Csaknem kétmillióan kaphatták el a vírust Németországban

Csaknem kétmillióan kaphatták el az új típusú koronavírust Németországban egy ma ismertetett becslés szerint.

A bonni egyetemi klinika virológiai intézetének és klinikai kémiai és farmakológiai intézetének közös szervezésében végzett kutatás alapján hozzávetőleg 1,8 millió ember – a 83 milliós ország lakosságának 2,1 százaléka – fertőződhetett meg az új vírussal május elejéig.

A bonni kutatók a járvány első helyi gócában, a németországi Vuhannak is nevezett Heinsberg járási Gangeltben vizsgálták a vírus terjedését és hatásait 405 háztartásból 919 ember bevonásával. Számításaik szerint a település lakosságának 15 százaléka fertőződhetett meg, miután február közepén egy több mint 300 ember részvételével, zárt térben tartott karneváli ünnepségen elkezdett észrevétlenül terjedni a vírus. A fertőzés az esetek 0,37 százalékában vezetett halálhoz.

Az ország egészére vonatkozó becslés a gangelti tapasztalatokon alapul. A bonni szakértők becslése és a Robert Koch országos közegészségügyi intézet (RKI) tényadatai alapján nagyjából tízszeres lehet a különbség a ténylegesen fertőzöttek és az igazoltan fertőzöttek száma között .

A gangelti kutatásban a többi között kimutatták, hogy a fertőzöttek 22 százalékának nincsenek tünetei. Ez a tudományos adat aláhúzza a fertőzéshigiéniai és a társas távolságtartási szabályok fontosságát. “Bármely egészségesnek gondolt személy hordozhatja a vírust. Ezt tudatosítanunk kell magunkban, és ennek megfelelően kell alakítani a viselkedésünket” – emelte ki a bonni egyetem közleménye szerint Marin Exner, az egyetemi klinika higiéniai és közegészségügyi intézetének vezetője.

Azt is kimutatták, hogy a fertőzésveszélyt tekintve nincsenek számottevő különbségek a korcsoportok között, a vírust hordozó gyermekek nagyjából ugyanannyira fertőzőképesek, mint a felnőttek. Ugyanakkor meglepően alacsony a valószínűsége annak, hogy a vírus háztartáson belül terjed.

Gangeltben a többiekhez képest nagyobb arányban mutatták a vírus által keletkező betegség tüneteit azok, akik részt vettek a februári karneváli ünnepségen. Ezért további kutatásokat terveznek annak feltérképezésére, hogy a hosszan tartó zárttéri testi közelség és a hangos beszéd, illetve az éneklés révén erőteljes cseppképződés hozzájárulhatott-e a súlyosabb megbetegedéshez – áll a közleményben.

Az RKI mai adatai szerint Németországban egyelőre javul a járványhelyzet, a vírus mind inkább visszaszorul, úgynevezett reprodukciós rátája (R0) 0,74-en áll, ami azt jelenti, hogy minden 100 fertőzött már csak átlagosan 74 embernek adja tovább.

Az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) országszerte 163 175 ember szervezetében mutatták ki, ami 679 esettel több az egy nappal korábbinál. Így március eleje óta a legalacsonyabbra süllyedt napi új igazolt fertőzések száma.

A vírus okozta betegségben (Covid-19) 6692 igazolt fertőzött halt meg, ez 43-mal több az egy nappal korábbinál. A napi új halálesetek száma szintén több heti mélypontra süllyedt.

A kimutatás valószínűleg nem pontos, mert az RKI csak a tartományokból hivatalos úton továbbított adatok alapján tudja követni az igazolt fertőzöttek és a halálesetek számának alakulását, és hétvégén, ünnepnapokon nem érkezik meg mindenhonnan az összes adat. Azonban az új esetek és a halálozások száma az egy héttel korábbihoz – vagyis hasonlóan pontatlan adathoz – képest is jelentősen csökkent.

A gyógyultnak minősülő – a fertőzésen már átesett igazolt fertőzöttek – becsült száma 132 700, ami 2200-zal több tegrnaphoz képest. Ezt a számot csak becsülni lehet, mert csak a vírus megjelenésének tényét kell hivatalosan rögzíteni, és nem kell külön bejelenteni, ha valaki már nem hordozza a kórokozót.

Hatósági értékelés: jól vizsgázott Olaszország az újraindulás első napján

A belügyi és egészségügyi hatóságok értékelése szerint jól vizsgáztak az olaszok a majdnem két hónapja tartó korlátozások utáni újraindulás első napján: nem áradtak ma ki tömegesen az utcára, és betartották a továbbra is érvényes óvintézkedéseket.

A sajtóban közölt összefoglalók szerint a ma  reggeli csúcsforgalom intenzívebb volt, mint egy héttel ezelőtt, de az utcák többsége üres maradt még a nagyvárosokban is. A metrómegállókban reggel és délután hosszabb sorok álltak, mivel az utasokat egyenként engedték be, és egyszerre nem többet egytucatnyinál. Sorban álltak a nagyobb vasútállomásokon is azok, akik hetek után visszatérhettek lakóhelyükre, ahova a korlátozások miatt korábban nem tudtak elutazni.

A napvilágot látott értékelések szerint óvatosság és nyugalom jellemezte az olaszországi újraindulás első napját. Az egészségügyi hatóságok szerint a főpróbán az ország lakossága jól vizsgázott, bár az illetékesek tartanak attól, hogy az igazi vízválasztó a hét többi napja lesz, amikor az olaszok fokozatosan felbátorodva egyre nagyobb számban térnek majd vissza az utcákra.

A kijárási korlátozást ezért nem oldották fel teljesen: továbbra is csak munkavégzés vagy más indokolt esetben lehet az utcán tartózkodni. Az újranyitott parkokat sem lepték el tömegek, pedig mindenki azt hitte, tele lesznek. Inkább idősek sétáltak a napon, valamint babakocsis szülőket lehetett látni.

Valójában első lépésben a termelés indult újra Olaszországban: az autógyárak, a textil- és az építőipar. Az üzemek többsége az északi iparosodott régiókban található, vagy a városokon kívül, így a munkába álló dolgozók nem növelték a városi forgalmat. A 4,5 millió dolgozó nagy része az északi gócpontokon tért vissza munkahelyére, a hivatalokban, közigazgatásban továbbra is távmunkában dolgoznak. Az oktatás szeptemberig szünetel.

A még júniusig vendéget nem fogadó vendéglátás is részben újraindult, bárok, presszók, kávéházak, éttermek elvitelre árulhatnak ételt és italt. A nagyobb presszókba beengedik a vendéget egyméteres távolságra a pulttól, a kisebb helyeken kiadják az ajtón a műanyag pohárban, tányérban elvihető kávét, pizzát vagy tésztát. “Kis lépés, de több mint jelképes, mivel lelkileg sokat segít nekünk, kereskedőknek és a vendégeinknek is” – mondta Tiziana Buffacchi, az egyik római belvárosi kávéház üzletvezetője az MTI-nek. “Végre kávézhatunk!”- tették hozzá a vendégek, hangsúlyozva, hogy a járvány az olaszországi társadalmi élet mindennapi szokásait verte szét, és most ezek visszaszerzése a talpra állást jelképezi.

Az üzlettulajdonosok a május 18-tól tervezett újranyitás előbbre hozatalát sürgették Velencében a Szent Márk téren, majd a Rialto-hídján tüntetve, egymástól egy méteres távolságra. A szicíliai Palermóban újranyitották a temetőket kötelező látogatásfoglalással.

Problémák Nápolyban, a Vezúv-menti városokat összekötő vasúton akadtak, amelyet megrohamoztak a munkába indulók. Az utasok nagy része szájmaszkot sem viselt.

“Nincsen recept erre a járvány utáni fázisra, a fertőzésnek nincsen vége, meg kell tanulnunk együtt élni a vírussal. A jövőnk tőlünk függ” – hangoztatta Giuseppe Conte miniszterelnök a közösségi oldalán az olaszokhoz intézett üzenetében.

Olaszországban tovább csökkent az aktív betegek és az intenzív osztályon ápoltak száma

Olaszországban tovább csökkent az aktív koronavírusos fertőzöttek és az intenzív osztályon ápolt paciensek száma – közölte ma internetes oldalán az olasz polgári védelem.

A közlemény szerint mára 211 938-ra nőtt ugyan az igazolt fertőzöttek száma – a haláleseteket és a gyógyultakat is beleszámítva -, az új fertőzöttek száma 1221 volt. Az aktív fertőzöttek száma azonban az elmúlt huszonnégy órában 199-cel csökkent az előző napihoz képest, és hétfőn 99 980 volt.

Jelenleg 1479 koronavírusos pácienst kezelnek intenzív osztályon, a számuk 22-vel csökkent vasárnaphoz képest.

A SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19 betegség tüneteivel 16 823 embert ápolnak kórházban, 419-cel kevesebbet, mint előző nap.

Az elmúlt 24 órában 195 beteg hunyt el, a halálesetek száma így 29 079.  A betegségből 82 879 ember gyógyult meg, 1225-tel több, mint az előző nap.

Ma 81 678 ember – az igazolt fertőzöttek 82 százaléka – volt karanténban tünetmentesen vagy kisebb tünetekkel.

Spanyolországban második napja maradt kétszáz alatt a halálozás

Spanyolországban második napja maradt kétszáz alatt a koronavírus-fertőzés okozta halálozás – tájékoztatott a spanyol egészségügyi minisztérium hétfőn.

A jelentése szerint az elmúlt 24 órában 164-en veszítették életüket, ugyanannyian mint amennyiről vasárnap adott hírt a szaktárca. A szombaton közölt halálos áldozatok száma 276 volt. A vírus okozta Covid-19 miatt eddig 25 428-an hunytak el.

A gyógyultak száma mára 2441-gyel növekedett a vasárnapi 1654 és a szombati 2572 után, és összesítve már elérte a 121 343-at.

Az elmúlt egy napban országosan 356-tal lett több új igazolt fertőzött.

Tegnapra 838, szombatra 1147 koronavírusos esetet azonosítottak a legmegbízhatóbbnak tartott PCR-teszttel. A január végi első pozitív eredmény óta 218 011 embernél mutatták ki a SARS-CoV-2 nevű vírust ezzel a módszerrel.

A minisztérium összesítése nem tartalmazza azokat a pozitív eseteket, amelyeket más vizsgálati eljárásokkal azonosítottak.

Az egészségügyi hatóságok szerint a járvány alakulása szempontjából továbbra is biztatóak az eredmények, de felhívták a figyelmet arra, hogy a kedvező adatok még nem csökkentik az kiújulás kockázatát, és ahogy napok óta, úgy most is az egyéni felelősség fontosságára figyelmeztettek.

Mától a tömegközlekedésen utazóknak kötelező a szájmaszk viselése, amelyet ingyen osztogattak kora reggeltől kezdve a közlekedési csomópontokon országszerte. A lakosságnak összesen 14,5 millió darabot biztosít térítésmentesen a kormány.

50 napos zárvatartás után ma először nyithattak ki a 400 négyzetméternél kisebb területű üzlethelyiségek szigorú biztonsági előírások mellett. Például a vendégeket vagy ügyfeleket csak előzetes időpontegyeztetés után lehet fogadni korlátozott létszámban. A helyiséget pedig naponta legalább kétszer fertőtleníteni kell.

A március 15-e óta érvényben lévő járványügyi intézkedéseken hétfőtől kezdve négy, egyenként legkevesebb két hétig tartó fázisban enyhítenek, várhatóan június végéig.

Kivétel ez alól a járvány által legkevésbé érintett Kanári-szigetek három szigete, La Gomera, El Hierro, La Graciosa, továbbá a Baleár-szigeteken Formentera, ahol rögtön az egyes fázis lépett életbe. Ez azt jelenti, hogy újranyithatnak a szállodák, azzal a feltétellel, hogy zárva tartják a közös helyiségeket, az éttermek teraszain korlátozottan, de megindulhat a vendéglátás. A szigetek között azonban továbbra sem engedélyezett az átjárás.

A különböző tartományoknak időről-időre kérvényezniük kell az egészségügyi minisztériumnál, hogy átléphessenek egyik fázisból a másikba.

Alkalmasságukat a megfelelő járványügyi adatok mellett például meghatározott számú szabad kórházi- és intenzív osztályos ággyal is bizonyítaniuk kell.

Az európai országokból érkezőknek nem lesz kötelező a karantén Franciaországban

Az Európai Unió tagállamaiból, a schengeni övezetből és a Nagy-Britanniából érkezőknek nem kell kéthetes karanténba vonulniuk Franciaországban a koronavírus-járvány miatt jelenleg érvényben lévő szigorú kijárási korlátozások május 11-től esedékes fokozatos feloldása után – jelezte a francia elnöki hivatal.

Olivier Véran egészségügyi miniszter szombaton még azt közölte, hogy a rendkívüli állapot további kéthónapos meghosszabbítását előíró törvény rendelkezni fog a Franciaországba érkező külföldiek kötelező kéthetes karanténjának feltételeiről, de a Covid-19-et Franciaországban elkapóknak nem írja elő kötelező jelleggel a karantént, hanem a jelenlegi általános karantén fokozatos feloldása után a franciák döntésére bízza a két hétig tartó elkülönülést.

Az Elysée-palota hétfőre virradóra tudatta, hogy a karantén nem vonatkozik azokra a nem fertőzött franciákra és európaiakra, akik uniós országokból, a schengeni övezetből vagy az Egyesült Királyságból érkeznek.

Az Európai Unión kívülről érkezőkre vonatkozó szabályokat a francia külügyminisztérium a következő napokban ismerteti – közölte az elnöki hivatal.

A rendkívüli állapot július 24-ig tartó meghosszabbításáról szóló tervezetet szombati ülésen fogadta el a kormány, Édouard Philippe kormányfő hétfő délután mutatja be a Szenátusnak, és kedden délután terjeszti a Nemzetgyűlés elé. A parlament végleges jóváhagyása csütörtökön várható.

Az általános karantén május 11-től esedékes fokozatos és megyénként differenciált enyhítését előíró törvénytervezetet a Nemzetgyűlés már múlt kedden nagy többséggel elfogadta, a Szenátus erről a javaslatról is hétfőn szavaz.

Belgiumban átlépte az 50 ezret, Hollandiában a 40 ezret az igazolt fertőzöttek száma

Noha jelentősen lassuló tendenciát mutat a koronavírus-járvány terjedése a Benelux-államokban, Belgiumban átlépte az 50 ezret, Hollandiában a 40 ezret az igazolt fertőzöttek száma. Luxemburg szintén a járvány terjedésének további lassulásáról adott hírt ma.

A közegészségügyért felelős belga hatóság friss bejelentése szerint a hétvégén 750 embernél mutatták ki a fertőzést, ezzel 50 267-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma az országban.

Az új fertőzöttekről szóló napi jelentések két hete ezer alatti új esetről számoltak be, azt megelőzően napokig ezer körüli volt az újonnan regisztráltak száma, amíg azt megelőzően heteken át napi 1500 körül mozgott ez a mutató.

A közzétett grafikon szerint lassul a járvány terjedése az országban. A betegség március elejére datált belgiumi megjelenését követően alig másfél hét leforgása alatt, azaz hét héttel ezelőtt vasárnap 886-an voltak a fertőzöttek. Egy héttel később, március 22-én 3401 fertőzöttet tartottak nyilván az országban. Az azt követő vasárnap 10 836-ot, egy hónapja 19 691-et, három hete 30 589-at, két hete vasárnap mintegy 38 500-at, egy hete pedig 46 134 igazolt esetet tartottak számon.

A hatóság az egy héttel ezelőtti adatoknak kevesebb, mint a feléről, 80 koronavírussal összefüggő újabb halálesetről számolt ma be. A héten közel ezren, a hétvégén 159-en váltak a betegség áldozatává, jelenleg 7924 haláleset köthető a vírusfertőzéshez Belgiumban. Kórházakban 41-en, idősek otthonában 39-en haltak meg.

Kórházba 59 embert vittek az elmúlt 24 órában, amely adat mintegy negyede az egy hete közzétett számoknak. A járvány miatt foglalt kórházi ágyak száma folyamatosan csökken, jelenleg 3044 ágyat foglalnak el a fertőzöttek, nagyjából 900-zal kevesebbet, mint egy hete. A kórházban kezeltek közül 655 ember részesül intenzív ellátásban, 200-zal kevesebben, mint múlt hétfőn.

Március 10. óta 12 378-an hagyhatták el gyógyultan a kórházakat.

Az elmúlt 24 órában 16 729 vírustesztet hajtottak végre Belgiumban, a járvány kezdete óta elvégzett tesztek száma pedig 440 700 – közölték.

Hollandiában a helyi közegészségügyi intézet (RIVM) szintén a járvány további lassulásáról adott hírt, noha 40 770-re emelkedett az igazolt fertőzöttek száma. A ma délután közzétett adatok szerint az elmúlt három nap alatt 1379 embernél lett pozitív a teszt eredménye, egy hét alatt mintegy háromezer embernél.

Az elmúlt héten valamivel több, mint 500-an, vasárnapról hétfőre 26-an haltak meg az országban. Jelenleg 5082 elhunytat tartanak nyilván. Kórházba a korábbi átlagos 100-110 helyett 42 embert szállítottak, ezzel jelenleg 11 037 embert ápolnak egészségügyi intézetekben.

Luxemburgban szintén tovább lassult a vírus terjedése. A frissen közzétett adatok szerint az elmúlt négy napban 55 új esetet regisztráltak, egy hét alatt mintegy 80-at. A nagyhercegségben 3827 fertőzöttet tartanak nyilván. 95 elhunytról érkezet jelentés, ez az adat 10-zel magasabb, mint egy hete. Az elhunytak átlagéletkora 85 év, a fertőzötteké 46 év.

A helyi egészségügyi hatóság közlése szerint a múlt hét elején közreadott adatokhoz képest mintegy 50-nel kevesebbet, jelenleg 115 embert ápolnak kórházakban, közülük 22-en részesülnek intenzív ellátásban. Ez idáig 850-en távozhattak gyógyultan a kórházakból.

Luxemburgban a hétvégén 3223 vírustesztet végeztek, az elkövetkező hónapokban induló, a teljes népesség szűrését célzó terv részeként – tették hozzá.

Romániában május 15-én veszélyhelyzet váltja fel a rendkívüli állapotot

Romániában nem hosszabbítják meg a március közepén kihirdetett, május 14-én lejáró rendkívüli állapotot, helyette veszélyhelyzet lép hatályba, hogy továbbra is meg lehessen hozni a koronavírus-járvány elleni küzdelemhez szükséges óvintézkedéseket – jelentette be ma Klaus Iohannis államfő.

Az elnök a kormány tagjaival folytatott tanácskozását követő sajtónyilatkozatában arra figyelmeztetett, hogy a járvány nem múlt el, senki sem tudja, meddig fog tartani, és a polgárok magatartásán múlik, mennyire sikerül ellenőrzés alatt tartani a fertőzés terjedését. A rendkívüli állapot utáni időszakban ezért fokozatosan, a járványhelyzet függvényében, várhatóan kéthetente fognak az eddigi korlátozásokat enyhítő intézkedéseket hozni.

Május 15-től – szigorú higiéniai és távolságtartási óvintézkedések közepette – megnyithatnak Romániában a fodrászatok, szépségszalonok, fogászati rendelők, és múzeumok. Nem lesz már szükség az előre megírt nyilatkozatban magyarázatot adni a lakhely elhagyására, de zárt térben és a közszállítási járműveken kötelező lesz a védőmaszk viselése. A vesztegzár alá helyezett településekre az enyhítések nem vonatkoznak – részletezte az államfő.

A települést továbbra is meghatározott esetekben – munkaügyben, egészségügyi ellátás, vagy egyéni sporttevékenységek miatt – lehet majd elhagyni, és továbbra is érvényben marad a – háromnál több emberre vonatkozó – gyülekezési tilalom. A hivatásos sportolók egy része bizonyos szabályok mellett újrakezdheti az edzéseket, de a sportlétesítményeket egyébként nem nyitják meg a nagyközönség előtt.

A veszélyhelyzet kihirdetését nem az alkotmány szabályozza, hanem a 2004-ben kiadott 21-es kormányrendelet teszi lehetővé. A veszélyhelyzet idején is – szükség esetén – korlátozhatók egyes alkotmányos jogok: ideiglenesen korlátozhatják a mozgásszabadságot, a lakhely sérthetetlenségéről, a kényszermunka tilalmáról és a magántulajdon védelméről szóló jogot. Az alkotmány szerint “egyes jogok és szabadságok gyakorlása kizárólag törvénnyel korlátozható”.

Romániában a veszélyhelyzet esetén azonnal érvényt lehet szerezni a lakosság figyelmeztetését vagy a veszély megelőzését, illetve következményeinek elhárítását célzó intézkedéseknek.

A településeken a veszélyhelyzetet a polgármester hirdeti ki a megyei prefektus jóváhagyásával. Egy megyében a prefektus hirdethet veszélyhelyzetet a belügyminiszter jóváhagyásával.

Országos szinten a belügyminiszter által vezetett vészhelyzeti (jelen esetben járványügyi) országos operatív törzs hirdethet veszélyhelyzetet a miniszterelnök jóváhagyásával.

Ukrajnában engedélyezték a tervezett műtétek végrehajtását

Az ukrán kormány ma úgy határozott, hogy holnaptól engedélyezi a kórházakban a tervezett műtétek végrehajtását – jelentette be Makszim Sztepanov egészségügyi miniszter szokásos napi online sajtótájékoztatóján. Később tartott rendkívüli ülésen a kabinet május 22-ig meghosszabbította a május 11-én lejáró karantént úgy, hogy egyben könnyít a korlátozásokon.

A karantén meghosszabbítását Denisz Smihal miniszterelnök jelentette be a mai ülés után. Azzal indokolta a döntést, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is meghosszabbította a globális veszélyhelyzet határidejét. Közölte, hogy május 11-től viszont enyhít a kormány a korlátozásokon. Megnyílhatnak egyebek között a parkok és terek mellett a pihenőhelyek, a szépségszalonok, a fodrászatok, a szabadtéri kávézók, éttermi teraszok, egyes sportlétesítmények, fogorvosi rendelők, ügyvédi és közjegyzői irodák. A teljes listát két héten belül teszik közzé.

Az egészségügyi miniszter sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-fertőzés terjedésének megfékezésére csaknem két hónapja bevezetett országos karantén ideje alatt felfüggesztettek minden tervezett operációt, csak a sürgősségi műtétek voltak engedélyezve az országban.

Hozzátette ugyanakkor, hogy mostantól is csak azoknak a műtéteknek a végrehajtását, illetve olyan okból történő kórházi beutalást engedélyeznek, amely már “nagyon szükségessé vált” az érintett egészsége szempontjából.

A miniszter tájékoztatóján figyelmeztetett arra, hogy a helyi polgármestereknek nincs felhatalmazásuk saját településükön olyan rendelkezéseket kiadni, amelyekkel enyhítenek a karanténkorlátozásokon.

Hangsúlyozta, hogy a karantén bevezetése és annak feloldása kizárólag a kormány hatásköre.

Erre azért tért ki, mert a közép-ukrajnai Cserkaszi megyeszékhely polgármestere május 1-jén hozott rendeletével engedélyezte több vállalkozónak, hogy megnyissa üzletét, egyebek mellett az éttermek nyílt téri teraszaikon is megkezdhették a látogatók kiszolgálását. Lépését több város polgármestere is támogatta, a rendőrség viszont büntetőeljárást indított ellene.

Ukrajnában közben az egészségügyi minisztérium adatai alapján hétfőre, egy nap alatt 15 újabb halálos áldozattal 303-ra nőtt a Covid-19-ben elhunytak száma, az azonosított fertőzötteké pedig 418 új esettel 12 331-re. A betegségből eddig 1619-en gyógyultak fel, ebből 72-en az elmúlt napban.

Az ukrán fegyveres erőknél két új esetet regisztráltak, 48-an betegek. Eddig két haláleset történt, és 33-an gyógyultak fel a betegségből.

Az ukrán jegybank ma kiadott előrejelzése szerint az ukrán gazdaság az április-június közti időszak alatt éves szinten 11 százalékkal csökken, a munkanélküliségi ráta csaknem 12 százalékra emelkedik, a bérek pedig stagnálnak. Az év második felében viszont a gazdaság stabilizálódására számít a jegybank a karanténkorlátozások fokozatos megszüntetésének eredményeként.

A brazil bennszülöttek védelmében írtak nyílt levelet nemzetközi sztárok

Nemzetközi sztárok, köztük Madonna, Oprah Winfrey, Brad Pitt, David Hockney és Paul McCartney is aláírták azt a brazil elnöknek küldött nyílt levelet, amelyben Sebastiao Salgado világhírű fotóművész vezetésével arra figyelmeztetnek, hogy a brazil bennszülötteket megtizedelheti a koronavírus-járvány.

A The Guardian brit napilap szerint a levélben arról írnak, hogy a brazil vezetőknek azonnal lépéseket kell tenniük az őslakos közösségek megvédése érdekében. A Jair Bolsonaro brazil elnöknek címzett levélben hangsúlyozták, hogy az Amazonas vidékén élő őslakosság túlélésének szempontjából óriási fenyegetést jelent a Covid-19 betegség terjedése.

“Öt évszázaddal ezelőtt az európai gyarmatosítók által behurcolt betegségek tizedelték meg ezeket az etnikai csoportokat. Most a Brazília-szerte gyorsan terjedő új betegség akár teljesen eltüntetheti őket, mivel nem tudnak szembeszállni a Covid-19-cel” – fogalmaztak.

A petíciót szervező Salgado szerint azonnal meg kell tiltani az aranybányászoknak és az illegális fakitermelőknek, hogy az őslakosok területére lépjenek és behurcolják a betegséget, amely Brazíliában eddig 6750 emberéletet követelt. (MTI)

Kapcsolódó: Még számolni sem tud az operatív törzs

Már több mint 3,5 millió a fertőzöttek száma a világon

Meghalt újabb 11 beteg a járvány miatt Magyarországon

Trump a gazdasági újraindítást sürgeti

Valami nem stimmel a magyar koronavírus adatokkal

“Tízből kilenc, kórházból kitett betegem halt meg méltatlanul, kínok között”