Egyes amerikai tagállamokban ismét emelkedik a fertőzöttek száma

Egyes amerikai tagállamokban ismét emelkedik a koronavírus-fertőzöttek száma – jelentette több amerikai sajtóorgánum is hétfőn, a járványügyi és betegségmegelőzési központokra (CDC) hivatkozva.

Az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek elsősorban a nyugati és a déli tagállamokból valók, a szakértők szerint azért, mert a fiatalabbak közül egyre többen és mind gyakrabban hagynak fel a szájmaszkok viselésével.

Anthony Fauci, az allergológiai és fertőző betegségek országos intézetének igazgatója az Axios hírportálnak úgy fogalmazott: nem meglepő, hogy az új fertőzéseket a fiatalok körében regisztrálják. Fauci arra figyelmeztetett, hogy a fertőzés a fiataloknál ugyan enyhébb tüneteket okoz, de otthon megfertőzik az idősebbeket is, akiknél a vírus sok esetben halálhoz vezet.

Megnövekedett az újonnan regisztrált fertőzöttek száma az északnyugati Washington államban, Minnesotában, Michiganben, Kaliforniában, Arizonában és Floridában. A keleti parti Floridában a helyi egészségügyi hatóságok hétfői adatai szerint a diagnosztizált fertőzöttek száma meghaladta a 100 ezret.

Ron DeSantis floridai kormányzó még szombaton úgy nyilatkozott: “radikális irányváltozás” történt a járvány terjedésében, mert a fertőzés most elsősorban a 20-as, 30-as éveikben járó korosztályokat érinti. Hozzátette, hogy e korcsoportokban a fertőzés többnyire nem jár tünetekkel, és nem igényel kórházi kezelést.

Hasonlóképpen nyilatkozott a múlt héten Greg Abbott, Texas kormányzója is. Egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy az újonnan regisztrált fertőzöttek elsöprő többsége 30 év alatti. A politikus a járvány erőteljesebb terjedését a hősök emléknapján tartott összejöveteleknek és ünnepségeknek tudta be.

Tim Murtaugh, Donald Trump amerikai elnök újraválasztási kampányának szóvivője hétfőn bejelentette: a szombaton az oklahomai Tulsában tartott kampánygyűlés után elvégzett vírustesztek szerint a kampánycsapat két újabb munkatársánál diagnosztizálták a koronavírust. Murtaugh közölte azt is, hogy a fertőzött emberek szájmaszkot viseltek a rendezvényen.

Az esemény előtti órákban, még szombaton a kampánycsapat azt jelentette be, hogy a stáb hat tagjánál szintén pozitív lett a vírusteszt.

WHO: újabb járványok szednek majd sok millió áldozatot

A koronavírus-járvány súlyos gazdasági, társadalmi és politikai következményeire, illetve újabb járványok lehetőségére figyelmeztetett a WHO főigazgatója azon a nemzetközi videokonferencián, amelyet a Kormányzati Világtalálkozó szervezett a globális feladatok áttekintésére.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz arra hívta fel a figyelmet, hogy a világjárvány számos országban politikai harc eszközévé vált. (Ez elérte az Egészségügyi Világszervezetet is, amikor a legsúlyosabban érintett Egyesült Államok elnöke felfüggesztette a szervezet támogatását azzal az indokkal, hogy a WHO szerinte rosszul kezeli a helyzetet, ráadásul összejátszott a kínai vezetéssel, hogy minél később derüljön ki, milyen nagy a baj.)

Gebrejeszusz úgy látja, hogy a járványnál is nagyobb fenyegetést jelent, hogy globális szinten a védekezés és a válságkezelés is híján van a szolidaritásnak, miközben nincs olyan személy, csoport vagy szövetség, amelynek meglenne a felhatalmazása arra, hogy a küzdelem élére álljon.

Aggodalmát adatokkal is alátámasztotta: a járvány első szakaszában három hónap alatt került nyilvántartásba egymillió fertőzött, most pedig bő egy hét alatt regisztráltak ugyanennyi új esetet. A WHO főigazgatója ezért ismét rendkívüli óvatosságot kért a kormányoktól a járványügyi intézkedések feloldásában. Szerinte a koronavírus-járvány újabb hullámán kívül további járványok is fenyegetnek, amelyek “bármelyik országban, bármikor kitörhetnek, és emberek millióit ölhetik meg, mert nem vagyunk rá felkészülve”.

Úgy véli, ez nemcsak a helyi egészségügyi ellátórendszerek kapacitásán múlik, hanem azon is, milyen mértékben és léptékben képesek együttműködésre az államok.

Kismértékben nőtt az aktív betegek száma Ausztriában

Az egészségügyi minisztérium adatai szerint tegnap 449 fertőzöttet tartottak nyilván Ausztriában, 14 százalékkal többet, mint egy héttel korábban.

Az elmúlt 24 órában 38 új koronavírus-fertőzöttet diagnosztizáltak; a legtöbben Bécsben (22 fő), Alsó-Ausztriában (8 fő), Felső-Ausztriában (4 fő) és Salzburg tartományban (3 fő) kapták el a vírust; míg Stájerországban és Tirolban egy-egy fő koronavírus-tesztje lett pozitív.

Ausztriában összesen 17 380 ember fertőződött meg koronavírussal; közülük 690-en haltak bele a betegség okozta szövődményekbe, és 16 241-en gyógyultak meg. A 449 beteg közül 69-en szorulnak kórházi kezelésre, közülük tízen fekszenek az intenzívosztályon.

Daniela Schmid járványügyi szakértő szerint a járvány 541 különböző ausztriai gócpontja közül hat található az iskolákban, illetve az óvodákban. Hozzátette: az iskolák újranyitása óta nem tapasztalták a járvány robbanásszerű újbóli terjedését, annak ellenére sem, hogy 700 ezer diák egy hónapja látogatja az oktatási intézményeket.

A szakember arról is beszámolt, hogy az iskolai, illetve az óvodai fertőzések jelentősebb részében a gyermekek családtagjaiktól vagy tanáraiktól kapták el a vírust. Arra kevesebb a példa ugyanakkor, hogy a tanulók egymást fertőzik meg; bár regisztráltak egy esetet, amikor egy tanuló feltehetően négy társának is továbbadta a fertőzést. Schmid arról is tájékoztatott, hogy a vizsgálatok szerint a fiatalkorúak, illetve a gyermekek kevésbé veszélyeztetettek, mint a felnőttek; a 17 189 ausztriai fertőzöttnek mindössze négy százaléka (693 fő) 16 év alatti.

A bécsi orvostudományi egyetem szakorvosai júliusig 1800 gyermek koronavírus-tesztjét végzik el. Eddig ezer gyermek koronavírus-tesztje közül kettő lett pozitív. A vizsgálat részeként ellenanyag-tesztet is végeznek.

Mélyponton a halálozások és az új fertőzések száma Nagy-Britanniában

A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások március végi bevezetése óta nem mért mélypontra csökkent az újonnan kimutatott fertőzések és a halálesetek napi száma Nagy-Britanniában.

A brit egészségügyi minisztérium tegnap délutáni ismertetése szerint az előző este zárult 24 órában országszerte 15 koronavírus-beteg halálát regisztrálták a hatóságok.

Ez a legalacsonyabb napi halálozási adat azóta, hogy március 23-án érvénybe léptek a járvány megfékezését célzó nagy-britanniai intézkedések.

A nagy-britanniai Covid-19-járvány április közepi tetőzésének idején voltak olyan napok, amikor ezernél több koronavírus-beteg haláláról érkezett jelentés.

A tegnapi friss adatsor szerint Nagy-Britanniában eddig 42 647 olyan beteg halt meg, akinek szervezetében szűrővizsgálattal kimutatták az új koronavírus jelenlétét.

A szakemberek rendre hangsúlyozzák, hogy a hétvégéken és a hét első napjaiban általában alacsonyabbak a halálozási számok, mivel a hatóságok szombaton és vasárnap kevesebb adatot dolgoznak fel.

Az utóbbi 24 órában országosan feljegyzett 15 haláleset azonban a korábbi hétvégékkel együtt is messze az eddigi legalacsonyabb napi halálozási adat Nagy-Britanniában a március végén elrendelt korlátozó intézkedések érvénybe lépése óta.

Tegnapi tájékoztatásában a brit egészségügyi tárca közölte: a tegnap délelőtt végződött egy napon 139 659 koronavírustesztet végeztek Nagy-Britanniában és 958 új fertőzést azonosítottak.

Az újonnan kiszűrt esetek napi száma most csökkent először ezer alá a járványellenes intézkedések bevezetése óta.

Áprilisban, a járvány tetőzésének idején naponta 6-7 ezer új koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal.

A tegnapi adatismertetés szerint a járvány kezdete óta Nagy-Britanniában elvégzett több mint 8 millió koronavírus-szűrés leletei közül 305 289 lett pozitív.

A brit egészségügyi hatóságok szerint az R reprodukciós ráta országos átlagban jelenleg 0,7-0,9 között jár, ami azt jelenteni, hogy száz koronavírus-fertőzött átlagosan száznál kevesebb másik embernek adja tovább a Covid-19 betegséget okozó vírust.

Az 1 alatti R ráta a járvány terjedésének lassulását jelzi.

A brit kormány a múlt héten az addigi magasról közepes szintre csökkentette a koronavírus-járvány intenzitását jelző riasztási szintet.

Az intézkedés előzményeként az Egyesült Királyság négy nemzetének – Anglia, Skócia, Wales és Észak-Írország – tisztifőorvosai a járványhelyzet áttekintése után közös indítványban javasolták, hogy az ötfokozatú készenléti skálán a brit kormány az addigi negyedikről a harmadik szintre mérsékelje a járványkészültséget, ugyanis mind a négy országrészben folyamatosan csökken a koronavírus-fertőződési esetek száma.

A pénteken életbe léptetett harmadik készültségi szint hivatalos meghatározása szerint a koronavírus okozta Covid-19-járvány továbbra is jelen van az Egyesült Királyságban, de már lehetséges a vírus terjedésének megfékezését célzó korlátozások és az emberek közötti távolságtartást előíró szabályok fokozatos enyhítése.

A brit kormány ugyanakkor már a készültségi szint mérséklése előtt hozzákezdett a járvány megfékezését célzó, három hónapja bevezetett korlátozások enyhítéséhez.

Június elején kinyithattak a szabadtéri piacok és azok az autókereskedések, amelyeknek van megfelelő méretű szabadtéri bemutatóterük. Emellett részlegesen megindulhatott a tanítás is az általános iskolákban, egy hete pedig az összes olyan angliai üzlet is kinyithatott, amely nem alapvető közszükségleti cikkeket árusít.

Általános várakozás szerint Boris Johnson miniszterelnök ma bejelenti, hogy a július 4-ére – egyelőre feltételesen – kitűzött időpontban kinyithatnak-e Angliában az éttermek és a pubok is, amelyek március vége óta kötelezően zárva tartanak.

Július 15-től fokozatosan újranyílik a párizsi Disneyland

Július 15-től fokozatosan nyit újra az Európa egyik legfőbb turisztikai célpontjának számító párizsi Disneyland, amely márciusban 15-én zárt be a koronavírus-járvány miatt – jelentette be ma a szórakoztatópark.

A Walt Disney Company francia leányvállalata azt közölte, hogy a két tematikus park, a Parc Disneyland és Parc Walt Disney Studios, valamint a hotelek, a Disney’s Newport Bay Club és a Disney Village fokozatosan, szigorú egészségügyi szabályok betartásával, korlátozott számú látogatónak nyílnak meg, és a komplexum területén 11 éves kortól minden látogató és a személyzet számára is kötelező lesz a maszkviselés. A jegyeket előre kell megvásárolni, és arra kizárólag az interneten van lehetőség.

A kötelező távolságtartás miatt nem minden előadás és esemény indul újra, illetve a programok módosulni fognak az egészségbiztonsági előírások és az egészségügyi hatóságok ajánlásainak függvényében – jelezte a Disneyland Paris.

Többek között a híres Disney-felvonulást, valamint az esti tűzijátékot és látványos fényjátékot (Disney Illuminations Show) sem tartják meg egyelőre, csak egy későbbi időpontban lesznek újra láthatók, hasonlóan az Oroszlánkirály és a Dzsungelfesztivál című előadásokhoz. Egyelőre felfüggesztették a találkozásokat a Disney-figurákkal is, de a szereplőket lehet majd látni a parkban.

Az első hotel (Disney’s Newport Bay Club) július 15-én nyit meg, majd a többi szállodában is lehet szobát foglalni, de a Sequoia Lodge és a Davy Crockett Ranch csak egy későbbi időponttól fogad majd vendégeket.

A Disneyland Paris – amely 2015 óta, amikor is 14,8 millió érdeklődött fogadott, nem tett közzé látogatottsági adatot – a járvány egyik legfőbb franciaországi gócpontjában, a Párizshoz közeli Marne-la-Vallée-ban található. Az egyik leglátogatottabb európai turisztikai célpont több mint 17 ezer embert foglalkoztat.

Törökországban továbbra is napi 1200 körül mozog az új fertőzöttek száma

Törökországban tegnap immár negyedik napja 1200 körüli értékkel, 1212-vel nőtt az új koronavírus-járvány igazolt fertőzéses eseteinek a száma, amely így elérte a 188 897-et – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren.

A korábban lassuló járvány napi esetszámai a járványügyi intézkedések enyhítését követően a 900-as szintről indulva június közepén néhány nap alatt ismét 1600 közeli értékeket értek el. A mutató az elmúlt hét alatt csökkent, mégis immár negyedik napja 1200 körül alakul, pénteken például 1214, szombaton 1248, míg vasárnap 1192 új fertőzöttet regisztráltak.

Tegnap 24-en vesztették életüket a fertőzés következtében, és ezzel a halálos áldozatok száma most 4974-en áll. A halálesetek száma ugyancsak június közepe óta növekvő tendenciát mutat, a szombati adat 22, a vasárnapi 23 volt, miközben június 13-án járt már alacsonyabban, 14-en is.

Az intenzív osztályon fekvő, valamint a lélegeztetőgépre szoruló betegek száma ezúttal az előző napoknál nagyobb mértékben nőtt, az előbbi 803-ról 846-ra, az utóbbi 327-ről 345-re.

A gyógyultak száma 1293-mal 161 533-ra emelkedett, ők teszik ki tehát az összes eset több mint 85,5 százalékát. Fahrettin Koca Twitter-bejegyzésében ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy bár a gyógyultnak minősítettek napi száma meghaladja az új esetekét, “a különbség nem elegendő”.

A 83 milliós országban eddig csaknem 2,99 millió vírustesztet végeztek el.
Törökország május 4-től “ellenőrzött társadalmi élet” elnevezéssel átlépett a járvány elleni védekezés második fázisába, amely a maszkviselésre, a másfél méteres távolság betartására és a megfelelő tisztálkodásra, tisztán tartásra épül.

A kis-ázsiai ország 81 tartományából 50-ben kötelező közterületen a maszkviselés, beleértve Isztambult és Ankarát, azonban számos népesebb tartományban, köztük Antalyában nem. Az előírás megszegése 900 líra (mintegy 40 ezer forint) pénzbüntetést von maga után.

A hatóságok az éttermeket, a kávézókat, a piacokat és a hasonló közösségi helyeket is fokozottan ellenőrzik. (MTI, Euronews)

KapcsolódóWHO: a koronavírus-pandémia egyre gyorsabban terjed a világban

Már decemberben felbukkanhatott a koronavírus Olaszországban

Karantén alá helyeztek több ezer embert Németországban

Nagy-Britanniában megkezdődik az oltóanyag gyártása

Megjelent a veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvény, megszűnt a vásárlási időkorlát

Az országos tisztifőorvos nem tart többé napi sajtótájékoztatót

Jelentősen csökkenti a járvány miatti halálozás kockázatát egy már létező gyógyszer

Hazaküldték a végstádiumos nőt, szörnyű kínok között halt meg

Brit tudósok: több mint 3 millió életet menthetett meg a bezárkózás Európában

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!