Egy szörnyű thaiföldi „akciófilm” élőben

Legkevesebb húsz halálos áldozata és rengeteg sebesültje van egy thaiföldi katona ámokfutásának Bangkoktól 250 kilométerre északkeletre, Koratban (thai nevén Nakhon Ratcsaszima) – és a dráma még nem ért véget.

A 32 éves férfi (Jakraphanth Thomma) szóváltásba keveredett felettesével, majd lelőtte az ezredest, egy másik tisztet és egy nőt a helyi laktanyában.

Ezután felfegyverkezett, beült egy Humvee katonai terepjáróba, majd a 160 ezres város egyik bevásárlóközpontjába (Terminal 21) hajtott. Útközben gépfegyverével mindenre lőtt, ami mozgott.

Az üzletben elbarikádozta magát és tovább lövöldözött. A helyi média úgy tudja, egy orvost is halálos lövés ért, miközben egy sebesültet próbált ellátni.

A hatóságok órákig nem tudták elfogni a támadót, aki azt írta ki a Facebook-oldalára, hogy “a halál elkerülhetetlen mindenki számára”. Majd a vérengzés közben készített fotókat is feltöltötte oda, illetve félkézzel “élőzött” a telefonjával – míg Facebook-fiókját nem zárolták.

A fegyveres túszokat is ejtett, egy mentőcsapat 100 embert menekített ki a bevásárlóközpontból.

A rendőrség és a katonaság lezárta a környéket.

A thai egészségügyi miniszter felkérte a helyieket, hogy adjanak vért a sérültek számára egy közeli kórházban.

A legfrissebb adatok szerint a thaiföldi katona ámokfutásának legalább 20 halálos áldozata van, a sebesültek száma 31. (Euronews)

Kapcsolódó: Újabb ámokfutás Texasban

Egy német neonáci a hallei lövöldöző

Azonosították a texasi ámokfutót

Lövöldözés Németországban, halottak

Újabb lövöldözés Amerikában