgyalásokat, a hivatalos utazásokat és meg kell tiltaniuk a munkahelyre bejárást azok számára, akik valamilyen légúti fertőzéssel rendelkeznek – húzta alá.

A horvát kormány 30 milliárd kuna (1395 milliárd forint) gazdaságélénkítő csomagot indít el a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására. A parlament szerdán szavaz ezen intézkedésekről.

Horvátországban eddig 87 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és már öt beteg épült fel.

Szlovénia tegnap tovább szigorított az intézkedéseken. Ljubljana már korábban felfüggesztett, illetve korlátozott minden nem szükséges tevékenységet. Hétfőtől leállították a tömegközlekedést, keddtől a repülőtereket is lezárták. Csütörtöktől pedig betiltják az 5 főnél nagyobb összejöveteleket.

A szlovén parlament elfogadott egy törvénytervezetet, amely szerint azon alkalmazottaknak, akiket kényszerszabadságra küldenek, a munkáltatóknak ki kell fizetniük a három utolsó havi bérük átlagának 80 százalékát, amelyből az állam 40 százalékot magára vállal. Azoknak, akik számára kötelező karantént rendelnek el, az állam állja a bérüket.

Andrej Sircelj szlovén pénzügyminiszter közölte, hogy intervenciós intézkedések keretében a bankok egy évre felfüggesztik azon vállalkozások hiteltörlesztéseit, amelyeknek a koronavírus-járvány miatt be kell zárniuk. Ez nem vonatkozik a magánszemélyekre, de a helyzettől függően ők is kérhetik a bankkal szembeni kötelezettségeik elhalasztását, amelyet a pénzintézetek nem utasíthatnak el indoklás nélkül.

Az izraeli parlament elnöke berekesztette a törvényhozás munkáját, az államelnök felszólított annak újranyitására

Juli Edelstein, az izraeli parlament, a kneszet elnöke tegnap berekesztette a törvényhozás működését, de Reuven Rivlin államelnök később felszólította annak ismételt megnyitására, hogy ne sérüljön a demokrácia – jelentette a helyi média.

Az államfő szokatlan beavatkozásként telefonon felszólította Edelsteint, hogy nyissa meg újra a korábban bezárt parlamentet, hogy az ellenőrzést gyakorolhasson a kormány koronavírus -járvány megfékezésére tett intézkedései fölött, és ne essen csorba a demokratikus intézményrendszeren.

“A működésképtelen kneszet veszélyezteti Izrael Állam helyes, és felelősségteljes működését a vészhelyzetben. Nem szabad engednünk, hogy ez a súlyos válság károkat okozzon demokratikus rendszerünkben”- mondta Reuven Rivlin elnök Edelsteinnek telefonon, és felszólította, hogy biztosítsa a parlament folyamatos tevékenységét a koronavírus-válság idején is – hangsúlyozta az államfő közleménye.

Előzőleg Edelstein, a jobboldali Likud párthoz tartozó parlamenti elnök bejelentette a plenáris ülés berekesztését legalábbis a jövő hétig, miután a Likud és riválisa, a centrista ellenzéki Kék-fehér párt nem tudott megállapodni a bizottságok összetételéről. A Kék-fehér párt ugyanis azt követelte, hogy az összetétel tükrözze a törvényhozás március másodiki parlamenti választások eredményeképpen kialakult összetételét, tehát a bizottságokban is többségben legyenek a Benjámin Netanjahuval szemben álló pártok törvényhozói.

Edelstein nyilatkozatában elutasította a döntésével kapcsolatos bírálatokat, és kijelentette, hogy akkor fog újra megnyílni a parlament, amikor “felkészültek leszünk arra”.

A tizenhármas kereskedelmi televízió értesülése szerint negyvennyolc órán belül várhatóan teljes karantént rendelnek el az ország minden polgára számára, ami megkérdőjelezheti a jövő héten a parlamenti bizottságok felállítását, az átmeneti kormány fölötti parlamenti ellenőrzés létrejöttét. Beni Ganz, a Kék-fehér párt elnöke a legfelsőbb bírósághoz fordult Edelstein döntésével szemben. “Egész nap keményen dolgoztunk különböző kommunikációs csatornákon keresztül – személyesen is találkozzam Edelstien képviselővel, aki megtagadta, hogy összegyűljünk a demokrácia és a polgárok érdekében végzett munkához, és mindenekelőtt a koronavírus kihívásával foglalkozzunk” – nyilatkozta Ganz. “Ezen a ponton nincs más választásunk, mint hogy a legfelsőbb bírósághoz forduljunk” – tette hozzá.

A Kék-fehér párt azzal is vádolta Edelsteint, hogy Benjámin Netanjahu, a Likud elnöke érdekében jár el, és hogy eljárási ügyeket használ a kormány fölötti parlamenti ellenőrzés akadályozására.

A párt az ellenzéki bizottsági többségek mellett szavazást követelt a parlament elnökének személyéről is, ugyanis Edelstein helyett a Kék-fehér párthoz tartozó Meir Kohent szeretnék többségük segítségével megszavazni erre a hivatalra. A 2013 óta parlamenti elnök Edelstein hétfőn vétójogával élve megakadályozta az elmozdításáról több beadványban is kért szavazást.

A tegnapi nézeteltérés az általában tizenhét főből álló egyeztető bizottság miatt alakult ki, amelyben a Kék-fehér párt és tömbje 9 fővel többségbe kerülne Netanjahu nyolc képviselőjével szemben. Azonban a Likud ragaszkodik hozzá, hogy a maximális tíz fős gyülekezési tilalom miatt csak tízen legyenek a bizottságban, ahol így egyenlőek lennének az erőviszonyok. (MTI)

Kapcsolódó: Orbán Viktor: Felfüggesztik a hiteltörlesztéseket az év végéig

Majdnem kétszázezerre emelkedett a fertőzöttek száma a világon

Szele Tamás: Vírusmentes sajtó

Törlesztési moratóriumot adnak majd a magyar a bankok?

Harmincnapos beutazási korlátozás az uniós határokon

58-ra nőtt az új koronavírussal fertőzött betegek száma

A következő napokban a több százat is elérheti a fertőzöttek száma

Az eddigi legmagasabb az új fertőzöttek száma Olaszországban

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!