Az új tb-törvény miatt rengetegen meghalhatnak

Az MSZP szerint a tb-törvény közelmúltban végrehajtott módosítása miatt nagyságrendekkel emelkedhet azoknak a száma, akik az egészségügyi ellátás hiánya miatt vesztik el életüket – mondta az Országgyűlés népjóléti bizottságának szocialista elnöke Budapesten.

Korózs Lajos sajtótájékoztatón hangsúlyozta, jelenleg 45-46 ezer ember hal meg azért, mert nem kerül időben orvoshoz, és ez a szám akár meg is duplázódhat a jövőben.

Kiemelte, a tb-törvény szigorításával 591 ezer ember marad egészségügyi ellátás nélkül: a 18-22 év közöttiek 17 százaléka, a 23-44 éves korosztály 12 százaléka és a nyugdíj előtt állók 6 százaléka.

Az ellenzéki politikus szerint a rokkantak, az alkalmi és napszámos munkából élők, a nevelőotthonokból frissen kikerülők és a lakcímkártya nélkül albérletben élők a legveszélyeztetettebb társadalmi csoportok.

Korózs Lajos úgy fogalmazott, Magyarország van annyira tehetős, hogy fizesse azok társadalombiztosítását, akik erre nem képesek. A hatóságok feladata pedig az lenne, hogy járjanak utána a rendszerrel visszaélő potyautasoknak, így például annak a 340 ezer külföldön munkát vállaló állampolgárnak, aki törvénysértő módon nem jelentkezett ki a magyar ellátásból – mondta az MSZP politikusa. (MTI)

Kapcsolódó: Áder aláírta a TB-törvényt

A Magyar Szakszervezeti Szövetség az új tb-törvény visszavonását követeli

Az orvosi kamara azt kéri Ádertől, ne írja alá az új tb-törvényt

A kormánypárti többség megint belerúgott a szegényekbe

Sokan elveszítik a térítésmentes orvosi ellátást, módosítják a tb-ről szóló törvényt