Egy vuhani orvos figyelmeztetett az új vírusra, ezért bekopogott hozzá a rendőrség

Egy vuhani orvos még decemberben megpróbálta figyelmeztetni a kollégáit, hogy újfajta vírus szabadulhat el, de rendőrök keresték fel, hogy ne terjesszen rémhíreket.

Li Venliang, a Vuhani Központi Kórház szemésze több olyan megbetegedésre lett figyelmes, amelyek a 2003-as SARS-vírusra emlékeztették. A megbetegedések forrásaként a Hunan halpiacot gyanították, a betegek karanténba kerültek.

December 30-án üzenetet küldött egy chatcsoportban kollégáinak, amiben figyelmeztette őket a vírusra, és azt tanácsolta, hogy viseljenek védőruhát a fertőzés elkerülése érdekében. Akkor még nem tudta, hogy ez egy újfajta koronavírus.




Négy nappal később a helyi Közbiztonsági Hivatal munkatársai keresték fel, és közölték vele, alá kell írnia egy dokumentumot. Az irat arról szólt, hogy valótlan megjegyzéseket tett, és súlyosan megzavarta a társadalmi rendet.

„Figyelmeztetjük, ha tovább makacskodik, és folytatja az illegális tevékenységet, igazságszolgáltatás elé fogjuk állítani, megértette?” – áll a levélben, alatta pedig Dr. Li aláírása arról, hogy igen, megértette. Nem ő volt az egyetlen érintett, összesen nyolc ember ellen nyomozott a rendőrség rémhírterjesztés miatt.

Január végén a vuhani orvos nyilvánosságra hozta a levelet a Weibo közösségi oldalon, és elmondta a történetét. A helyi hatóságok addigra elnézést kértek tőle. Ez viszont nem változtatott azon, hogy hetek teltek el Vuhanban úgy, hogy a hatóságok hivatalos álláspontja szerint csak azok kaphatják el a vírust, akik fertőzött állattal kerültek kapcsolatba. Az orvosok védelme érdekében pedig semmit sem tettek.

A  rendőrségi látogatás után Dr. Li zöld hályoggal kezelt egy nőt, akiről nem tudta, hogy már megfertőzte a koronavírus. Az orvos néhány nappal később, január 10-én köhögni kezdett, majd lázas lett és kórházba került. A szülei is megbetegedtek, ők is kórházba kerültek. Tíz nappal később, január 20-án hirdették ki Kínában a vészhelyzetet. (BBC, 444)




Kapcsolódó: Rekordszámú ember halálát okozta tegnap a járvány Hupej tartományban

(Kiemelt kép: Dr. Li – Weibo)