Egy kórház tünetmenteseket tesztelt – egészen más eredményt kaptak mint a kormány

107 személyt teszteltek koronavírusra tegnap a Kelen kórházban, közülük 13 teszt pozitív lett – nyilatkozta a magánellátást végző intézményt vezető Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár egykori főigazgatója, a Gyurcsány–Bajnai-kormányok egészségügyi minisztere a Válasz Online-nak.

Ez az arány 12 százalékos, míg az állami teszteknek mindössze 4,2 százaléka mutat pozitív eredményt. Múlt hétfő óta a kórházban összesen 424 tesztet végeztek, 24 pozitív esetet találtak, ami még mindig magasabb a hivatalos számoknál: 5,7 százalékos arány. Ugyanakkor Székely szerint elképzelhető, hogy ebben az is számít: budapestieket vizsgáltak, és a fővárosban eleve magasabb is lehet a fertőzöttség.

Egyik betegünk például februárban észlelte magán a tüneteket, de akkor még nem gondolt rá, hogy ez koronavírus lehet

– mondta a lapnak Székely. A hivatalosan bejelentett első eset csak március eleji, ám az orvos szerint előfordulhat, hogy hamarabb is volt beteg az országban. Ám az is lehet, hogy februárban a páciensük influenzás volt, és később erre fertőződött rá az új típusú vírussal.

A kórházban kizárólag tünetmentes embereket tudnak fogadni. Orvosaink közreműködői szerződéssel dolgoznak, de most a főmunkahelyükről nem engedik el őket, szabályosan le vannak tiltva – nyilatkozta az igazgató. A járványhelyzet miatt így még a magánfenntartású Kelen kórházban is megszűnt a normál betegellátás.

MSZP: védőfelszerelések milliói állnak raktárban felhasználatlanul

Az MSZP szerint hetek óta áll raktárban több millió koronavírus-járvány elleni védőfelszerelés, miközben ahhoz nem jutnak hozzá kellő számban az orvosok, a patikák, a szociális otthonok és az állampolgárok. Ezt szocialista országgyűlési képviselők ma, a Facebookon közzétett videofelvételen közölték.

Bangóné Borbély Ildikó elmondta, a Waberer’s raktárában millió számra állnak a védőfelszerelések és nem értik, hogy azok miért nem jutnak el az érintettekhez. Az MSZP felszólítja Kásler Miklóst, az emberi erőforrások miniszterét, hogy hétfőn a parlamentben válaszolja meg az ezzel kapcsolatos kérdéseiket – tette hozzá.

Harangozó Tamás úgy fogalmazott, végtelenül fel van háborodva, amiért sem az állam, sem a raktár tulajdonosa nem mondta meg, milyen védőfelszereléseket, mekkora számban és mennyi ideje tárolnak, azokat kik használhatják fel.

Korózs Lajos hangsúlyozta, a raktárban azt látták, hogy a védőfelszerelések “négy emelet magasan” állnak, értesüléseik szerint hetek óta. A raktárvezető azt mondta, hogy a 2600 itt tárolt raklapból 300 cserélődik naponta – közölte.

A szocialista politikus szólt arról is, a bentlakásos idősotthonokba az állam kötelessége eljuttatni a védőfelszereléseket a járási hivatalokon keresztül. Ne mutogasson tehát senki az intézményvezetőkre, a polgármesterekre és a főpolgármesterre! – jelentette ki Korózs Lajos. (Válasz Online, MTI)

Kapcsolódó: Százezer felett a fertőzöttek száma Nagy-Britanniában

Országos tisztifőorvos: már 729 koronavírusos beteg van kórházban

Szombattól újabb egy hétre meghosszabbítják a kijárási korlátozásokat

Lesújtó a járvány elleni védelem helyzete az idősotthonokban

Meghaladta a kétmilliót a regisztrált fertőzöttek száma a világban

Trump szerint Amerika túl van a járvány csúcspontján

Elhunyt 8 újabb beteg a járvány miatt Magyarországon

Konok Péter: Intézményes kannibalizmus

Sok súlyos beteget kiraknak a kórházakból a kormány parancsára – sokan meghalhatnak

 
A Zóna független sajtótermék, kérjük, támogassa működésünket – együtt fenn tudjuk tartani a független magyar sajtó maradékait is. Önök nélkül nem sikerülhet. Ha fontosnak találja ezt, Patreon-oldalunkat itt találja. Minden támogatást köszönünk!